Bízom Benned |Levi Ackerman x Oc| [Befejezett]

6. Fejezet

Miután beértem az épületbe, hirtelen azt se tudtam, hogy merre induljak el.

"Talán le kéne szólítanom valakit, hogy segítsen."

Azonban szerencsére nem sokáig kellett ezen agyalnom, mert hirtelen Hanji lépett ki az egyik irodából.

-Nahát Hope. Örülök, hogy látlak. Mi újság?-kérdezte csillogó szemekkel és levakarhatatlan vigyorral.

-Jó reggelt! Köszönöm, megvagyok. Épp a kiképzésre tartok, csak nem igazán tudom, hogy merre találom.-dörzsöltem meg tarkómat idegességemben.

-Semmi baj. Szívesen elkísérlek.-mondta vigyorogva, majd átkarolva vállamat, elindult velem az egyik irányba.

-Na és mi a helyzet Levi-al? Jól kijöttök?-kérdezte szinte a semmiből. Annyira váratlanul ért ez a kérdés, hogy hirtelenjében arról is megfeledheztem, hogy fiú vagyok-e, vagy lány.

-Igen... Többé-kevésbé.-válaszoltam a lehető legegyszerűbben, hiszen a részletekbe semmiképp sem szerettem volna őt beavatni.

-Értem. Na és... Ugye nem bántott?-kérdezte komoly arckifejezést vágva, hangjában némi aggódással, aminek hallatán akaratlanul is eszembe jutott a múltkori eset.

-Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz, ami vele kapcsolatos? Elég régóta ismerem már, szóval tudom, hogy mikor mi zajlik le a fejében. Hidd el, nem rossz ember ő, csak nehezen tudja kifejezni az érzéseit. Én magam is tisztában vagyok azzal, hogy néha nagyon keményen tud fogalmazni, amivel sokszor megbántja a körülötte lévőket, de ezt nem azért teszi, hogy szándékosan fájdalmat okozzon másoknak, hanem egyszerűen csak... Neki ilyen a természete. Érted?

"Még ha csak ennyi is lenne az egész."

-Értem.-válaszoltam szűkszavúan, hiszen nem akartam ennél is jobban belebonyolódni ebbe a témába, bár való igaz, Hanji szavai igencsak elgondolkodtattak.

Idő közben megérkeztünk egy nagy területre, ami a szabadban volt. Rengeteg ember tartózkodott itt, ebből pedig arra következtettem, hogy valószínűleg a legutolsók közt érkezhettem meg.

-Nos, azt hiszem ideje visszamennem. Sok sikert Hope! Ügyes legyél!-paskolta meg vállaimat mosolyogva, majd hátat fordítva magamra is hagyott engem. Közelebb sétáltam a tömeghez és jobban megnézve a 90%-uk velem egykorú lehetett, míg a többiek csupán néhány évvel idősebbek, mint mi.

Voltak akik kisebb csapatokba tömörülve beszélgettek, és voltak akiknek a társasága csupán 2-3 emberből állt, de a lényeg az, hogy mindenkinek volt valakije, akivel beszélgethetett. Hirtelen megakadt a szemem egy 5 fős társaságon, ahol is 2 fiú éppen egymás torkának készült nekiesni, miközben az egyiket egy rövid, fekete hajú lány próbálta lefogni, a másikat pedig egy barna hajú lány. A társaság 5. tagja hirtelen rám pillantott, és intett, hogy menjek oda, mire a többiek is felém kapták fejüket és még a kibontakozni készülő verekedés is abbamaradt. Miután szétnéztem, hogy biztosan nekem szólt-e, megindultam feléjük.

-Szia! Még nem láttalak errefelé. Új vagy?-kérdezte barátságosan.

-Igen, így is mondhatjuk. Most vagyok itt először.

-Hadd mutatkozzak be. Az én nevem Armin. Ő itt Sasha...-mutatott az éppen chipset majszoló barna hajú lányra.-Mikasa...-mutatott a rövid, fekete hajú lányra, aki még azóta is szorosan a lefogottja mellett állt.-Jean...-mutatott az egyik jómadárra, aki az előbb balhézott.-és végül Eren.-fejezte be a bemutatkozást a barna hajú, türkiz szemű, nagyjából velem egykorú sráccal, aki egy halovány mosollyal az arcán biccentett felém egyet, egyfajta üdvözlésképp.