Bízom Benned |Levi Ackerman x Oc| [Befejezett]

29. Fejezet

Levi

"Francba már...Bárhogy is gondolkodok,innen nincs menekvés. Sarokba szorítottak minket...Tényleg ez lenne a vég?...Annak a szaréletűnek a kezei által fogunk mind meghalni?..."

Mielőtt még bármiféle használható ötlet az eszembe juthatott volna,egy hatalmas robbanás rázta meg a földet és a környéket. Ahogyan kipillantottam a fal takarásából,hogy megnézzem,mégis mi folyik odakint,hatalmas füstre lettem figyelmes,ami miatt az ég világon semmit nem láttam,csupán az őrök fulladozó hangját hallottam,akik valószínűleg közvetlenül a robbanás mellett állhattak.

-Eren,itt az alkalom.-intettem a barna hajúnak,aki egy bólintással jelezte felém,hogy indulhatunk. Óvatosan elkezdtünk a tűzcsóváķ irányába lopakodni,és mivel a lángok ropogása elnyomta a lépteink hangját,ezért könnyűszerrel meg tudtuk támadni a csapatom fogva tartóit,akik egyáltalán nem számítottak ránk. Először én voltam az,aki egy ütést intézett az egyik őrre,aki ettől annyira kibillent az egyensúlyából,hogy kénytelen volt Mikasat elengedni,aki kapva az alkalmon,rögtön agyonlőtte a fogva tartóját. Ezután Eren volt a soros,aki a füst takarásából szemből rátámadt a Sashat fogva tartó férfire egy késsel a kezében,amit reflexből bele is vágott a férfi mellkasába,aki azonnal elvérzett,és erőtlenül elterült a földön. Az utolsó őr látva,hogy mind a két társát kiiktattuk,remegő fogakkal és végtagokkal előrántotta fegyverét és figyelmesen elkezdett bámészkodni,hiszen nem tudta,hogy vajon merről fogunk rátámadni. Mindenfelé nézett,csak arra nem,amerre kellett volna,ugyanis amíg ő azzal volt elfoglalva,hogy jobbra-balra forgassa a fejét,addig én a fa tetejéről rávetettem magam a hátára,és pisztolyomat a halántékához emelve,rögtön el is sütöttem a ravaszt,aminek köszönhetően végre Jean is biztonságba került.

-Jól vagytok srácok?-fordultam a kölykök felé fellélegezve,akik könnyes szemek közepette csupán bólintottak egyet. Szerencsétlenek biztos nagyon megijedhettek. De erre vállalkoztak. Hozzá kell szokniuk és el kell fogadniuk,hogy rengeteg ilyen helyzetbe fognak még kerülni,és nem biztos,hogy minden alkalommal ott leszek,hogy segítsek rajtuk. Miután nagyjából lenyugodtak és kihálálkodták magukat,hirtelen eszembe jutott,hogy Kenny valószínűleg még a környéken ólálkodhat,ráadásul még Christa és Armin sincsenek velünk.

-Jean,látnod kellett volna a tükörben azt a rémült lópofádat.-gúnyolódott Eren,miközben az említett felé fordulva nevetett,aki összeszorított öklökkel készült nekirontani a barna hajúnak.

-Juss legyen Yeager!-rivallt rá idegesen Jean,miközben összeszorított fogakkal igyekezett lenyugtatni magát.

-Nem tudom,hogy ti hogy vagytok vele,de én már kezdek nagyon éhes lenni...Mikor tartunk már ebédszünetet?-nyavalygott Sasha,akinek a gyomorkorgása még a két civakodó fiú hangját is túlszárnyalta.

-Eren,mondd,minden rendben van? Nem sérültél meg? Le kellene egy kicsit pihenned,nehogy megerőltesd magad.-szorította meg Mikasa az említett fiú karját,aki megérezve a lány közelségét,azonnal kirántotta végtagját a kellemetlen szorítás alól.

-Mikasa,ne bánj már velem úgy,mintha a gyereked lennék. Semmi bajom sincs,úgyhogy nyugodj meg.-felelte mérgesen,amire a fekete hajú lány válasza csak egy csalódott bólintás volt.

-Csönd legyen szaros kölykök! Ha elfelejtettétek volna,Kenny még mindig a közelben lehet,és valószínűleg a megfelelő alkalmat várja,hogy megtámadhasson minket. Nem szabad hangoskodnunk.-figyelmeztettem a csapatomat szigorúan,akik értve a célzást,abba is hagyták egy kis időre a diskurzust.