Bízom Benned |Levi Ackerman x Oc| [Befejezett]

33. Fejezet

Egy hónappal később...

Emily születése után 1 héttel mind a kettőnket hazaengedtek a kórházból,aminek nagyon örültem,hiszen semmi másra nem vágytam,csakis arra,hogy a felépülésemhez szükséges időt kényelmesen,a családom körében tudjam átvészelni,ahol nyugalom és szeretet vesz körül. Mivel a sebem még elég frissnek mondható,ráadásul az egyszerűbb mozgások sem mennek fájdalom nélkül,ezért Levi már a kórházban kijelentette,hogy ne merészeljem magam megerőltetni,majd ő átveszi a helyemet és elintéz mindent. Morogva ugyan,de végül beleegyeztem,hiszen tudtam jól,hogy ezzel csak nekem akar jót,ráadásul minél többet pihenek és kímélem magam,annál jobban megkönnyítem a saját dolgomat és a gyógyulást is. Tehát a napjaink nyugalomban teltek. Én a picivel foglalkoztam,Levi pedig igyekezett átvenni a helyemet,ami nem jelentett számára olyan nagy kihívást,mint azt elsőre gondoltam,hiszen takarítani mindig is szeretett. Egyedül a főzés volt az,amivel egy kissé küszködött,de ahogy telt az idő,úgy nőtt a tapasztalata,ráadásul ha valamivel nem volt tisztában,azt tőlem megkérdezhette. Az első napon,amikor kiengedtek a kórházból,hihetetlenül fáradtnak és gyengének éreztem magam,nem akartam mást,csakis aludni,de tudtam jól,hogy a nyugodt alvástól örökre elbúcsúzhatok. A legelső este miután megetettem és elaltattam a picit,Levi segítségével sikerült megfürödnöm és hajat mosnom,ami egy külön tortúrát jelentett számomra,hiszen a karjaimat is alig bírtam felemelni a fejemhez. Nagy nehézségek árán miután végeztem,Levi egyből a hálóba kísért,ahol lefektetett az ágyba és határozottan rám parancsolt,hogy aludjak,hiszen úgy nézek ki mint akit megnyúztak,amivel én magam is tisztában voltam,főleg azok után,hogy szembesültem a fürdőszobában a tükörképemmel. Nagyon nehéz volt számomra megtalálni a kényelmes pozíciót,de végül a hátamra feküdtem és néhány perc múlva már el is nyomott az álom. Ekkor még viszonylag korán volt,kb.8 óra lehetett,szóval abban biztos voltam,hogy Levi még egy jó darabig ébren volt,miután én elaludtam,de azt,hogy mit csinált ezalatt az idő alatt,arról fogalmam sincs,hiszen nagyon mélyen aludtam. Éjfél körül felébredtem egy pillanatra,amikor megéreztem,hogy besüpped mellettem az ágy,majd egy erős,de mégis gyengéd kar a derekam köré fonódik,majd ezzel egy időben megéreztem,ahogyan a hátam mögött fekvő személy az arcát nyakhajlatomba fúrja és vesz egy mély lélegzetet. Lágyan elmosolyodtam cselekedetétől,azonban arra már nem volt erőm,hogy bármit is mondjak neki,ugyanis amint lehunytam szemeimet,azon nyomban visszaaludtam. Kb.3 órával később ismét felébredtem,mégpedig közvetlenül a szomszéd szobából áthallatszódó keserves sírásra. Egy másodpercig sem gondolkodtam,csupán az ösztöneimre hallgatva azonnal kikeltem az ágyból,hogy megnézzem mi a helyzet,azonban arról teljesen megfeledkeztem,hogy voltaképpen mennyire gyenge vagyok még mindig,ezért rögtön a második lépés megtétele után a lábaim fel is mondták a szolgálatot,így sikeresen nekiestem a ruhásszekrénynek,majd a következő pillanatban már a földön is találtam magam. Levi azon nyomban felriadt a hangos zajra,amit okoztam,és aggódóan kezdett el keresni engem fáradt tekintetével,azonban mikor megpillantotta,hogy a földön térdelek,az aggódása mintha átváltott volna inkább dühbe. A derekamnál keresztül igyekezett minél fájdalommentesebben felsegíteni,majd miután visszalökött az ágyba,természetesen a lelkemre is kötötte,hogy meg ne merjek moccanni,majd ő megnézi,hogy miért sír Emily. Nagyon értékeltem,hogy ennyire aggódik és félt,de azért egy cseppet idegesített is,hiszen kezdett teljesen úgy tekinteni rám,mint egy törékeny porcelánra,ami egy aprócska kis ütéstől is képes darabokra törni...Ez viszont rám nagyon nem illett,ugyanis egyáltalán nem voltam ráutalva arra,hogy ilyen szinten babusgassanak,de mivel semmi kedvem és erőm nem volt ahhoz,hogy hajnalok hajnalán vitába keveredjek egy hozzám hasonló temperamentummal és makacssággal rendelkező emberrel,ezért inkább jobbnak láttam,ha hallgatok rá és azt teszem,amit mond. Éppen ezért meg is próbáltam visszaaludni,azonban az ide-oda forgolódáson kívül mást nem tudtam elérni,ráadásul a kicsi is megállíthatatlanul sírt még mindig,ami csak még tovább nehezítette a próbálkozásomat. Aztán fél óra elteltével valamilyen csoda folytán csönd telepedett a házra,ami miatt egyúttal éreztem hálát és elégedettséget is Levi iránt,hiszen nem gondoltam volna,hogy végül sikerrel fog járni. Azonban hiába vártam hosszú percekig,ő csak nem akart visszajönni. Újabb fél óra elteltével,amikor még mindig nem feküdt vissza,úgy döntöttem,hogy utánanéztek,hogy mégis mit művelhet,és bár tudtam jól,hogy mennyire le fog cseszni,jelen pillanatban egyáltalán nem érdekelt ez az egész. Némi küszködéssel és fájdalommal ugyan,de végül sikerült lassacskán átbotorkálnom a velünk szomszédos szobába,ahol óvatosan résnyire nyitottam az ajtót,hogy bekukucskáljak. Egy pillanatra nem hittem el,ami a szemeim elé tárult,ugyanis azt láttam,ahogyan Levi egy széken ülve,közvetlenül a kislányunk ágya mellett,lehajtott fejjel,egyenletesen szuszogva alszik. Emily pedig mosolygó arccal és tágra nyílt,csillogó szemekkel és nagy elánnal figyelte édesapját,aminek a látványa annyira megmelengette a szívemet,hogy úgy éreztem,menten elolvadok. Halkan bentebb merészkedtem,majd Emilyt a karjaimban tartva elkezdtem lágyan ringatni,miközben egy számomra nagyon kedves dalt dúdolgattam neki,amit még gyerekkoromban édesanyám tanított nekem. Eleinte nem igazán érdekelte,sokkal izgalmasabbnak találta a hajtincseim markolászását,azonban kis idő elteltével az álmosság mégiscsak úrrá lett rajta,így hát lehunyva aprócska szemeit,végül elnyomta az álom. Ahogyan figyeltem nyugodt,ártatlan kis arcát,végigfutott bennem a felismerés,hogy a kislányunk kiköpött olyan,mint az apja,amivel már a születése napján tisztában voltam,azonban a vonásai napról napra egyre inkább válnak olyanná,mint Levié. Ugyanazok a gyönyörű,szürkéskék szemek,ugyanaz az orr és ajakforma...Egyedül a haja az,ami az enyémre hasonlít,bár egyáltalán nem voltam biztos abban,hogy ez felnőtt korára is így fog maradni. Óvatosan visszahelyeztem a karjaimban tartott kis csöppséget az ágyába,majd szemeimmel egy takarót kezdtem el keresni,amit miután meg is találtam,Levira terítettem. Egy apró mosollyal az arcomon végigsimítottam puha tincsein,majd homlokához hajoltam és adtam neki egy gyengéd puszit. Ezután pedig halkan visszaosontam a saját halónkba,hogy végre én is álomra tudjam hajtani a fejemet. Na de elég is a múltból,térjünk vissza a jelenhez.