Valamit- Valamiért.

87 4 0
                                    

Amber.
Dominik- egy harmadikos- nyitott nekünk ajtót.
- Richi! Megjöttek a csajok!- ordította.
Elsőként Lexi lépett át a küszöbön, aztán én, utánam pedig Kira
Valami oltári nagy méretű nappali fogadott minket, a kanapén srácok ültek, néhányan pedig a földön vagy fotelben találtak maguknak ülőrészt.
Kira egyből feltalálta magát, már talált is magának beszélgetőartnert. A vörös hajú sráccal hamar egymásra találtak. Aztán Lexi sem volt mellettem sokáig. Richi azonnal lecsapott rá, amint meglátta. Klassz volt. A két vöröske, és ott volt Barbie meg Ken. Habár Richi túl rosszfiús ahhoz, hogy Ken legyen. És a hogyan megfigyeltem, a haja immáron szőkébb, mint a múltkor.
Bóklásztam magamnak, sok mindenkivel beszélgettem. Klassz parti volt. Viszont túl sok vodka narancsot ittam, ezért gyorsan eliszkoltam a mosdóba, ahol remélem kijózanodok egy kicsit.
Megmostam a nyakamat jó hideg vízzel, és sokkal jobban lettem. Egészen addig folytattam a vizet a kezemre, míg valaki nem kopogtatott.
- Egy pillanat - szóltam ki. A hideg kezemmel óvatosan át tapiztam az arcomat és kinyitottam az ajtót.
Sosem találod ki ki állt előttem.
-Caspar!- lepődtem meg. Bárkire, csak rá nem számítottam.
Ám a következő pillanatban még meglepőbb dolog történt.
MEGCSÓKOLT AZ A BAROM!
Először meglepődtem, utána pofoncsaptam volna, 3 mp múlva viszont már viszonoztam a csókját.
Meglepően kellemes volt. Azt hittem dúrvább lesz. Életem első csókját ennek a háromnak adtam, akit nem is szívlelek. Bár ha jobban belegondolok, ő támadott le.
Mire feleszméltem, már vége is lett a csóknak.
Kinyitottam a szemem és belenéztem a gyönyörű zöld szempárba.
- Már bocsánat, de ez mi volt?- kérdeztem zavartan. Ő azonban oldalra fordította a fejét. Követtem a pillantását és láttam ahogyan egy  barna hajú lány minket néz, majd hisztisen elrohant.
- Semmi. Csak jól esett-fordult vissza hozzám.
- Undorító vagy! - vágtam hozzá, bár szerintem nem érdekli a véleményem.
Zaklatottan és méreggel eltelve rohantam kifelé a házból. Találhatott volna más lányt arra, hogy lekoptasson egy másikat. Miért én? Mit vétettem.
Kiértem a meleg házból, a hűvös, sőt meglepően hideg utcára. A mobilokat előkaptam a táskámból, hogy megnézzem mennyi az idő.
23:40
-Te jó ég! -kaptam a fejemhez. Mi 7re jöttünk. Már ennyi az idő... Írtam üzit a lányoknak, reménykedve abban, hogy látják, és hazajönnek. Mert én nem maradok itt.
5 perc várakozás után azonban elindultam haza. Két utcával arrébb is hallottam, hogy Richi bulijában az I got love szól.
Pár utcával arrébb egy nagyon sötét sikátor szerü hely fogadott, ami nappal nem volt ilyen ijesztő.
Haladtam tovább a sötét helyen, bízva abban, hogy nem esek hanyatt. Azonban észrevettem hogy a túloldalon néhány srác hirtelen elkezdett vészesen közeledni felém. És annyira nem is voltak messze. Nagyon megijedtem. Elkezdtem nagyobb lépteket venni, de ezt észrevették és ők is szaporára vették a tempót. Hirtelen egy kar ölelte át a derekamat, és visszahúzott.
- Bocsi drágám,  hogy vissza kellett rohannom, de már itt is vagyok- mondta hangosan a srác és hatalmas puszit az arcomra.
Istenem te küldted őt!. Annyira megkönnyebbültem.
-Ugyan szerelmem semmi baj. Teljesen belemélyedtem a gondolataimba - feleltem és láttam, hogy a banda lelassult, majd halkan elhaladtunk mellettük.
- Hideg van édesem- álltunk meg- Vedd fel gyorsan a kabátomat- adta rám Caspar a kabátját.
-Köszönöm - mondtam hálásan.
Amint kértünk arról a részről mindketten, egyszerre lélegeztünk fel
- Mondt, neked hol van az agyad? Ennyire hülye vagy?- szidott le csendesen.- Nem mászkálhatsz este egyedűl egy nagyvárosba. Pláne kiöltözve nem!  -szorította meg a derekamat.
-Tudom sajnálom! De felzaklatott az amit a partin csináltál, és el akartam jönni.- magyaráztam.
-Neked teljesen elment az eszed.! Ha kiborúlsz, igyál valamit! Bele sem merek gondolni mi történhetett volna, ha a test...- itt egy pillanatra megállt, S nagy levegőt vett.- Amber, - fordult felém- most a testi épségedet sodortad veszélybe! A lelki állapotokról nem is beszélve.- szorosan magához ölelt és belőlem kitört a sírás.
- Jó nyugi- simította meg a hajam.-Sssss...  semmi baj, itt vagyok. Sajnálom, hogy kiborúltam. - lassan a szemébe néztem
-Miért jöttél utánam? - kérdeztem.
- Láttam, hogy kiszaladt, és ha már elloptam ez első csókod, akkor gondoltam haza kísérlek, vagy valami. Tudod. Valamit-valamiért.
- honnan tudod, hogy nekem..- kezdtem de félbeszakított.
- Senki más nem szaladt volna ki. Kivéve ha bejövök az illető el.- vonta fel a szemöldökét.
- óhhh. Pfuuujjjj..- toltam el nagyon gyorsan magamtól.- na ne légy röhejes.
Felnevettünk, megrázta a fejét- hívok taxit.- és már tárcsázott is.

Hulla jó Srác (Befejezett)Where stories live. Discover now