Amber
Utálom ha valaki dohányzik. Pláne ha az illető mellettem teszi ezt. Caspar pedig már a harmadik szálat szívta mellettem.
Már vagy két órája ültünk egymás mellett. Fáztam, és éhes voltam. De nem akartam elmenni mellőle. Bizonyára ő hazamegy a szünetben. És kiürül a koli. Nem lesz itt sem ő, sem Kira. Az utóbbi időben tény, hogy nem vagyunk Casparral jóban, de azért teccik. Most sem hagyott itt.
Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy most vettem csak észre mennyire sötét lett. Caspar megkérdezte, hogy menjünk be vagy maradjunk. Úgy döntöttem hogy mivel éhen veszek, jobb lenne menni.
Mikor felálltam letisztogattam magam és megindultak volna előtte, de elkapta a kezem visszarántott és megcsókolt. Caspar megcsókolt!!!
Annyira meglepődtem hogy nem tudtam mit tegyek. Végül is visszacsókoltam. Olyan jó volt. Kissé füstös ízű, és fémes. Volt egy nyelvfék piercingje. Ahogy Kirának úgyszint.
A nyelve gyöngéd volt. Mindent elfeledtem magam körül. Átadtam magam az élveztnek.
Aztán hirtelen vége lett. Caspar a kipirossodott arcal nézett rám. Aztán elfordult és lassan elsétált. Be a koliba.
Én pedig halkan mentem utána.
Úgy vigyorogtam, mint a tejbetök. De amint beszaladt a koli ajtaján lehervadt a képemről a mosoly. Ekkor valami elindult bennem.
Most komolyan kihasználta a helyzetemet? Ennyire aljas egy pióca lenne? Nem akarom elhinni. Miért csinálta mindezt. Miért gyötör?
Ez szórakoztatja őt?
A szobába beérve meglepetés fogadott, ugyanis Dilen Smith állt a szőnyegemen. Mellette pedig Melissa Argent. Úr isten! Mi folyik itt?
- Atya Úr ISTEN!- ENNYi jött ki belőlem.
- Amber- szólt Kira. - mivel nektek elmondtam az igazat, szerettem volna ha teljesen tisztában lennétek a dolgokkal.
- Kit érdekelsz amikor itt áll előttem Dilen Smith!!!- visítottam
A magas jóképű férfi elnevette magát.
- valójában Dilen Argent.- mondta.- Roxi édesapja vagyok. A Smith az csak a művész nevem. Ahogy Roxánának a Kira MorningStar.
- apuuuu!- kiáltott rá Kira.- Nekem az a név tetszik. Igaz hogy szeretem az ezüstöt, de nem a nevemben.
- Szóval, innen ered a hangod.- értettem meg. Kicsit izgultam, hogy ennyi a híresség a szobámban. .
- Azt akartam hogy magam miatt szeressenek meg. Ne a családom miatt.
Ez végül is világos. Nagyon megszerettem Kirát. És lassan össze is állt minden amit nem értettem.
- Gyerekek nekünk menni kell- szólt Dilen.
Egy fájdalmas búcsú után Kármán maradtunk a szobában, és beszélgettünk. Meséltem a szüleimtől, de arról nem, hogy Caspar hülyét csinált belőlem. Lexi élménybeszámolót tartott arról, hogy mennyire elájult majdnem attól hogy Melissa Argent meghívta ebédelni.
És Kira mesélt pár dolgot még a bonyolult családi sztoriról.
Egész nap csak sodródtam az árral. Egyik eseményből estem a másikba. Kira történetei pedig annyira jók voltak. Nagyon feldobják az esténket. És a legjobb az volt aznap este, hogy a csajoknak hála, nem gondoltam többet Casparra.
YOU ARE READING
Hulla jó Srác (Befejezett)
Teen FictionVoltál már úgy hogy olyat szerettél meg, akivel nem tudsz élni, de nélküle sem? Nem? Akkor ezt figyled! Amber Agreste vagyok. Mindig is az egyszerű dolgog érdekeltek. Úgy gondoltam gyorsan elvégzem a sulit, aztán dolgozom, férjhez megyek, lesz két g...