Voltál már úgy hogy olyat szerettél meg, akivel nem tudsz élni, de nélküle sem?
Nem? Akkor ezt figyled!
Amber Agreste vagyok. Mindig is az egyszerű dolgog érdekeltek. Úgy gondoltam gyorsan elvégzem a sulit, aztán dolgozom, férjhez megyek, lesz két g...
Amber. Úgy gondoltam itt az ideje bemenni meglátogatni Caspart. Felöltöztem jó melegen, és útnak indultam. Még annyi a jó az egészben hogy a kórház, viszonylag elég közel volt. Kb 20 percre gyalog. Az úton persze szétfagytam. És majdnem el is csúsztam. Azon gondolkodtam, hogy kellene vinni valamit. Legalább is ez illő. De végül nem vettem semmit. A kórházba belépve megcsapott a 'betegség' szaga. Nem egy 5* szálloda. Caspar szobája előtt állva hezitáltam egy kicsit. Lehet hogy nem kellett volna ide jönnöm? Kinyitottam az ajtót és beléptem a szobába. Caspar még mindig eszméletlen volt. Minden értelemben. A sebei, amiket akkor szerzett mikor összetörte a szélvédőt, már alig látszottak. A karjában ott volt a katéter. Az ágy mellé léptem és úgy néztem Caspart. Olyan szörnyű őt itt látni. Ha óvatosabb lettem volna nem történt volna ez. - Te mit keresel itt?- jött egy hang mögülem. Hátra fordultam és szembe találtam magam Kirával. Az arcáról sütött a harag és a gyűlölet. - Szerettem volna tudni, hogy hogy van.- mondtam egyszerűen. - Jó! Láttad . Elmehetsz- mondta kimérten. Aztán eltölt az ágytól. Leült egy székre megfogta Caspar kezét és egy puszit nyomott rá. Olyan szívszorító látvány volt. - Nagyon sajnálom Kira.- fogtam meg a vállát, de felpattant és elköltött magától. - Amber menj el innen!!! Az egész a te hibád! Ha nem segített volna neked, nem lenne itt!!- modult fel. - Miért kell neked mindig bajba kerülni?- kérdezte, és egy könnycsepp gördült le fáradt arcán. Nem tudtam mit mondani. Szótlanul álltam vele szemben. És nem tudtam mit mondani. Az én szemem is könnybe lábadt. - Csak menj el és ne gyere ide többet! Nem akarom, hogy Caspar közelébe menj mégegyszer! - a szeméből úgy folyt a könny , mintha csak folyó lenne. - Elbúcsúzhatok tőle?- kérdeztem reménykedve. Mire csak bólintott, és félre állt. Oda sétáltam újból az ágy széléhez. Lehet ez az utolsó alkalmam. Lehajoltam hozzá és megcsókoltam. Ebben a csókban minden benne volt. Hogy mennyire sajnálom,hogy mennyire megszerettem, és hogy mennyire nem akarom, hogy elveszítsem.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
