A mi nyarunk

38 2 0
                                    

Amber.
A nyár nagy részét Lexivel és Kirával töltöttem. Kira ragaszkodott hozzá, hogy az utolsó 2 hónapot nála töltsem. Erre azonnal igent mondtam. Egyrészről mert az állást amit leelőlegeztem, betöltötte a tulaj egyik rokona, a másik pedig az hogy Kira és Patrick szakítottak. Bár Kirán nem látszott egy percre sem, tudom, h megviselte.
A nyár nagy részében utazgattunk. Megbeszéltem Casparral, -akivel hivatalosan is összejöttem- hogy ezt a nyarat szeretném csajosan eltölteni. Nem is volt kifogása. Örült, hogy csak egy folyosónyira leszek tőle. Természetesen volt idő amikor nála aludtam. De az időm 80% csajos dolgokkal töltöttem. A nyár végére teljesen más ember lettem. Nem dohányoztak annyit, a hajam hosszabb lett, világosabb, és úgy éreztem hogy boldogabb vagyok mint eddigi életemben valaha. Úgy érzem megtaláltam a családomat. Persze a salyát családommal is sokat beszéltem, sőt így, hogy nem lakom már velük jobb lett a kapcsolatom velük. Mivel az időmet ismert emberek közt töltöttem az Instám is jóval igényesebb lett. Caspar barátnőjeként 10ezer követőre tettem szert. És hogy neki is legyen mit csinálni míg én nem vagyok vele, az anyja javaslatára elkezdte a modellkedést. És nekem is lett munkám, mert én lettem az asszisztense. Erre nehezen vett rá, de kiderült hogy jobban boldogul ha más ugrál helyette, mert nagyon híg az agya.
Kirával pedig szinte állandóan vásároltunk, utaztunk, hidratáltunk, vagy jógáztunk. Viszont még így is, túl sok időt töltött a szobájában. Tudom, hogy ez a szakítás miatt van.  Aztán Cas kitalálta, hogy járjunk koncertekre. Ami csodás ötlet volt.

A bulik lekötöttek minket

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A bulik lekötöttek minket. És rájöttem, hogy lehet durván is bulizni, és kulturáltan is.
Lehet sok sok piával valamint alkohol nélkül is.
Az utazások alatt még több embert ismertem meg. California lett a kedvenc államon.

Szerintem itt töltöttük a leghosszabb időt

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


Szerintem itt töltöttük a leghosszabb időt. 17 napot. Itt készült a legtöbb kép, Itt smárolt Kira a szakítás után először más sráccal.
Lexi itt kapott össze eddig legjobban Richyvel, ráadásul telefonon. Azt hittük szakítás lesz a vége.
Aztán amikor Hollywood utcáin szembe kerültünk a szerelem 50 árnyalatával megbeszélték a dolgot.

Hollywood volt az a hely, ahová mindig szívesen vágyom majd vissza

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Hollywood volt az a hely, ahová mindig szívesen vágyom majd vissza.

Viszont a legjobb és kedvenc élményem az San Francisco hoz köt.

Itt rájöttem hogy a Golden Gate híd nem is olyan hosszú mint gondoltam

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Itt rájöttem hogy a Golden Gate híd nem is olyan hosszú mint gondoltam. És megtanultam hogy merjek kockáztatni.

A legőrűltebb estém pedig Angliában volt, pontosabban Warrington-ban.

Ahol az utolsó nyári napunkat töltöttük együtt

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.


Ahol az utolsó nyári napunkat töltöttük együtt.  Egy minden mindegy alapon úgy sétáltunk egy este haza, hogy levettük a pólónkat. .... Ne beszéljünk róla.  Ez az utolsó képen a nyárról.
A hétvégén vissza költözünk a koleszba. Lehet egy nagyobb szoba kellene. Annyi új ruhám és mindenem van, hogy lehet be sem fér majd mind. Bár megkönnyíti a helyzetet, hogy csak ketten leszünk Kirával. Több hely lesz.
Két hétig tartott a költözés. Új festés és új padló. Átrendeztük a szobát. Lett egy tv-nk.
A szobába került sok-sok égő dísz. Teljesen instagramos szoba lett belőle. A szoba továbbra is tartalmazott 2azekrényt, 3 tumbocskát, 1 hűtőt, 2 tükröt, 1 asztalt 3 székkel, 3 ágyat, 1 úgy babzsákot, és egy TVt..
A "Drámai hatás" kedvéért viszont, nem maradtunk. Csak 2 hét múlva költöztünk be személyesen is. Addigra már a gólyák is berendezkedtek, és igaza volt Kirának. 2 hét tanítás után megjelenni először... Mindenki minket nézett. Az egész évfolyam ismerte a nevünket. Az ujoncokon kívűl persze. Bár Caspar végett.. Sokan voltak akik összesúgtak.
Nem csak én változtam a nyáron. Kira kűlsőre szinte teljesen más. Mintha kicserélték volna. És egy kicsit mintha cinikusabb lenne.
Remélem azért ez a tanév jobb lesz, mint a tavalyi.

Hulla jó Srác (Befejezett)Where stories live. Discover now