𝙲𝚘𝚛𝚛𝚘𝚍𝚎 - [𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌] *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

𝙐𝙣𝙤

Joanne az ajtónak támaszkodva mosolygott és integetett, amikor a gyerekek kiszaladtak az osztályteremből, és szüleik karjaiba ugrottak. A monacói általános iskola tanáraként, egy csomó gyermekkel lenni nem volt mindig könnyű, azonban Joanne nagyon szerette a munkáját. Megérkezett a tavasz, és az időjárás gyönyörű volt. Így a ma délutáni szünetben elvitte a gyerekeket a játszótérre, és imádták. "Anya? Lesz vacsorára pizza?" Joanne lenézett a hétévesre, aki nagy szemekkel nézett fel rá játszva ujjaival. "Ha hazaérünk, készíthetünk néhány pizzát, Liam". Somolygott fiára, és beletúrt fekete hajába. Joanne az asztalához lépett, és kivette telefonját a fiókból, megfogta a névsort, és válltáskájába helyezte.

"Anyu?". Huzigálta a nő szoknyáját Liam felpillantott ismét, amikor látta, hogy az ajtóban álló kisfiúra mutat. "Jó napot, Ms. Hinds". Joanne Jules Leclercre nézett, aki ott állt remegő ajkakkal, és könnyes szemekkel. "Értem-Értem elfelejtettek jönni". Kezdte, és könnycseppek potyogtak le az arcán. Joanne elindult a fiúhoz, és letérdelt elé. Ujjaival letörölte könnyeit. "Nem jöttek érted, hogy felvegyenek szívem?" Kérdezte Joanne, nemlegesen megrázta a fejét. Már rég kitakarította termet, így a szülei vagy késtek, vagy elfelejtkeztek róla. "Nem tarthatok Önnel, amíg apukám vagy a segédje fel nem hív?" Kérdezte Jules homlokát ráncolva. A nő pontosan tudta, hogy az apja nem törvényesen dolgozik meg a pénzéért, mint bármely más monacói polgár.

Időnként látta Mr. Leclerc asszisztensét, amikor felvette Julest és észrevette azt a sugárzó szigorúságot, azzal az öltönnyel, amit viselt. Ha a szél befújt öltönykabátja alá, fegyverét kihúzta, és a nadrágjába tette, mellkasán lévő zsebében pedig kések voltak. Mindez rámutatott arra, hogy Mr. Leclerc munkája valami teljesen más volt, mint az övé. Joanne még soha nem látta, hogy felvenné a fiát, és úgy érezte, hogy az apjának sosincs ideje rá. "Kérlek, anya? Jöhet velünk?" Kérdezte Liam izgatottan, karját barátja köré téve, és együtt kuncogva tervezték a délutánt. "Nos, apád engedélye nélkül nem jöhetsz velünk, Jules". Joanne gyengéden felsóhajtott. "Felhívja őt, ugye?" Javasolta reménykedve Jules. "Rendben van". Mondta Joanne, és felállt.

Visszament az asztalához keresgélt a fiókokban megtalálta azt mappát, amely a gyerekek címe és szüleik telefonszáma volt. Joanne kezébe vette a telefont, és tárcsázta azt a számot, amelyet Jules nevéhez csatolt. A füléhez szorította a készüléket, arra várva, hogy valaki felvegye. "Ki az?". Kiáltott egy hang, kicsit megijedt miatta. "Helló, Ms. Hinds beszél." Mondta óvatosan. "Julest ma nem vette fel az iskolából". Magyarázta. "A pokolba kibaszottul elfelejtettem". A hang felhorkant. "Charles végez velem". Motyogta utána. "Kivel beszélek?" Joanne pislogott. "Pierre, Mr. Leclerc segédje". Sóhajtott. "Nos, Jules és Liam azt tervezte, hogy ma délután eljönne hozzánk." Rövid csend következett. "Ez így jó lesz?". Kérdezte. "Igen. Valaki majd felveszi hat körül." Morgott, majd bontotta a vonalat. Joanne kissé összehúzta a homlokát, de letette telefonját.

"Velünk maradhatsz, Jules, vacsora után felvesznek". Joanne elmosolyodott, és a fiúk boldogan felvidultak, együtt vihorásztak, miközben Joanne megfogta a holmijait. Joanne bezárta az osztályteremet maga mögött, és elindultak az iskola kijáratához.

Charles irodája hatalmas, mahagóni íróasztala mögött ült. Ujjhegyeivel masszírozta homlokát, miközben lenézett az előtte lévő papírokra. Hosszú napja volt, non-stop találkozók, és még nem is volt ideje enni vagy pihenni. Kopogás miatt felemelte a fejét, és várt, amíg a személy be nem jött. Felvonta szemöldökét, amikor meglátta Pierre-t, kissé sápadt arccal érkezett. "Mi a baj?". Kérdezte azonnal Charles. "Nos, ehm látod...". Pierre kezével nyakát vakarta. "Hol van Jules". Mondta parancsolóan a férfi, amikor felállt, és csuklóján lévő Richard Mille-re nézett, amely azt mutatta, hogy Jules sulija már véget ért. "Elfelejtettem elmenni érte." Sóhajtott Pierre. "Az isten szerelmére, Pierre". A gengszter felhorkant, majd kezével félresöpörte az iratokat, amik lerepültek asztaláról. Pierre kissé megrándult, amikor a főnöke közeledett felé, és megragadta kabátjának gallérját.