𝙎𝙚𝙞

1.4K 76 88
                                    

        "Wow! Julesék háza ooolyan nagy". Mondta Liam az anyósülésből, mikor Joanne átment a kapun, amit néhány őr nyitott ki. "Nagyon szép, ugye?" Joanne elmosolyodott és leállította az autót hátramenetbe parkolt le, hogy azonnal mehessen, miután kitette a fiát. Liam a kezéért nyúlt, amikor odamentek a nagy bejárati ajtóhoz, majd megnyomta a csengőt. Charles elég gyorsan megjelent az ajtóban Jules barátja karjaiba esett. "Jó reggelt". Mosolygott, Charles válaszolni készült, de a fiúk kuncogtak, és már indultak is befelé a házba. "Igen, jó reggelt". Kuncogott Charles. "Liam és én tegnap este kreatívkodtunk. Muffinokat akart készíteni a nevünkkel". Joanne lélegzet folytvá nevetett, felemelte a hátizsákot. "Itt vannak". Charles elvette. "Rendben, azt hiszem, finomak lesznek". Mondta.

"Remélem". Joanne elmosolyodott, és haja egy részét füle mögé tette. Charles röviden átnézte megjelenését, egy vállas felsőt és egy szoknyát viselt, amely csak térde fölé ért, lábát alacsony sarkú szandál díszítette. "Nagyon jól nézel ki, mész valahova?" Kérdezte, nem akarta, hogy furának tűnjön, mégis kíváncsi volt. "Ma lesz időpontom a szépségszalonban". Nevetett hangja néhány másodperc alatt világosabbá tette az egész világot. "Nem vigyázhatok megfelelően az arcomra és a körömre, hét év leforgása alatt?" Kuncogott, úgy értve Liam születése óta. Kis mosolyt csalt Charles arcára. "Nem mintha annyira szükséged lenne rá, Joanne". Szólalt meg, miközben kezét nadrágja zsebébe tette. Joanne hümmögött, mikor az autó kulcsaira nézett arca piros lett a bóktól. "Megyek is". Mondta. "Majd találkozunk este". Mosolygott.

"Később találkozunk". Bólintott Charles figyelte, ahogy kocsijához sétál, és elhajt a ház mögötti tágas parkolóból. Joanne furcsának érezte magát, hogy fia nélkül vezetett Monte Carlo központjában. De jó érzés is volt. Régóta nem volt megfelelő nap arra, hogy olyan kipihentnek érezze magát, hogy bármit meg tudjon csinálni. Joanne hamarosan találkozni fog egy barátjával és nagyon várta már ezt. Fékezett és elindult, hogy leparkolja autóját a kevés szabad hely egyikében, leállította a motort, mielőtt megragadná táskáját és napszemüvegét, majd szeme fölé tette. "Jo!". Felnézett, amikor barátnője hívta nevén a teraszról, ahol ült. "Szia". Joanne elmosolyodott, és megölelte barátját, mielőtt leülne. Francesca elhúzta haját az arcából, ahogy leült és Joannera mosolygott. "Évek óta nem találkoztunk, hogy vagy?" Kérdezte.

"Jól vagyok, minden renden". Joanne ismét elmosolyodott. "Te hogy vagy?". Kérdezte. "Csodálatosan. Örülök, hogy pár napig itt lehetek. Az exemnél vannak a gyerekek." Válaszol Francesca. "Értem". Bólintott Joanne. A barátnője teljesen az ellentéte volt. Mikor találkoztak mindketten terhesek voltak, de Francesca akkor házas volt. A pár öt év után elvált és Joanne meglepődött, hogy Francesca milyen gyorsan túltette magát a dolgon. Úgy tűnt, jól van és máris flörtölgetett más férfiakkal, amíg gyermekei egy hétig az ex-férjénél voltak. Joanne nem tudta elképzelni, hogy ezt megtenné, ám nagy tiszteletben tartja, hogy Francesca nem engedte valahol elnyomni álmait, és pillanatok alatt képes volt még mindig megteremteni magának. "Hol van a kis cukorfalat?" Kérdezte Francesca Joannet, közben egy pincér letette a két jeges macchiato-t, amelyeket Francesca már megrendelt.

"Egy barátjánál maradt". Magyarázta Joanne. "De kedves". Búgta Francesca. Tudta, hogy Joannenak jó élete van és csodálta, hogy ilyen jó kapcsolata van a fiával, meg hogy mindig képes volt ott lenni vele. "Kicsit furcsa érzés, tudod? Egész nap gyerek nélkül lenni". Joanne halkan felnevetett. "Jó lesz neked, Jo. Annyira megérdemled, hogy egy nap pihenhess". Mosolyodott el Francesca. "Na és mi történt veled mostanában?". Kérdezte az olasz, visszatérve Joannera. Arcát borító pír azonnal elárulta remélte, hogy Francesca még nem vette észre, mielőtt fejét kezén nyugtatta. "Semmi különös". Joanne vállat vont. "És ezt el is higgyem, hogy így van?" Kérdezte a nő nevetve. "Valójában semmi különös...". Joanne az ajkába harapott. "A barátja, ahol Liam jelenleg tartózkodik... Oké, az apja nagyon vonzó agglegény". Felsóhajtott.

𝙲𝚘𝚛𝚛𝚘𝚍𝚎 - [𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌] *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*Onde histórias criam vida. Descubra agora