𝙲𝚘𝚛𝚛𝚘𝚍𝚎 - [𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌] *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

𝙏𝙧𝙚𝙣𝙩𝙖𝙘𝙞𝙣𝙦𝙪𝙚

        Mick az ajtónál maradt, amikor Dr. Bernard behívta Joannet. "Bejössz velem, kérlek?" Kérdezte Joanne, Mick lassan bólintott, nem érezte úgy, mintha ott lenne a helye egy ilyen pillanatban. "Haza akarok menni". Sírt fel halkan Liam. "Tudom, édesem". Joanne megsimogatta az arcát. "Megvizsgáltatjuk a húgodat, aztán megyünk". Mondta, kissé elhalt a hangja, amikor érezte, hogy a szeme ismét könnyes. Biccentett a fiú majd leült egy székre. "Szia, Joanne". Mondta Dr. Bernard, majd a szemüvegéből nézett rá. Frissen értesült a helyzetről, így nem kérdezett semmit Joanne-tól. "Ülj le és helyezd magad kényelemben, légyszíves". Joanne tette, ahogy kérte, utána felemelte a blúzát. A ruhája piszkos volt, és a haja rendezetlen volt a sok Gabriel általi hajhúzogatástól. Fejfájást érzett a feje hátulján, és amikor a ruhája felemelése után hátradőlt a széken, hihetetlenül fáradtnak érezte magát. Még akkor sem mozdult meg, amikor a hideg gélt a hasára tették, utána Dr. Bernard gyorsan készített egy ultrahang felvételt.

"A vérnyomásod magas, de feltételezem, hamarosan lepihensz". Említette. "Emellett tökéletesen jól van a kicsi. Ügyelj arra, hogy a következő hetekben a lehető legkisebb legyen a stresszszinted, és azt tanácsolom, hogy vegyél be folsavat, vasat és D-vitamint." Javasolta az orvos, finoman letisztítva Joanne pocakját. A nő bólintott. "A következő időpontot egy kicsit korábbra teszem". Mondta következőnek. Joanne még egyszer bólogatott. "Köszönöm, hogy időt szántál rám". Mondta Joanne, miközben felkelt Mick némi segítségével. "Nem probléma". Dr. Bernard ugyanolyan együtt érző mosollyal nézett rá, mint Mick korábban. "Hazamegyünk, fiúk". Mondta a srácoknak Joanne, majd megfogták a kezét, és némán kimentek. Mick kinyitotta nekik a kocsi ajtaját, Joanne elindult velük a hátsó ülésre beülni, majd szorosan magához ölelte őket, középen ülve. Mick ismét beszállt a volán mögé, könnyed ütemben vezetett haza, mivel eléggé sietős napjuk volt. Elég sok ilyen küldetésen vett részt, így el tudta képzelni, milyen traumás lehet Joannenak és különösen a két fiatal fiúnak.

Mick befordította a kocsit a kapu felé, és a tornác egyik parkolóhelyére állította le. Megint kinyitotta neki az ajtót, ő pedig kiszállt Liamel és Julesal. Annemarie az ajtónál várakozott aggódó arccal, amikor beengedte őket. "Segítenél nekik lezuhanyozni és lefeküdni?". Kérdezte Joanne, Annemarie bólintott, hagyta, hogy térdelve szorosan magához vonja őket. "Apátok és én szeretünk titeket". Mondta Joanne. "Charles most orvosnál van. Hamarosan itthon lesz". Magyarázta nekik a nő. Lassan bólogattak, megdörzsölték a szemüket, ahogy erősen visszaölelték. Annemarie segített nekik felmenni az emeletre, Joanne pedig nagyot sóhajtott. Mick még mindig ott volt mellette és látta, hogy összeomlik, amint felmentek a gyerekek Annemarie-val. Felé nyúlt, Joanne pedig örömmel fogadta a gesztust. Újra sírni kezdett, de ezúttal mindent kiengedett. Zokogott, könnyei valószínűleg benedvesítették Mick ingjét, de addig tartotta, ameddig csak akarta, lágyan simogatva a hátát. "Szeretnél enni? Egy kis nasit? Akkor is beveheted a vitaminokat". Szólalt meg Mick, miközben Joanne megtörülte az arcát és az orrát.

A szeme véres volt. "Oké, rendben". Válaszolta Joanne, egyáltalán nem éhes, de a benne növekvő apró teremtmény biztosan. Mick a konyhába terelte, majd arra kérte a személyzetet, hogy előbb hozzanak egy pohár vizet. Lassan megitta, a torka száradt volt, a bőre pedig lila és kék lett Gabriel szorítása miatt, amikor majdnem megfojtotta. Rájött, mennyire fáj, amikor leült a konyhaasztalhoz, miközben Mick megparancsolta a cselédeknek, hogy közben készítsenek neki ennivalót. "Tudod, mikor lesz itthon Charles?" Kérdezte Joanne őrétől, aki megrázta a fejét. "Most épp helyrehozzák, azt hiszem, ez eltarthat egy napig". Magyarázta Mick. "Akarod, hogy ma este őrködjek a hálószobádnál?" Kérdezte. Joanne közben egy törött körmömmel babrált, majd leharapta. Nemet akart mondani, de rettegett, hogy per pillanat egyedül van, ezért bólintott. "Ez nagyon jó lenne". Mick szelíden elmosolyodott. "Rendben". Válaszolt. Készen állt számára egy kis pirítós és omlett, aztán lassan enni kezdett, végül felmelegedett, az iskolától kezdve egészen mostanáig jéghideget érzett.