𝙲𝚘𝚛𝚛𝚘𝚍𝚎 - [𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌] *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

𝙏𝙧𝙚𝙣𝙩𝙖𝙩𝙧𝙚

"Mondd meg a kölyköknek, hogy üljenek le a földre, a sarokban". Vicsorogta a férfi, a fegyver még mindig a gerincét nyomta. Joanne mély lélegzetet vett, és lehunyta a szemét. "Most!". A hangjától csontig kirázta a hideg. "Tegyétek, amit mond, drágáim. Minden rendben lesz". A hangja megremegett, és az ijedt gyerekekre nézett, amitől hirtelen jég hideget érzett. "Annyira félek". Mondta az egyik lány, az alsó ajka megborzongott, és nem sokkal később sírni kezdett. A gyerkőcök az osztályterem sarkához siettek, majd Joanne hallotta, hogy az ajtó becsukódik. Gondolataiban azon töprengett, hogy a férfiak hogyan jutottak be az iskolába, miért nem hívta senki a rendőrséget és miért nem jött ki senki, miért nem volt pánik. Visszatartotta a saját könnyeit, mivel fogalma sem volt arról, hogyan tudná a gyerekeket biztonságban és épségben kivinni. "Valószínűleg csak engem akarsz, engedd el a gyermekeket". Mert szólni Joanne.

Durván előre lökték, csuklója megroppant, amikor az asztalhoz ért. "Fordulj meg és ülj le". Kiabált hozzá egy hang. Joanne térdre borult és a férfiak felé fordult, először látva őket. "Anya". Liam is sírt felé tartva. "Ő a fiad?". A lány felismerte Gabriel arcát és hangját, aztán a szemébe nézett. Joanne nem szólt semmit. "Válaszolj!". Hangos volt, és Joanne biztos volt benne, hogy még a falak is megremegtek. "I-igen" Hebegte. "Charles kis családja". Gabriel feje oldalra billent. "Ha már ő. Hívd fel most". A tekintete soha nem enyhült meg szinte áthatolt rajta, és nagyot nyelt. "Engedje el a gyerekeket, kérem". Majdnem könyörgött, és megpróbálta csillapítani dübörgő szívverését. Gabriel az egyik emberére nézett, majd a jobb oldalán levő megfogta. Joanne nyöszörgött, amikor szorosan fogta a haját, és ismét a lábára kényszerítette. "Azt mondtam, hogy hívd fel". Gabriel elővett egy kést a zsebéből, a pengét végig húzta a blúza v-nyakán, le a hasán, majd az alhasára támasztotta.

"Vagy meg kell ismételnem magam?". Joanne megrázta a fejét, miközben könnyek szöktek a szemébe, amikor arra gondolt, hogy bántja kislányukat. Kezét a farmer hátsó zsebéhez vitte, és kivette belőle a telefonját. Joanne ujjai remegtek, amikor tárcsázta Charles számát. Tudta, hogy a férfi felveszi. Joanne ritkán hívta, főleg amikor munkában volt, és ezt Charles is tudta. Pár másodpercig tartott, de Charles hangja kihallatszott a hangszórón keresztül. "Joanne?". Kérdezte azonnal. "Joanne velem van". Gabriel kivette a telefont a kezéből. "Mi a fenét akarsz?". Mordult fel Charles a telefonban. "Két óra múlva itt akarlak látni húszmillió euró készpénzzel. Ennyit vesztettem el, amikor helyre akartam hozni mindazt, amit tönkretettél, Charles." Gabriel ujjai fehérek lettek, ahogy összeszorította Joanne készülékét. "Két óra múlva ott leszek, de nem kapsz egy fityinget sem a bankszámlámról". Vicsorgott Charles.

"Joanne, mondd meg a barátodnak, hogy tegye azt, amit kérek". Sóhajtott fel Gabriel, és a lány felnyögött, amikor a másik férfi keményen meghúzta a hajgyökereit. "Charles, kérlek. A srácok itt vannak, van egy kés a pocakomnál". Joanne nem tudta visszatartani zokogását. "Ha bántod, az istenre esküszöm, hogy a puszta kezemmel töröm el a nyakad!" Még soha nem hallotta Charlest ilyen mérgesnek. "Apu...". Szipogott halkan Jules, Liam karjába kapaszkodva ültek egymás mellett. Charles káromkodott az orra alatt, ahogy meghallotta. "Joanne, biztosíthatlak, hogy biztonságban leszel. Szeretlek". Szavaitól az ajkába harapott, hogy ne zokogjon túl hangosan, a seggfejeknek nem kell látniuk, hogy így sír. "Szeretlek". Mondta halkan, mielőtt Gabriel befejezte a hívást. "Ülj le". Parancsolt rá ismét, majd durván lehúzták a földre. Megfájdult a térde, amikor földet ért, azonban összeszedte magát, és elérte, hogy megsimogassa a síró gyermekek arcát. "Charles hamarosan itt lesz, rendben? Nem kell megijedni". Suttogta, és igyekezett erős maradni. Joanne körülnézett az osztályteremben, amelyet részben Gabriel és emberei töltöttek meg.

"Francesca mondta, hogy te olyan jó anya vagy". Sóhajtott fel Gabriel, csizmája hangosan dobogott a padlón, amikor körbejárta az íróasztalt, aztán kinyitotta a fiókokat. Találkozott egy képkerettel, amely egy fényképet tartalmazott róla, Charlesról és a fiúkról, amit a Charles villa mögötti tengerparton készítettek. "Aranyos". A válla fölé dobta, és ez az üveg széttört. "Hol van Francesca?". Kérdezte Joanne, meglepte a hangja. "Annak a kis boszorkánynak sikerült kiszabadulnia, mielőtt elfoghattam volna". Morgolódott Gabriel, megfogott egy ceruzát, majd azokat szétdobálta az osztályteremben. A gyerekek erre felriadtak, és Joanne szíve összetört, amikor meghallotta halkan pityeregni őket. "Jó neki". Vicsorogta Joanne. Gabriel tekintete ráterelődött, és valami pattant benne. Nagy léptekkel odament hozzá, és a fiúk anyjukhoz szorultak, hogy megvédjék őt. Hangosabban kezdtek sírni, amikor keze a torkára görbült, és tenyerét megszorította, hogy meggátolja a légzésben. "Nem szeretem ezt a hangnemet, Joanne". Mondta Gabriel, és minden szavával egyszer jobban szorította.