𝙲𝚘𝚛𝚛𝚘𝚍𝚎 - [𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌] *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

𝙏𝙧𝙚𝙣𝙩𝙖𝙨𝙚𝙩𝙩𝙚

        "Oh nem, hadd vigyem én". Mondta Charles, majd az ágyra fektetett bőröndért nyúlt, amelyet Joanne épp most cipzározott be, utána pedig a földre akarta tenni. Joanne felkuncogott, ahogy felemelte a fogantyújánál fogva, és a többi bőröndhöz vitte, amit az Amalfiban töltött hetekre csomagoltak. "Terhes vagyok, de tudok cipekedni". Adta hozzá. "Elhiszem, de akkor is". Válaszolta Charles, és a válla fölött rámosolygott. Joanne megrázta a fejét. Nagyon szeretett volna segíteni Joannenak az elmúlt napokban, mivel egyre nehezebb és a pocakja is kerekebb lett, a baba nőtt, és lassan kezdett némi fájdalmat érezni a derekában. Semmi sürgős nem történt, de azt akarta, hogy többet pihenjen, és hogy hagyja, hogy a személyzet többet tegyen érte. Néha jól tudta kezelni főleg, amikor fáradt volt, és beleegyezett abba, hogy az alkalmazottak vigyázhatnak rá. De amikor a nő úgy érzi, hogy fit és a férfi a személyzetet arra utasította, hogy segítsen neki, a hormonjai és a hangulatváltozásai át veszik felette a hatalmat és akár gőz is jött ki a füléből. Joanne a nap végén mindig bocsánatot kért érte, tudva, hogy Charles csak a legjobbat akarja neki, de végül úgy gondolta, hogy elég jól tudja, mi a legjobb neki.

Be kellett vallania, hogy egész jól viseli ezt a dolgot, de amikor először kiabált rá, hogy hagyja abba a helyette való döntéshozatalt arról, hogy mit tehet és mit nem, akkor lefagyva állt az irodája ajtajában, tágra nyílt szemekkel, ez volt az első alkalom, hogy valaha is félelem látszódott az arcán. Az emberei halkan nevettek rajta, és elfordították a fejüket, hogy a főnökük ne lássa. Charles legyőzve elmotyogott egy választ, majd visszatért a munkájához, hogy intézze a saját dolgát. Joanne próbálta lejjebb venni a hang erejét, de hébe-hóba mindenki az idegeire ment és ettől csalódott, vagy szomorú volt. Emellett a hormonjai fokozták a libidóját, és Charles úgy tűnt, hogy vak. Nem mintha minden egyes alkalommal rá akarna ugrani, amikor az ágyban vannak. Terhességének negyedik hónapjába készült, mellei kissé megnőttek, és érzékenyebbek voltak, mint korábban. A testében magasabb koncentrációjú oxitocin termelődött, amitől szexisebbnek és vágyakozóbbnak érezte magát. Már egy jó ideje, hogy szexeltek, de Charles nem is kérdezett róla, és egyáltalán nem vetette fel komolyan a témát. Csak a gondolat, hogy simogatja a bőrét, elegendő ahhoz, hogy libabőrös legyen.

Előző terhessége alatt egyedül volt. Tehát nem igazán emlékezett rá, hogy magasabb volt-e a libidója a harmadik és a negyedik hónapban. Valószínűleg túlságosan el volt foglalva azzal, hogy mindent egyedül kezeljen, mint hogy gondolkodjon egyáltalán az orgazmusról vagy a szexről. De most itt volt neki Charles, ez már más történet. Nem akarta, hogy nyilvánvaló legyen, nem akart könyörögni, de ember, olyan jól néz ki. Charles farmert viselt, azóta, mióta randizni kezdtek, fel tudta idézni, hogy talán egyszer viselt farmert, a mackónadrág, a rövidgatya vagy a szokásos öltönynadrág helyett. Felsőtestén fehér ing volt, a szín kiemelte napbarnított és izmos karjait, bicepsze megfeszült, amikor a bőröndöt cipelte és megjelentek a bőre alatt futó erek. Haja valamilyen géllel volt beállítva, mégis vadnak látszott, Joanne ujjai bizsergettek, hogy végig fussanak hollószínű hajszálain és rendezettlenné varázsolja. Joanne vett egy mély levegőt. Rendben, nyugodjunk le egy kicsit. "Menjünk le és nézzük meg, hogy készen vannak-e a fiúk." Motyogta Charles, mire a lány bólintott, érezte kezét a derekán, és néhányszor megpuszilta az arcát, mielőtt egyetlen csókot ejtett volna a nyakára, és az alsó ajkába harapott. Talán mégiscsak tudta.

Mick és Marcus segítettek bepakolni a Landroverbe, hogy aztán elvigyék őket a nizzai repülőterére, ahol készenlétben állt Charles magángépe. Pierre a folyosón állt, majd odajött hozzájuk, amikor lejöttek a lépcsőn. "Most te vagy a ház ura". Mondta Charles. "Nem tervezek egyetlen telefont sem felvenni". Tette hozzá Pierre pedig nevetni kezdett. "Tudom. És megérdemled a szabadságot. Tehát nem is akarom, hogy vidd a céges telefont. Ha valóban el kell érnünk, felhívjuk a magánszámodat vagy Joanne-ét." Mondta Pierre. "Rendben". Biccentett Charles. "Jó pihenést, Joanne, valószínűleg te fogod kihasználni a legtöbbet". Hümmögött Pierre, amikor óvatosan magához szorította, ahogy előrehajolt és puszit nyomott az arcára. Pierre és Charles kezet fogtak, és utolsó dologként távozásuk előtt Charles átadta neki a bejárati ajtó kulcsait. "Később találkozunk". Mosolygott, és ez egy igazi mosoly volt, mert alig várta, hogy eltűnjön innen, és ne legyen elfoglalva munkával vagy egyéb más dologgal. A gyerekek bepattantak a hátsó ülésre, boldognak tűntek, hogy van egy kis szabadságuk. Joanne attól tartott, hogy az iskolában történtek hatásától lesz velük valami, de eddig jól kezelték a helyzetet.

Liam és Jules figyelmét állandóan elterelték, mivel Charles és Joanne mindig otthon voltak, vagy együtt játszottak, vagy filmeket néztek, mint a múlt héten. Figyelte a viselkedésüket remélve, hogy a tanári szíve felfigyel a stressz jeleire, ha bármelyikük kimutatná. Joanne szándékosan ült az anyósülésen, és abszolút nem bánta, hogy Monte Carlo lassan egy kis képpé vált az autó tükreiben. Charlesra nézett, aki a volán mögött ült, Mickre és Marcusra, valamint néhány más őrre, akik előttük és mögöttük hajtottak, még biztonságosabbnak érezve magát. Mire feleszméltek vége is lett a nizzai repülőtérre vezető út, kiszálltak az autóból majd be a gépbe. Charles személyzete berakta a csomagot a járműbe, és indulásra készen voltak.

        Charles amalfi lakása teljesen lenyűgöző volt. Mielőtt megismerte Joannet, akkor járt utoljára itt, a fiát egy hosszú hétvégére vitte el ide, hogy együtt legyenek egy kicsit. Ez volt az első alkalom, hogy olyan telefon nélkül volt itt, ami a munkájához kapcsolódott, és nagyon remélte, hogy a maffiatársadalom helyzete ezt lehetővé is teszi. Érkezésük után az első estén bent tartózkodtak, Charles pedig körbe vezette Joannet a házban, míg Jules Liamet. Újból egy szobán osztozkodtak, de egyáltalán nem bánták, és valószínűleg késő estig fognak beszélgetni. Charles olasz séfje a kertben lévő konyhában főzött nekik, és a főszakács megmutatta a gyerekeknek, hogy hogyan is készítette kezdetektől fogva a tésztát, meggyúrta a tésztát és hosszú tagliatelle szalagokat készített, megcsinálta a mártást meg mindent. Joanne örült, hogy a fiúk ilyen jól viselkedtek, és kíváncsiak voltak arra, hogy hogyan tanulhatnák meg. Vacsora után Liam és Jules nagyokat ásított, igyekeztek nyitva tartani a szemüket, Joanne pedig ágyba akarta vinni őket, amikor is Charles felugrott, hogy inkább ő megy fel velük.

Joanne hagyta, hogy ezúttal ő menjen, mivel kényelmesen ült a teraszon a tűz mellett, élvezve a hegyekben lévő lakás látványát. Charles felment az emeletre, hogy ágyba tegye a srácokat. Felvették a pizsamájukat, és Charles megágyazott nekik, mialatt fogat mostak. Elhúzta a függönyt, majd felkapcsolt egy kis lámpát. Jules mászott be először az ágyba, Charles pedig betakarta. "Apa?" Kérdezte álmosan. Charles mosolyogva nézett rá, megsimogatva az arcát. "Sokáig tart, mire a húgunk megérkezik?". Kérdezte Jules. "Még pár hónap, haver. Még nőnie kell, mielőtt kijöhet". Kuncogott, mire Jules bólintott. "Anya pocakja növekszik, tehát ő is nő". Folytatta. "Ez így igaz". Mondta Charles, és megpuszilta a homlokát. Liam is bemászott az ágyába, majd Charles odament, hogy őt is betakarja. "Egy kérdésem van számodra, Liam". Mondta halkan Charles, térden ülve az ágya mellett, és könyökével a matracra támaszkodott. "Meg akarom kérni az édesanyád kezét". Mondta, Liam pedig fülig mosolygott a kis éjszakai lámpa alatt. "Nincs ellenedre?" Kérdezte. "Persze, hogy nincs! Alig várom, hogy az apukám legyél". Charles érezte, hogy egy kis gombóc keletkezik a torkában, majd közelebb lépett, hogy átölelje a kisfiút.

"Köszönöm. De ne mondj semmit anyukádnak. Meglepetésnek kell lennie". Mondta Charles, és Liam nagyot bólintott. "Rendben. Aludj jól!". Charles összeborzolta a haját, mire felállt, és lekapcsolta a villanyt, becsukta maga mögött az ajtót, miután egy utolsó pillantást vetett a válla felett. Ismét lement a földszintre, és látta, hogy Joanne bejött a lakásba, a terasz ajtaja becsukódott, a tűz lassan kiégett. "Fáztam". A lány halkan felnevetett, mire elvigyorodott, és ok nélkül magához húzta. Charles érezte, hogy a szíve gyorsabban ver a szikrázó szemek láttán, és úgy vélte, hogy mellkasában büszkén terjed a melegség, hogy a lánya anyja lesz, mert biztos volt benne, hogy nincs jobb anya a világon, mint Joanne. Joanne felnézett rá, lassan rágta az alsó ajkát a jóképű férfi láttán, tenyere átfutott a bicepszén, a férfi karja pedig szorosan és melegen tartotta. Charles észrevette, hogy megváltozott az arcmimikája, pupillái kitágultak, és érezte a lelkesedést csókjában, amikor ajkaik összeértek. "Joanne...". Kezdte, amikor a lány kezei elkezdték kigombolni az ingét.

"Nem jobb megvárni, amíg szülsz?". Kérdezte halkan kuncogva, miközben ujjait kihúzta az ingéből. "Nem, a terhesség alatt is szexelhetünk, nem fog kárt okozni". Mondta Joanne. "Charles...". Duzzogta a lány. "Tudod, hogy játszanak velem a hormonjaim? Mikor is volt utoljára szex?" Folytatta a nő, és Charles lélegzet vissza folytón felnevetett. "Vigyázol rám, mint egy úriember". Dúdolta Joanne. "Egész nap kínzol". Folytatta. "Hogyan?". Nevetett fel Charles. "Csak azzal, hogy... amilyen vagy. Mármint farmerben? Fehér ing? Menj már". Gúnyolódott, és megborzongott, amikor ujjai súrolták a gerincét. "De ha nem akarod, semmi baj." Mondta Joanne, és éppen ki akart szabadulni a karjaiból, amikor szorosan magához szorította. Charles arcán egy kis vigyor ült, az álla alatti ujjak felemelték az arcát, hogy megbizonyosodjon róla, a lány visszanéz.

"Majd én vigyázok rád".

Credit to curvaparabolica