𝙏𝙧𝙚

1.5K 68 32
                                    

"Ms. Hinds! Ma apu vesz fel". Mondta Jules élénken, miközben íróasztala előtt állt. "Ó, tényleg? Milyen kedves!" Joanne mosolyogva válaszolt előrehajolt, hogy beletúrjon a hajába. A kisfiú kuncogott. Joanne mosolya az arcán maradt miközben arra gondolt mennyire izgatott Jules, hogy az apja eljön érte, hogy felvegye, míg a többi gyerek úgy véli ez normális dolog. Azonban megmelegedett a szíve, hogy úgy tűnik Mr. Leclerc több időt szentel a fiára. "Jössz?". Mondta Liam az ajtóból arra várva, hogy barátja kijöjjön. "Anyu, velünk tartasz?" Ezután megkérdezte Joannet. "Néhány perc múlva ott leszek, Liam. Húzd fel a kabátod cipzárját, még mindig nincs nyár." Szólalt meg kissé szigorúan Joanne, aztán elmosolyodott, mikor a fiúk segítettek egymásnak felhúzni a cipzárakat. A szünet alatt ismét kint játszottak, már csak két óra volt hátra az iskolából.

Teás bögréjét körbe ölelte ujjaival, kabátja vállán pihent, amikor kiment. A gyerekek egymással játszottak, rajzoltak az iskola udvarán, fociztak, vagy bújócskáztak. Joanne a ragyogó napsütéstől pislognia kellett, valóban egy újabb szép nap volt Monte Carloban. Közben arra gondolt, hogy mit csináljon a gyerekekkel a nap végéig. Egyszerű matematikát gyakoroltak Mr. Bean vicces videóinak segítségével, ami a gyermekeknek nagyon tetszett. Úgy gondolta, hogy egy kicsit gyakorolhatnák az olvasást, majd felolvassa nekik a heti könyv következő fejezetét. Az ifjoncok minden héten kiválasztanak egy öt fejezetből álló könyvet, mindegyik fejezet körülbelül 30 oldalas, és a nap végén elolvasta nekik. Mindannyian körben ültek a párnákon és érezte, hogy a gyerekek nagyon szeretik.

Joanne egy pillanatra körülnézett a játszótéren, ellenőrizve a srácokat és figyelte, ahogy Liam és Jules a homokban ülnek, botokkal rajzolnak dolgokat és úgy tűnt próbálják kitalálni mit ír a másik. A lány elmosolyodott a látványra szeretve, hogy fia barátra lelt csak azt kívánta, hogy a barátja egy kicsit szabadon járhasson iskola után. Joanne biztos volt benne, hogy Liam iskola után még szeretne Julesal játszani. Gondolatai az előző esti órákra vándoroltak, amikor Charles csatlakozott hozzájuk a pizzavacsorához. Érdekes ember volt, és annyira veszélyesen jóképű. Alsó ajkába harapott, amikor az átható kék szemére gondolt, amik arcára néznek és néhány másodpercig sehova se vándorolnak. Érezte, hogy az est kezdetén nehéz volt neki alkalmazkodni a környezethez, mégis kedves volt vele.

"Ms. Hinds? Bújócskázik velünk?" A gondolatai félbeszakadtak, amikor a kislány előtte állt barátai háta mögött kuncogva várták, hogy csatlakozzon. "Nos, gyorsan! Győződjünk meg róla, hogy tíz percen belül megtalállak titeket." Joanne elmosolyodott és kezét a szemére tette, miközben elszámolt tizenötig hagyva, hogy a gyermekek elbújjanak.

      "Ez elmondhatatlanul szükségtelen, Charles". Pierre felsóhajtott, miközben karját az autó lehajtott ablakaira tette. Az iskola előtt állt, szemét eltakarta egy napszemüveg. Charles megbízta őt az udvar és Jules megfigyelésével. "Azt a megbízást adtam neked, hogy őrködj, Pierre ne nyafogj". Morgott Charles Pierre erre megsértődött. "A gyerekekkel van". Mondta Pierre. "Joanne ott játszik a csemetékkel és figyeli őket". Tájékoztatta főnökét. "Nos, külön tartsd őt szemmel". Mondta Charles határozottan. "Nézd, mindig a gyermeked biztonsága a legfontosabb, de mi lenne, ha időben befejeznéd a munkád és ténylegesen egyszer megjelennél az iskolában? Nem akarok ilyen haszontalan feladatokat, gyerünk. Emellett Joannehez is jössz". Válaszolta Pierre tudta, hogy igaza van, amikor Charles válaszul megjegyzést tett.

"Most bemegy a gyerekekkel, így kettő körül felveheted. Sok szerencsét!" Pierre bontotta a vonalat és újra felhúzta az ablakot, elindítva az autót aztán elhajtott. Charles idegesen összeszorította állát visszavette tollát a kezébe. Néhány iratot átnézett, amelyek az egyik ajánlatot tartalmazták. Egyszerű volt, egy jacht és drogok valamelyik franciaországi kis gengszter számára. Charles majdnem nevetett a felhívástól, amelyet a fickótól kapott, de hajlandó volt sokat fizetni, és Charles minden bizonnyal be tudott szerezni néhány jó pénzt. Holnap fog találkozni a pasassal, ahol mindent elbonyolítanak. Charles befejezte munkáját, majd elhagyta az irodáját, hogy ebédeljen, amelyet már a konyhában elkészítettek. Köszöntötte a szobalányokat, akik takarítják az asztalt válaszul elpirultak, sietve kimentek a helyiségből, hogy engedjék egyedül enni.

𝙲𝚘𝚛𝚛𝚘𝚍𝚎 - [𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌] *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*Tahanan ng mga kuwento. Tumuklas ngayon