Joanne megfogadta Annemarie tanácsát. Nem kívánta elmondani Charlesnak, hogy hányt, nem akarta, hogy aggódjon, mert lehet, hogy ez csak egy egyszerű gyomorinfluenza, és egyáltalán nem terhes. Együtt ebédeltek, és Joanne megpróbált a lehető legjobban normálisnak tűnni, miközben a férfi beszélt a délutáni találkozóiról és arról, hogy vacsora előtt hazaér. Charles felállt, miután befejezte az ebédjét, majd ránézett simogatva az arcát, aztán gyengéden csókot nyomott ajkaira. A tekintetétől pillangók repdestek a gyomrában, és egy rövid időre elgondolkodott azon, hogy milyen nagyszerű apja lenne a gyermeküknek. "Hamarosan hazajövök, mon amour." Motyogta Charles, erre felébredt álmodozásából, bólintott és újból megcsókolták egymást. Charles elmosolyodott, aztán elvette a kabátját, és kiment a folyosóra. Pierre követte, míg Mick és Marcus az ajtóban maradtak.
Annemarie azt mondta, hogy megszerzi Joannenak a terhességi tesztet, így nem kell kimennie, ha esetleg ismét émelyegne. Joanne tévét nézett a gyerekekkel, ám türelmetlenek voltak, így kimentek a kertbe játszani, megkérte Marcust, hogy közben figyelje őket. A nappali az övé volt, így hátradőlt a kanapén, miközben felnézett a mennyezetre. Lehetséges, hogy terhes. Legyünk őszinték, a fogamzásgátló tabletták, melyeket minden nap bevett, nem nyújtanak semmilyen más védelmet, és a tabletta gyakran bebizonyította, hogy nem túl megbízható, ha nem szigorú szabályok szerint szedik. Joanne minden nap délben szokott bevenni, ebéd közben, de néha elfelejtette, így lefekvés előtt szedte. Arca felforrósodott azon a gondolaton, hogy ő és Charles mikor feküdtek le utoljára, Ausztráliában, amely intenzív volt és őszintén szólva nem lepődne meg, ha a férfi ott ejtette teherbe. "Minden rendben van, Joanne?" Jelent meg az ajtónál Mick, rápillantott.
"Nincs semmi baj, de köszönöm, Mick". Felelt a fiatal gengszternek, aki válaszul bólintott. "Ha te és a fiúk úszni akartok, akkor a medencét kitisztították, a tengerparti kapu nyitva van. Marcus vagy én veletek mehetünk." Mondta Mick. "Annemarie csinál néhány harapnivalót, megvárom, majd utána meglátom, rendben?" Joanne elmosolyodott az udvarias férfire. "Természetesen". Mick enyhén meghajolt, mielőtt újra megfordulna. Joanne körmét dobogtatta türelmetlenül Annemarie visszatérése miatt. Ha valóban terhes volt, nem tudta, hogyan mondja el Charlesnak. A héten elfoglalt lesz, ezért valószínűleg el kell halasztania, és csak megtalálni a megfelelő pillanatot. Nem akarta kirángatni a munkájából. Joanne könyve az ölében feküdt, ujja pár percig fogta az oldalt, vagy talán már tizenöt. Annemarie eközben hazaért, Joanne becsukta a könyvet, és az asztalra tette, mielőtt kimenne a folyosóra.
A hölgyet Mick és Marcus engedték be. "Felmegyünk az emeletre, Ms?" Kérdezte Annemarie, és Joanne bólintott, elismerve a többiek részéről a magánélet tiszteletben tartását, miközben elvégzi a tesztet. "Csak szeretném hozzátenni, hogy ha a teszt pozitív lesz, a ház orvosa megvizsgál, ha úgy érzi, szükség van erre". Mondta neki Annemarie, amikor becsukta a fürdőszoba ajtaját. "Rendben, először végezzem el a tesztet". Mosolyodott el Joanne, kissé ideges volt. "Hogyne". Annemarie udvariasan meghajolt, és kiment a fürdőszobából, hogy Joanne maga csinálja meg. Joanne követte a csomagolás utasításait, levette fehérneműjét mély lélegzetet véve, mielőtt elvégezné az összes lépést. "Anne? Visszajönnél?" Kérdezte Joanne, a fürdőkád szélén ülve, miután leöblítette a WC-t. Annemarie visszatért a fürdőszobába. "Mi az eredmény?" Kérdezte a háziasszony. "Még nem néztem meg". Nevetett fel halkan Joanne. "Megnézzük?" Javasolta mosolyogva Annemarie, Joanne bólintott, és érezte, hogy a szíve gyorsan dobog a mellkasában.
Lenézett a tesztre, a két rózsaszín vonal jól látható. A teszt pozitív volt. "Gratulálhatok neked?" Kérdezte Annemarie, Joanne bólintott, mosoly volt az arcán, és a szeme kissé könnyes lett. "Persze". Felállt, és megölelte Annemarie-t. Annemarie egy pillanatra megdöbbent, de visszaölelte. "Gratulálunk a terhességhez, Joanne". Annemarie látványosan örült neki. "Megteszel nekem egy szívességet?" Kérdezte Joanne, óvatosan hátra lépve tőle. "Még ne mondd el Charlesnak. Elfoglalt a munkája miatt, és szeretnék találni egy megfelelő alkalmat, hogy elmondjam neki". Annemarie bólintott. "Természetesen, nem az én dolgom, hogy valakinek elmondjam". Mosolygott, és Joanne biccentett. "Köszönöm, hogy végig csináltad velem". Joanne hálás volt. "Egy kicsit magadra hagylak". Annemarie elengedte Joanne-t, és elhagyta a fürdőszobát. Joanne szintén kisétált, leült az ágy szélére, és a lapos hasára nézett. Emlékezett arra, milyen nagyra nőtt, amikor Liam-el volt terhes, nem tudta elhinni, hogy újra látni fogja, de a gondolataiban már igen.
YOU ARE READING
𝙲𝚘𝚛𝚛𝚘𝚍𝚎 - [𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌] *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*
Fanfiction𝙏𝙝𝙚𝙨𝙚 𝙨𝙩𝙖𝙞𝙣𝙨 𝙩𝙝𝙚𝙮 𝙙𝙤𝙣'𝙩 𝙬𝙖𝙨𝙝 𝙤𝙪𝙩. Ez egy fordítás, @curvaparabolica engedélyével olvashatod magyarul. #1 Mobster (2020.09.13) ❤️ #1 Leclerc (2020.10.11) ❤️ #1 Charles (2021.06.30) ❤️ #1 Mafia (2021.08.19) ❤️ #1 Translation...
![𝙲𝚘𝚛𝚛𝚘𝚍𝚎 - [𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌] *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*](https://img.wattpad.com/cover/218844093-64-k493328.jpg)