𝙲𝚘𝚛𝚛𝚘𝚍𝚎 - [𝙲𝚑𝚊𝚛𝚕𝚎𝚜 𝙻𝚎𝚌𝚕𝚎𝚛𝚌] *𝙱𝙴𝙵𝙴𝙹𝙴𝚉𝙴𝚃𝚃*

𝙌𝙪𝙖𝙧𝙖𝙣𝙩𝙖

Joanne a bőrülés karfáján nyugvó kezére nézett. Ma este repülnek vissza Monte Carloba, és amikor az arany napfény beszűrődött Charles repülőjének kis ablakain, felragyogott az ujja körül lévő csillogó gyémántgyűrű, nem tehetett mást csak visszagondolni arra a csodálatos estére. Néhány nappal ezelőtt, amikor a jachton Charles megkérte a kezét. Visszaemlékezett azokra az időkre, amikor egyedülálló anya volt, és csak Liam volt fontos az életében, meg a munkája alapvetően ugyanez volt nap, mint nap. Francesca azt tanácsolta neki, hogy kezdjen újra randizni, de soha semmi nem volt, csak egy kis iszogatás azokkal a férfiakkal, akikkel találkozott. Egy évvel ezelőtt még nem is gondolta, hogy valaha is férjhez megy, és most itt ül vőlegényével, élete legédesebb fiúival, és alig várta, hogy meg szülessen a kislányuk. Charles keze a térdén nyugodott, felnézett rá. "Mik cikáznak a fejedben?". Kérdezte szelíd mosollyal. "Csak ránk gondolok". Válaszolta Joanne. Charles a szemébe nézett, örül, hogy boldog. A szemeit rövid időre lehunyta, amikor a nő megsimogatta az arcát.

"Holnap visszatérünk a normális életbe". Mondta halkan Charles, majd összevonta a szemöldökét. "Tudod kezelni?" Kérdezte. "Visszamegyek dolgozni". Folytatta. Joanne bólintott. "Jól leszek. Marcus és Mick mindig vigyáznak rám". Tette hozzá, válaszul bólintott és hümmögött. "A következő évben visszatérnek a fiúk az iskolába. Nem akarom, hogy összekapcsolják az iskolát azzal a szörnyűséggel, amin átestek". Mondta Charles, majd a mögöttük lévő fiúkra nézett, akik a playstation-el játszottak. "Nem szeretném, hogy lemaradjanak a szükséges tanagyagokról. Ha kell, otthon tanítom őket". Mondta Joanne, Charles ismét elmosolyodott. "És én meg nem akarom, hogy túl vállad magad. Lassan az ötödik hónapban leszel, mon amour". Emlékeztetett rá, mire a lány játékos sóhajt hallatott. "Tudod mit, meg látjuk, ha otthon leszünk". Mondta Joanne, Charles pedig vigyorogva nézett rá. "Bármi is áll az utunkban, biztos vagyok benne, hogy átlépünk rajta. Az Amalfi-ban töltött heteket, amiket veled töltöttem, csodálatosak voltak Charles." Szólalt meg ismét Joanne. "Örülök, hogy ezt mondod. Én is imádtam, hogy együtt tudtunk lenni". Mondta Charles, és felé hajolt, hogy megcsókolja.

"Még egy óra, és otthon leszünk, szépen vissza a saját ágyunkba". Fejét az ülésnek támasztva folytatta, a szemét pedig becsukta, majd kuncogni kezdett. "Békés". Tette hozzá Joanne, aminek következtében Charles ajka felfelé görbült, de nem szólt semmit.

Mintha Charles csendesen megjósolta volna szundikáláskor a gépen, hogy a monte carlói villába való visszatérésükkor minden visszaáll, kivéve békés részt. Alig szálltak ki az autóból, Mick azonnal kiviharzott a házból és feléjük tartott. "Mr. Leclerc, van egy nő a házban, aki nem hajlandó távozni!". A szeme tágra nyílt, egyértelmű, hogy nem tudta, hogyan is oldja meg a helyzetet. "Nyugodj meg, Mick. Elmondta, ki ő?". Kérdezte Joanne, majd felé fordult. "Azt mondta, el kellett jönnie és beszélni veled, Joanne, különben elmegy, és idézem 'kurvára be leszek állva'". Charles úgy nézett rá, mintha megőrült volna, és mindketten a homlokukat ráncolták, amikor Joanne nevetni kezdett. "Azt hiszem, tudom, ki ő". Mondta Joanne, elment a férfiak mellett és átlépte a küszöböt, hogy belépjen. "Szerelmem, várj". Charles gyorsan követte, a csuklójánál fogva húzta vissza, miközben előhúzta fegyverét a nadrágzsebéből. "Oh, valóban?" Az éles olasz hang szinte visszhangzott a házban. "Charles, tedd le. Francesca az". Charles kissé ellazult, majd lassan leengedte a fegyverét megakadályozva, hogy rá mutasson. "Éppen mondani akartam, hogy egy ilyen dögös cukorfalatnak nem kellene fegyvert fogni egy hölgyre, de örülök, hogy kezedbe vetted az irányítást, Jo". Állt fel a székéről Francesca.

Joanne felnevetett, könnyen el tudta képzelni, hogy az olasz berontott követelve Micktől, hogy beszéljen vele, majd a konyhaasztal egyik székén kényelembe helyezte magát, senkitől sem zavartatva, aki esetleg ki akarta volna tessékelni. Joanne odament hozzá, Francesca karjai szorosan körbe fogták az ölelésre, és hangosan felkiáltott. "Istenem". Suttogta Francesca, kezei lassan Joanne pocakjához értek. "Mennyit nőtt". Mondta. "Ne beszéljünk most rólam, Fran". Mondta Joanne, homlok ráncolva nézett barátnőjére, amikor az arcára nézett, egyik szeme kékesnek tűnt. "Majdnem egy hónapig kapcsoltad ki a telefont?" Kérdezte Joanne, ahogy az asztalhoz ültek. "Charles, kérlek, ülj le. Zavarba hozol így". Mondta Francesca Charlesnak, aki felvonta a szemöldökét, mielőtt leült volna Joanne mellé. "Nehéz időszak volt". Kezdte Francesca. "Kezdjük onnan, amikor üzentet küldtem neked, hogy ki kell menned az iskolából". Joanne bólintott, és mély lélegzetet vett, mivel ez egy olyan pillanat volt, amit el akart felejteni.