Annie Eaton és Piton professzor

4.rész

Másnap reggel ahogy kinyitottam a szemem azonnal csalódnom kellett. A reggeli napsugaraknak leghalványabb nyomát sem láttam, még mindig csak a kis lámpásunk gyenge fénye világította meg a cellát. Oldalra pillantottam, ahol előző este a professzor feküdt, azonban most hűlt helye volt. Azonnal felültem és keresni kezdtem. Persze ez nem tartott sokáig, igazából csak a matrac legvégén ült és bámult előre, mégis túl nagy volt az ijedtség bennem. Az az egy pillanat is elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, talán életemben most először nem szeretnék egyedül lenni egy percre sem. Nem konkrétan a professzorra van szükségem, egyszerűen valakire, aki osztozik a sorsomon és mellettem van, még ebben a helyzetben is.

Emiatt persze önzőnek éreztem magam és innentől kezdve kész érzelmi hullámvasúttá változott a reggel. Kicsivel később amikor a professzor hátra pillantott már a könnyeimmel küszködtem és próbáltam összeszedni magam.

-Mi a probléma így kora reggel? Még alkalmam sem volt rá, hogy megbántsam magát.

-Nem maga az oka.

-Kivételesen.

-Kivételesen. Bár ha visszatérhetnénk a tegnapi témára és elárulná..

Ebben a pillanatban kinyílt a cella ajtaja az én gyomrom pedig rögtön összezsugorodott félelmemben. A helyzetünket tekintve azonban egy kellemes meglepetés volt az a szakadt ruhába öltöztetett házimanó amely végigszambázott tálcájával a cellán és letette azt a matrac végére, közvetlenül a professzor mellé.

-A mai napi adag. Jó étvágyat.

A manó ezt a lehető leggorombább módon mondta, majd minden további nélkül elhagyta a cellát, jó erősen becsapva az ajtót maga után. A tálcán két tányér volt, szendvicsekkel és almákkal.

-Nem számítottam ilyen mennyiségű ételre. Lucius kitett magáért.

-Ezzel kell beérnünk egész nap? Egy szendvics és egy alma?

-Mire számított? Pudingra és töklére?

-Ezekre ugyan nem, sőt gusztustalanul hangzik a kettő együtt.

-Inkább örüljünk annak, amink van. Vizet bármikor ihat, ha szeretne.

-A vízről jut eszembe..Igazából nekem használnom kellene a mosdót.

-Azt szeretné, ha addig átmennék a másik szobába?

-Miért nehezíti meg még jobban a dolgokat amikor így is elég cafatul érzem magam?

Szusszanásnyi idő után a professzor ismét megszólalt.

-Mit szeretne mit csináljak addig, dúdolgassak magamban?

-Ez nem is olyan rossz ötlet, köszönöm. És persze forduljon is el. Talán reggelizzen addig.

-Bármennyire meglepően hangzik ez nem valami étvágygerjesztő ötlet. Igazából teljesen elment az étvágyam.

Jobbnak láttam csendben maradni és megvárni amíg a professzor áttelepszik a matrac fal felőli végébe. Aztán amilyen gyorsan csak tudtam elvégeztem a dolgomat, sőt még a csap mellett található szappannal kicsit meg is tudtam mosakodni.

-Mintha most nem lenne olyan hideg, mint tegnap este.

-Merlinnek hála. Kéri a szendvicsemet?

-Ezt be kellene osztani egész napra. Lehet hogy később éhes lesz, tegye el.

-Ahogy gondolja. Minden esetre szeretném megkérni, hogy forduljon el egy kicsit.

Ha valaki pár hete azt mondja nekem, hogy együtt fogok aludni a roxforti pince rémével, sőt napokat kell vele együtt töltenem elzárva egy cellában akkor kiröhögöm. Mondjuk igazából nekem nem volt különösebb gondom vele, mivel igyekeztem minden tanórán odafigyelni de a háttérben maradni. Soha nem okoztam nála galibát, ezért nem is küldött büntető munkára. Sőt, néha még pontokat is kaptam tőle egy-egy helyes válaszomért, ami azért elég ritka, tekintve hogy hugrabugos vagyok.

Megettem a napi szendvicsem felét, majd folytatni kezdtem a korábban elkezdett beszélgetést.

-Megértettem, hogy nem akarja elárulni halálfaló-e vagy sem, bár amíg nem tisztázza magát nálam addig kénytelen vagyok elhinni azt, amit Mr. Malfoy állít magáról. Ugyanakkor ha már itt tartunk. Draco tud az édesapja dolgairól?

-Nem értem miért lényeges ez. Be vagyunk zárva egy cellába Miss Eaton. Nem tudunk varázsolni, nem találtam kiutat sem. Mennyiben segítené ez az információ a szabadulásunkat?

-Valószínűleg semennyiben. Azonban miután kijutottunk innen talán Harry segítségére lehetne. Ismerjük az egyik halálfaló kilétét. Sőt. Ott van még Greyback és Carrow is. Az ő nevüket is emlegette.

-Mégis mi köze van ehhez az egészhez Potternek?

-Biztos vagyok benne, hogy visszatérése után Voldemort fel fogja keresni azt a személyt, aki miatt annak idején elvesztette a hatalmát. Legalábbis beleképzelve magamat a helyébe én így tennék. Valamint szerintem Harry is bosszút akar állni a szülei miatt.

-Ez netán valamilyen rejtett tehetsége? Beleképzeli magát mások helyébe és megjósolja, hogy mi lesz a következő lépésük?

Kezdem egyre jobban megszokni ezeket a gúnyos megjegyzéseket és egyre nagyobb gyakorlatom lesz ezek ignorálásában is.

-Ha tudjuk a halálfalók neveit akkor rajtuk keresztül eljuthatunk a vezetőjükhöz is. De ha mást nem is az aurorok el tudják fogni őket és elviszik a csatlósokat az Azkabanba. Így Voldemort segítők nélkül marad, vagy legalábbis kevesebben lesznek. Mindenképpen előnyhöz juthatunk.

-Juthatunk? Máris ennyire a magáénak érzi az ügyet? Emlékeztetném, hogy Potter alig töltötte be a 14. életévét, ami azt jelenti hogy még csak egy gyerek. Kötve hiszem, hogy az iskola mellett lenne ideje szembeszállni a halálos ellenségével.

-Miért van mindig ennyire Harry ellen? Azt hiszi nem hallottam a pletykákat? Tudom, hogy folyton igazságtalanul bánik vele és Ronnal. Csak azt nem tudom mi oka van erre. Megosztaná velem?

-Hogy képzeli hogy ilyen hangon beszélhet velem? Maga is ugyanolyan gyerek még, mint azok ketten. Nem tudnak semmit mégis azt hiszik, hogy bármit meg tudnak oldani egy kis szerencsével.

-A szerencsének ehhez köze sincs. Ráadásul már nagykorú vagyok és a jelen helyzetet tekintve már a diákjának sem mondanám magam. Ebben a cellában egy boszorkány és egy halálfaló van összezárva, semmi több.

-Értem. Tehát emellett döntött.

A pillanatnyi csendben hallottam a szívem dobogását. A professzorral egymással szemben álltunk és szigorú tekintettel méregettük a másikat.

-Tisztázza magát. Folyton ezeket a hosszú ujjas fekete felsőket hordja. Mutassa meg a karját!

-A sötét jegyet szeretné látni?

-Igen.

-Tegyük fel, hogy nincs rajtam. Mit fog akkor mondani?

-Őszintén bocsánatot kérek és bízni fogok magában minden további nélkül.

-Ellenkező esetben?

Erre a kérdésre nem tudtam a választ. Hosszasan tanakodtam rajta de nem tudtam rá értelmes választ adni így inkább csak lehorgasztottam a fejemet.

Abban a másodpercben hangosan kivágódott a zárka ajtaja és a sötétből egy félig állat félig ember kinézetű szörny bukkant elő. Azt hiszem a professzor tökéletesen írta le őt nekem korábban, mégsem képzeltem hogy ennyire durván fog kinézni.