Annie Eaton és Piton professzor

8.rész

Ahogy teltek a percek úgy oldódtam fel egyre jobban a professzor karjai között. Persze nem igazán mertem mozogni de néha mégis sikerült elérnem, hogy egy picivel még közelebb érezhessem magamhoz. A szuszogásából ítélve ő idő közben elaludt, a karja pedig lecsúszott a karomról a derekamra. Hosszú ujjai így már a hasamnál pihentek ami miatt még inkább elpirultam.

Szinte öröm mámorban úsztam, amikor is a cella ajtaját tartó zsanérok hangosan felvisítottak és egy sötét csuklyás alak lépett be aki egyenesen az ágy felé tartott. Apró sikoly hagyta el a számat, amire már a professzor is felébredt és valószínűleg ösztönösen még jobban magához szorított.

A csuklyás alak azonban sokkal gyorsabbnak és erősebbnek is bizonyult, mivel egy pillanat alatt ott termett mellettem és elkezdett magával rángatni. A csuklya leesett a fejéről, így láthatóvá vált hosszú szőke haja.

A professzor azonnal rávetette magát, minek következtében én kiszabadultam és a cella rácsainak ütköztem. Jó pár ütés érte mindkét felet én azonban nem tudtam közbe avatkozni. A korábbi sebeim még alapból mindig fájtak és az új ütközés sem tett jót nekik.

-Mit keresel itt Lucius?

-Nem hozzád jöttem, nekem csak a lány kell!

Már megint én? Hát nem arról volt szó, hogy neki nincs semmi dolga velem? A dulakodás kezdett egyre erőszakosabbá válni amikor az ajtóban megjelent a napi adagokat kiosztó manó. Csettintett egyet az ujjaival, mire a professzor lemerevedett és mozdulni sem bírt.

-Perselus én igazán igyekeztem jó házigazda lenni, de te nem könnyíted meg a dolgomat. Most pedig.. - megragadta a hajamat és könyörületet nem ismerve kirángatott engem a pincébe. Egy utolsó ijedt pillantást tudtam még váltani a professzorral, majd a cella ajtaja bezárult mögöttem. Lucius iszonyatosan tépte a hajamat, a jajgatáson kívül más nem is tudta elhagyni a számat.

Nem mentünk messzire, rögtön az első ajtón belökött és a falhoz szorított.

-Tudhattam volna, hogy te csak a bajt fogod hozni ránk! Talán ha most azonnal megölnélek megoldódna a probléma.

-Én nem tettem semmit, kérem..

-Óh dehogyisnem. Talán nem téged keres mindenki ebben a nyomorult országban? Ott kellett volna hagynom téged. Piton senkit sem érdekelne azon a félnótás öregemberen kívül. Bezzeg ha egy diák tűnik el azt már az újságok is megírják.

-Ez nem az én hibám, nem lehet minden az. Nem én akartam ide jönni, maga döntött így!

-Nem terveztem még el, hogy mit csinálok veled, de az biztos hogy nem úszod majd meg kevesebbel, mint én!

Most néztem meg igazán a férfi arcát. Tele volt karcolásokkal és mélyebb vágásokkal még a homloka és a nyaka is, a haján pedig piros foltokban éktelenkedett a saját vére.

-Mi történt?

-Mi történt? Hogy mi történt? Elárulom. Annak az idióta Greyback-nek meg kellett volna ölnie téged már az első napon. De ehelyett az az idióta elment és holmi jöttment idegeneknek kezdett el mesélni a legújabb szerzeményéről, vagyis rólad. Szerinted mennyi ideig tartott amíg a minisztérium emberei eljutottak hozzám? De engem ugyan nem kapnak el élve, én nem fogok az Azkabanban megrohadni.

Felpofozott, majd beletérdelt a hasamba, amitől összegörnyedtem de a hajamnál fogva felemelte a fejemet. Közben valahonnan előkerült egy kés is, amit ezután a torkomhoz szegezett.

-Most már félsz, ugye? Jobban is teszed. Ha az a szörnyszülött nem tudott veled játszani hát átveszem a helyét.

Végighúzta a kést a mellkasomon, kiszakítva ezzel a pulóveremet. A következő vágás már közvetlenül a bőrömet érte. A mély vágásból azonnal ömleni kezdett a vér. Próbáltam leguggolni, de olyan erősen nyomott a falhoz a lábával, hogy ez eredménytelennek bizonyult.

-Netán menni szeretnél valahova?

Elővette a pálcáját és egy mozdulattal a szemközti falhoz dobott engem. A bal vállam minden eddiginél jobban elkezdett fájni. Nem sokáig pihenhettem, mivel már ott is volt mellettem és a késsel végig vágta mindkét oldalamat, felszakítva ezzel a pár nappal ezelőtti sebeket is, amik már gyógyulóban voltak.

-Nem tetszik az arcod sem, talán azt is átszabhatnám kicsit. - a fülem alá nyomta a kést és erősen rányomta a bőrömre, majd végighúzta egészen az államig.

A pulóver már csak cafatokban lógott rajtam és szinte teljesen átitatódott a véremmel. Végre kaptam egy szusszanásnyi időt, így összerogytam a földre és igyekeztem egyenletesen lélegezni.

-Miattad kereshetek most egy új helyet. Ne aggódj, téged is viszlek magammal. Valakin mégis csak ki kell töltenem a dühömet, nem?

A helyzet zárásaként kétszer még belém rúgott, majd otthagyott a földön egyedül. Annyira elfáradtam a sok kiabálástól, hogy a fájdalom ellenére akár ott helyben is el tudtam volna aludni, de minden erőmmel azon voltam, hogy ez ne történjen meg.

Eltelhetett egy óra is mire ismét kinyílt az ajtó és a házimanó jelent meg előttem, cseppet sem barátságos arckifejezéssel. Csak úgy, mint pár nappal korábban most is visszalebegtetett a cella ajtajáig. Az ajtó kinyílt és a professzor azonnal hozzám sietett, a karjaiba vett és úgy vitt el a matracig.

-Elfogták a vérfarkast. És tudnak Lucius-ról is. Jönnek értünk. - minden erőmet elhasználtam erre a pár mondatra. Még egy halvány mosolyra is volt elég energiám.

A professzor először megvizsgálta az arcomat, benedvesítette a már korábban is használt fehér ing maradékát és letörölte a rászáradt vért az arcomról.

-Jobban meg kellene vizsgálnom, de ahhoz le kell vennünk a pulóverét.

Bólintottam és igyekeztem a segítségére lenni, bár nem volt túl nehéz dolga, mivel a pulcsiból alig maradt valami. Láttam a döbbenetet, ami kiült az arcára amikor meglátta a vágásokat. A szemembe nézett, de nem szólt semmit. Gyorsan letörölte a vér nagyját, majd a vállamat kezdte el tanulmányozni.

-A bal válla kiugrott, tudok segíteni rajta, de nem lesz túl kellemes.

Némán bólintottam és igyekeztem lelkileg felkészülni amennyire csak lehet.

-Tessék, itt a pokróc, harapjon rá, az majd segít.

Ráharaptam a pokrócra és elképzeltem, hogy egy másik helyen vagyok. Bárhol máshol, csak nem itt. A professzor letérdelt mellém, majd egy erőteljes mozdulattal visszatette a vállamat a helyére. Nem fájt annyira, mint hittem, de azért egy kicsit megkönnyeztem.

-Mozgassa meg egy kicsit.

-Fáj, de legalább már tudom mozgatni. Mi a diagnózis a többi sebemre?

-A vágások elég mélyek, de már nem véreznek, ami jó hír. Viszont valószínűleg elég sok vért vesztett. Jelenleg sajnos nem tehetek többet.

-Már nincs messze a felmentő sereg.

-Pihenjen le egy kicsit.

Óvatosan leheveredtem helyemre, a professzor pedig betakart a pokróccal és letelepedett mellém, hátát a falnak döntve.

-Mit mondott pontosan Lucius?

-Azt, hogy az egész ország miattam keres minket, még az újságok is tele vannak velünk. Menekülőre akarja fogni és minket is magával visz.

-Remélem sietnek.

-Biztosan így van. Maga szerint milyen képet tettek bele az újságba?

-Azt hiszem csak abban lehetünk biztosak, hogy nincs egy olyan kép, amelyen mind a ketten szerepelnénk.

-Ez most egy vicc akart lenni? Azt hiszem tényleg elég időt töltöttünk már itt.

-Ebben egyetérthetünk.

Azért magamban azt is megjegyeztem, hogy hiányozni fog a professzor közelsége. Még akkor is ha most néha az agyamra megy. Felpillantottam rá, minden erőmet összeszedve kihámoztam a karomat a takaró alól és megfogtam a kezét. Viszonzásul kicsit megszorította a kezemet és még mintha egy halvány mosolyt is láttam volna az arcán, bár azt könnyen lehet hogy már csak én képzeltem oda.

Tényleg hiányozni fog.