Annie Eaton és Piton professzor

32.rész

A karácsony jobban telt, mint korábban bármikor. Számítottam rá, hiszen a Weasley család tagjait már az érkezésük napján a szívembe zártam és Harry-vel is szoros kapcsolat alakult ki közöttünk. Napközben beszélgettünk vagy új kártyajátékokat tanultam az ikerektől, este pedig bekapcsoltuk a rádiót és táncoltunk a varázsvilág frekvenciáin hallható zenékre, amiket jóformán alig ismertem. Mrs. Weasley ezen kiakadt és megkérdezte, hogy akkor mégis milyen zenéket szoktam hallgatni. Sirius pedig elkotyogta, hogy igazából én mugli dalokat szoktam énekelni és elzongorázni.

-Annie te tudsz zongorázni? Eddig miért nem mondtad? Játssz nekünk valamit!

Összeszűkített szemekkel néztem Sirius-ra, aki élvezte a helyzetet és hátra dőlt a kanapén, centiméterekre kerülve így a mellette ülő Remus-tól. Gondoltam itt az ideje megleckéztetni őt egy kicsit és esetleg zavarba hozni. Még mindig titkolóztak a többiek előtt és volt a fejemben egy dal, amiből érteni fognak.

-Nem gondoltam, hogy fontos lehet, de esetleg előadhatok valamit.

-Remek, halljuk!

Sirius tovább vigyorgott és én is megengedtem egy halvány mosolyt magamnak, amikor arra gondoltam hogy hamarosan le fogom törni a szarvát.

Leültem a zongora elé és még egy utolsó pillantást vetettem a közönségemre. A zavarba hozandó páros a kanapén ült, vállaik már teljesen egymáshoz simultak, remek. A többiek is közelebb jöttek a zongorához és helyet foglaltak valamelyik ülőalkalmatosságon. 

A dal, amit elkezdtem énekelni egy titkos kapcsolatról szólt. A két fél közel került egymáshoz, másoktól pedig távol, mondhatni a saját kis világukban élnek és nem szeretnének lelepleződni. Tökéletesen illett ide. Már az első sorok után észleltem a szobában uralkodó hangulat megváltozását. A légkör feszült lett, Sirius és Remus pedig elvörösödve ültek egymás mellett. 

Ezen már csak mosolyogni tudtam, folytattam a dalt és igyekeztem nem elnevetni magam. Amikor legközelebb felpillantottam már nem őket kerestem a szemeimmel. Mrs. Weasley-nek látszólag nagyon tetszett a dal, az ikrek is eltáncolgattak magukban, azonban Harry feje ugyanolyan vörös volt, mint keresztapjáé. Már tudja? Mikor mondták el neki?

Értetlenül álltam a dolog előtt, de igyekeztem továbbra is a dalra koncentrálni. Utolsó pillantásommal Ginny arcát kerestem meg, aki most is szégyenlősen ült az édesanyja mellett és a szoba másik vége felé pillantott. Követtem tekintetét és egyértelmű volt, hogy Harry-t nézi, sőt ő is néha a lány felé pislogott. Hát itt meg mi folyik?

Végül befejeztem a dalt és ide-oda kapkodtam a fejem, nem értettem hogy jól láttam-e a dolgokat vagy sem. Mrs. Weasley és az ikrek elkezdtek tapsolni, ami visszahozott a valóságba a gondolataimból.

-Kedvesem ez nagyon szép volt. Esetleg egy karácsonyi számot is elénekelnél nekünk? Valamit amire esetleg táncolni is tudunk.

-Hát persze Mrs. Weasley.

-Gyere Arthur, legalább most táncolj velem!

A Weasley szülőket követte a táncparketten az ikrek párosa, akik próbálták elviccelni a dolgokat. A karácsonyi dalt egy újabb, majd egy újabb dal követte, amikor végre felállhattam a zongorától.

-Nagyon szépen játszol Annie, köszönjük ezt a csodás ajándékot!

-Ugyan már, ilyen jó közönségnek szívesen játszok.

Mrs. Weasley-től kaptam egy hosszú ölelést, majd elvonult a konyhába hogy felszolgálja a maradék süteményt is. Ron, aki eddig tátott szájjal ülte végig az előadásomat életre kelt és kirobogott édesanyja után a konyhába, nyilván azért, hogy a legjobb falatok neki juthassanak.