Annie Eaton és Piton professzor

9.rész

A vérveszteség miatt valószínűleg elájultam így amikor legközelebb kinyitottam a szememet már nem a cella megszokott sötétsége fogadott. Hófehér falak vettek körül és egy hatalmas ablakon keresztül még a lenyugvó napot is láttam. Hát tényleg sikerült. Kijutottunk. Legalábbis nagyon remélem, hogy a professzor is itt van valahol a közelemben.

Szétnéztem magam körül és kiderült hogy egy kórteremben vagyok, ha tippelnem kellene akkor a Szent Mungóban. A szobában nem volt másik betegágy csak az enyém. Az ágy bal oldalán volt egy kis szekrény és két szék a látogatóknak. Végignéztem a kezemen ami nem tűnt olyan vészesnek, majd elkezdtem az arcomat tapogatni amin itt-ott éreztem még a sebek kitüremkedését. Kitakaróztam és miután nagy nehezen sikerült felhúznom a kórházi ruhát megnéztem az oldalamat is. A két vágás még erőteljesen látszott, de gyógyulóban volt.

Óvatosan megpróbáltam felülni, majd letettem a lábamat a földre és egy kis segítséggel ugyan, de sikerült felállnom. Akármennyire is lassú voltam sikeresen megszédültem így jobbnak tartottam inkább visszafeküdni. Ekkor vettem észre, hogy a pálcám az ágy melletti kis éjjeliszekrényre volt téve. Óvatosan magamhoz vettem és megvizsgáltam. Mikor legutóbb használtam éppen a professzor életét próbáltam megmenteni. Hát ez nem jött össze.

Merengtem még egy kicsit magamban, gyönyörködtem a naplementében majd arra figyeltem fel, hogy nyílik az ajtó és egy ápolónő lép be rajta tálcával a kezében.

-Ó látom végre felébredtél. Hogy érzed magad?

-Egész jól, köszönöm.

-Ennek igazán örülök. Egyébként én Zelda vagyok. Én ápollak mióta itt vagy a Szent Mungóban.

-Mióta vagyok itt?

-Egy pár napja. Azt hiszem három. Elég rossz állapotban voltál amikor a professzor ide hozott de azóta nagyon szépen gyógyulnak a sebeid.

-A professzor hozott ide? Egyedül volt? Ő hol van most?

-A teljes történetet nem ismerem, de annyit mondhatok hogy ő jól van. Minden nap eljött meglátogatni. Igazából jelenleg védelem alatt állsz, a minisztérium egyik embere mindig odakint áll és csak szigorú feltételekkel lehet bejönni hozzád. A többi nővér talán éppen emiatt nem vállalta a gondozásodat de nekem nincs bajom vele.

A mondandója végén kicsit elpirult ami elég gyanús lett nekem.

-Legalább jóképű testőrt rendeltek ki mellém?

-Hát..maradjunk annyiban hogy nem bánom az ellenőrzéseket. Minden esetre most hogy felébredtél végre hozhatok neked vacsorát. Hogy érzed, fel bírsz állni? Talán jól esne egy zuhany.

-Az nagyszerű lenne, köszönöm.

-Ne aggódj van egy szék is a zuhanyzón belül, ott leülhetsz majd. Akkor hozok neked egy új hálóinget, szólok hogy készítsenek elő neked vacsorát, aztán jövök is vissza és segítsek neked a zuhanyzásban. Utána még a sebeidet is be kell kennem. Mennyi dolgom lett hirtelen. De ne aggódj, ezt nem panaszkodásból mondtam.

Zelda ellibegett az ajtóig ahonnan még visszafordult és rám mosolygott. Annyira szokatlan volt ez az egész, hogy nem is tudtam reagálni rá. A lányokat juttatta az eszembe a fecsegéssel, bár érdekes módon most nem zavart. Pár perc múlva vissza is érkezett, segített kibicegni a zuhanyzóig, ahol megnyitotta a csapot és leültetett a korábban említett székre.

-Na és mondd csak, mennyit tudsz a történtekről?

-Ó hát csak annyit amennyit az újság megírt. Meg persze az ember hall ezt-azt egy kórházban de én nem adok az ilyenekre. Ami igazán fontos az az, hogy te most itt vagy biztonságban és sem neked sem a professzornak nem esett komolyabb bántódása. Na persze azért ilyen állapotban még nem engednélek ki az utcára, főleg így hogy el sem kapták azokat a mocskokat.