Annie Eaton és Piton professzor

35.rész

Egy pár pillanatig még szemeztünk, de végül elengedte a kezemet és feladta. Totális győzelemként éltem meg és egy hatalmas vigyorral az arcomon kitöltöttem magamnak az aznapra szánt utolsó pohár alkoholt. Eddig a pillanatig nem is vettem észre mennyire kótyagos a fejem. Perselus elsétált mellőlem és az egyik sarokban talált magának menedéket, ahol látványosan unatkozni kezdett.

Már csak percek választottak el minket az újévtől, amikor Dumbledore professzor mindenkit összehívott a nappaliban és tartott egy nagyon hosszú és nagyon unalmas évértékelő beszédet, ami szerintem felesleges volt. Úgy tűnt nem én vagyok az egyetlen, aki elunja az életét is közben, de azért a legtöbben tartották magukat és igyekeztek odafigyelni.

-Emeljük hát poharunkat az új évre és kívánom ez az év is tartogasson számunkra kellemes meglepetéseket!

Értetlenül néztem a professzor felé, mert nem értettem miről beszél. Milyen kellemes meglepetés ért minket idén? Lemaradtam volna valamiről? Azért én is felemeltem a pezsgős poharat, de egy fél korty bőven elég volt, már kezdtem szédülni a sok alkoholtól.

Kis gyülekezetünk tagjai elkezdtek visszaszámolni tíztől és minden másodperccel egyre hangosabbak lettek. Remus mellett álltam, aki csak úgy mint én csendben figyelte a többieket és halványan mosolygott. Az utolsó másodpercekben még körbepillantottam a szobán, majd a felszálló konfettiktől az orromig sem láttam. Az ikrek bevetették az új fejlesztésű konfetti ágyúikat, amik szerintem kicsit túllőttek a célon, de szerencsére az aranyló darabkák hamar elkezdtek a föld felé szállingózni.

Igyekeztem kitisztítani a látásomat és gyorsan kihalásztam pár darabkát a poharamból, majd ismét felnéztem Remus-ra. A korábbi halvány mosolynak már nyoma sem volt, haragos tekintettel méregette a szoba másik felében táncikáló Sirius-t, aki láthatóan sokkal többet ivott a kelleténél.

Nagyon megsajnáltam őt és én is ugyanolyan haraggal gondoltam Sirius-ra, ezért együttérzésem jeleként megfogtam a kezét és kicsit közelebb lépve hozzá boldog új évet kívántam. Igyekezett mosolyt erőltetni az arcára, de ekkor észrevettem fátyolos tekintetét, ami miatt le sem tagadhatta volna valódi érzéseit.

Nem akartam sírni látni őt, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve lábujjhegyre álltam és finoman a szájához érintettem az enyémet. A tervem célba ért, megdöbbenésében hatalmasra nyíltak a szemei és remélhetőleg elfelejtette minden korábbi baját. Megszólalni sem tudott és én sem találtam a megfelelő szavakat, de nem is kellett, mivel az ikrek hőbörgése elindított egy új beszélgetést.

-Héééééé! Annie!! Nekünk azt mondtad, hogy nincs újévi csók!

-Ja, hát igen, így is volt.

-Akkor most mi következünk?

-Már miért következnétek ti? Ez volt az újévi csókom.

-Neked.

-De nem nekünk.

-Az még várat magára.

-Nem hiszem, hogy ez így működik. Különben is, túl fiatalok vagytok ehhez, majd ha idősebbek lesztek..

-Hány évvel?

-Egy vagy kettő?

-Nem, mármint ha majd idősebbek lesztek nálam. Na akkor majd beszélhetünk róla ismét.

Az ikrek nem rejtegették csalódottságukat, amin Harry és Ron csak nevetni tudtak, csakúgy mint a szobában tartózkodó többi vendég.

-Nem kellett volna ezt tenned, jól vagyok, de tényleg.