Annie Eaton és Piton professzor

10.rész

Dumbledore professzortól semmit nem tudtam meg a szabadulásomról, ráadásul még gyerekként is kezelt ami nagyon feldühített. Mintha igazából még mindig a cellában lennék. Ugyanúgy őrizet alatt vagyok, titkolóznak előttem és szendvics a vacsora. Már attól is elment az étvágyam, hogy a tányérra néztem úgyhogy inkább éhesen feküdtem le aludni. Az ágy kényelmesebb volt ugyan, mint a matrac, azonban a hálóing nyitottsága miatt folyamatosan úgy éreztem hogy meztelen vagyok.

Az éjszaka során többször is felkeltem. Néha pár percig fent is maradtam, nézelődtem egy kicsit a szobán belül vagy próbáltam valami érdekeset találni az ablak túloldalán, de sosem láttam semmit. Közben végig azon kattogott az agyam, hogy vajon mikor látogat meg legközelebb Piton professzor. Meg hogy mennyire lesz furcsa ismét látni őt, főleg ebben az új helyzetben. Mivel úgy néz ki hogy nem megyek vissza az iskolába még egy ideig technikailag ő még mindig nem a tanárom, de a szerepek akkor is változtak. Már nem vagyunk foglyok így az egyetlen közös dolog bennünk megszűnt. Egymás cellatársai voltunk és ennyi.

Az ágyammal szemközti falon lévő óra szerint reggel hét óra volt, amikor a gyógyító és Zelda jöttek hogy felmérjék az állapotomat.

-Jó reggelt Miss Eaton! Lancelot Prewett vagyok, én felügyeltem a maga gyógyulását az elmúlt napokban. Örülök, hogy végre beszélgetni is tudunk egymással. Hogy érzi magát ma reggel? Bármi fájdalom?

-Nincs, köszönöm jól vagyok.

-Akkor gyorsan rápillantok a sebeire, aztán beszélhetünk arról, hogy mikor hagyhatja el a kórházat.

Valóban gyors vizsgálat következett. Ránézett a sebekre, néhány helyen megnyomogatott, megkérdezte hogy fáj-e és ennyi. Ha jobban bele gondolok csak felületi sebeim vannak, néhány zúzódás és pár vágás, semmi több. Semmi komoly.

-Nos, azt hiszem kijelenthetjük hogy sokkal gyorsabban gyógyul a vártnál. Én azt mondanám, hogy ha megígéri hogy naponta többször kenegeti a sebeket az előírt kenőcsökkel akkor akár már holnap haza is mehet.

-Ez remekül hangzik! Megígérem, hogy betartom az utasításokat. De nem értem hogy miért voltam napokig eszméletlen, ezek csak vágások.

-Az arcán és a mellkasán valóban "csak" vágásokról van szó, ezeket viszonylag könnyen kezeltük is. Viszont a lentebb lévő két vágás már más tészta mivel ezeket nem egy éles eszköz okozta, hanem varázspálca. Rengeteg vért vesztett és mivel a megsebesülése után nem kapott rögtön szakszerű ellátást így romlottak az esélyei. Gyakorlatilag órák teltek el a sebesülés és a kórházba kerülés között, így igazából kritikus állapotban volt.

-Értem, tehát ezért néznek ki azok a sebek máshogy.

-Igen, másfajta kenőcsöt is készítettünk rájuk, ahogyan azt már tegnap láthatta is.

-Köszönöm Mr. Prewett. Neked is köszönöm Zelda! Nem tudtam, hogy ennyire nagy volt a baj.

-Ugyan már, semmiség. Bár a professzor hozott ide, talán inkább neki kellene megköszönnöd. Amíg biztosak nem voltunk abban, hogy nem állsz élet-halál szélén addig nem is engedte hogy őt ellássuk, pedig ő is eléggé megtépázottan ért ide. -Zelda olyan átéléssel mesélt hogy szinte láttam magam előtt az esetet.

-Megköszönöm neki amint meglátogat.

-Akkor, ha nincs más kérdése mi mennénk is tovább. Holnap reggel ugyanekkor még benézek, hozom magának a szükséges kenőcsöket. Remélem utána már nem lesz ránk szüksége.

-Köszönöm!

Elköszöntünk egymástól és ismét egyedül hagytak a szobában. Ideje volt felkelni. Szép lassan felálltam és elindultam a mosdó irányába. Sikeresen kiértem, sőt még fogmosásra is volt erőm. A szobában még sétálgattam egy kicsit, kinéztem az összes ablakon majd elfáradva ültem vissza az ágyamra. Nem hittem, hogy ennyire nincs energiám.