Annie Eaton és Piton professzor

6.rész

Órákkal később arra ébredtem, hogy nyílik a cella ajtaja. A tegnapi manó jelent meg ismét, letette a napi ételünket az ágy szélére, majd ment is. Elkezdtem ágynak nevezni magamban ezt a matracot. Végül is..ezen alszunk szóval talán megállja a helyét ez a szó is.

-Azt hiszem a mai étel sem lesz meglepetés. - nagyon lassan próbáltam felülni miközben beszéltem.

-Én sem számítottam másra. Fáj valamije?

Most sokkal jobban láttam, mint tegnap este így végre volt alkalmam megcsodálni a rajtam található sérüléseket is. A karjaim kék-zöld foltosak voltak, tisztán látszódtak a csíkok is, amelyeket a lánc okozott. A lábaimra már rá sem mertem volna nézni, még szerencse, hogy a nadrág takarta.

-Azt hiszem örülhetek, hogy nincs itt tükör. Az arcom rémesen nézhet ki.

Elkaptam a professzor pillantását ami elég szánakozó volt. Remek, tényleg rondán nézek ki. Lesütöttem a szememet, amikor megláttam egy fehér anyagot amelyet szinte teljesen pirosra festett a vér. Kérdően néztem a professzorra.

-Az ingem. Tegnap ezzel töröltem le a vért magáról. Remélem nem bánja.

Felemeltem a darabot, ami valóban egy ing volt. Legalábbis annak az egyik fele.

-A másik felével a saját sebemet láttam el.

-Köszönöm, hogy gondomat viselte tegnap. Nem tudom hogyan fogom túlélni a mai napot. És az az utánit. Már most is alig bírok mozogni.

-Mi történt pontosan?

-Óh tényleg. Igyekeztem körbe szemlélni. Sajnos nem sok mindent tudtam meg. Egy ház pincéjében vagyunk. A fent folyosók és szobák mind kihaltnak tűntek, az ablakok mindenhol bedeszkázva. Nem ismerős esetleg valahonnan?

-Nem igazán. Annyi biztos, hogy nem a Malfoy-kúriában vagyunk. A leírás alapján szerintem ezt kizárhatjuk.

Elmeséltem neki a történetet töviről hegyire majd vártam, hogy reagáljon rá valamit. Nagyon gondolkodóba esett ezért inkább elkezdtem rágcsálni az aznapi almát. Percekkel később felállt és belerúgott a rácsba. Aztán még egyszer.

-Mit csinál?

-Nem tehetek semmit. Pálca nélkül nem tehetek semmit. Engem nem visznek ki innen. Magának kellene megszereznie, de nem hiszem, hogy Greyback akár egy percre is felügyelet nélkül hagyná, ráadásul azt gyanítom hogy a pálcáink Luciusnál vannak. Tehetetlen vagyok.

-Maga szerint küldenek értünk valakit, aki megkeres?

-Persze, de ki tudja mikor érnek ide, ha ide érnek egyáltalán.

-Igaza van, nem tehetünk semmit. Úgyhogy ameddig csak kell kitartok.

-Hogy érti?

-Hát Greyback..

-Ez nem így működik - elindult az ágy felé és mérgesen leült a szélére - egy idő után már nem a kitartáson múlik. A túl sok Cruciatus átok elveszi az eszét.

-Tudom. De maga sem tud jobb megoldást. Minden esetre ma inkább meg se próbáljon hősködni, maradjon épségben. Szükségem van magára amikor visszatérek.

Hosszú némaság következett. Kicsit visszadőltem még az ágyba, de közben végig a professzort figyeltem. Nagyon mérges volt és látszott rajta, hogy a tehetetlenség bántja őt a legjobban. Ha nem segítettem volna neki a harcoknál akkor most egyedül lenne itt és legalább miattam nem kellene aggódnia.

Pár pillanatra néha elszundítottam, de a professzor nem mozdult a helyéről, mindig ugyanott ült, szinte ugrásra készen. Órák teltek el így, szinte biztos voltam benne, hogy már bealkonyodott. Lassan felültem és a professzor mellé csúsztam.

A tekintete nagyon komor volt, szinte már veszélyes és le sem vette a szemét a cella ajtajáról. Egész idő alatt ezt bámulta? A végén még ő fogja elveszíteni az eszét és nem én.

-Professzor. - csak halkan mertem hozzá szólni. Nem reagált.

Lassan ráhelyeztem a kezemet az övére, ami a matrac szélét markolta. Jéghideg volt.

-Professzor, pihenjen egy kicsit. Még a szendvicset sem ette meg.

Nem reagált különösebben erre sem, ezért kicsit megráztam a karját de közben fel is szisszentem mert a mozdulat miatt belenyilallt a fájdalom a kezembe. Ijedten rám tekintett, mintha eddig tényleg fel sem tűnt volna neki, hogy ott ülök mellette.

-Mi a baj?

-Maga. Pihenjen le, most úgy sem tehet semmit. Ráadásul lassacskán meg fog fagyni ha nincs betakarva és nem is mozog. Most már az ingje sincs meg.

Nem akart megmozdulni, ezért bevetettem az utolsó dolgot ami még a tarsolyomban volt.

-Ráadásul a mosdót is használnom kell, úgyhogy kérem..

Végre megmozdult és a matrac másik végébe vonszolta magát. Azt hiszem jobb lesz oda figyelni a mentális állapotára, mintha kicsit megzuhant volna. Én a mosdóig vonszoltam oda magam és ismét megmosakodtam kicsit.

Az arcomon lévő hegeket is kitapogattam, sajnos elég sok volt belőlük. Visszalépdeltem a matrachoz és a pokrócot ráterítettem a professzorra.

-Kicsit szedje össze magát, így nem lesz a segítségemre.

-Úgy tűnik sehogy sem lehetek a segítségére. - úgy mondta, mintha rám lenne mérges emiatt.

-Azt hiszem a mai napon a kínzásom elmarad. Már este felé járunk. Biztosan valami sürgős dolga akadt.

A professzor erre felkapta a fejét és felült.

-Talán a Rend elkapta őket! - még mintha a szeme is kicsit felcsillant volna miközben maga elé beszélt.

-Milyen Rend? Ők lennének azok, akik keresnek minket?

-Igen. Talán nem is kellett volna elmondanom.

-Végül is ha megmentenek akkor úgyis megtudom, nem?

A professzor gondolkodóba esett, én pedig elvesztettem a türelmemet, ami nem igazán jellemző rám.

-Miért nem bízik meg bennem? Semmit sem képes elmondani. Pedig én aztán senkinek nem mondanám el. Most biztosan nem, de ha kijutok innen akkor sem. Kinek is mondanám. Ha Harry-ről van szó akkor persze neki segíteni fogok, mert hiszek az elképzelésemben és a hasznos infókkal igenis el fogom látni, sőt Dumbledore professzornak is elmondok mindent. De amit már ők amúgy is tudnak azt miért ne tudhatnám én is? Ennyire gyűlöl?

Amennyire gyorsan csak tudtam lefeküdtem háttal a professzornak és végre engedtem a könnyeimnek, elkezdtem sírni. Azt hiszem ez a sírás már érett egy ideje, túl sok minden történt az utóbbi napokban. A professzor sem válaszolt semmit, csak a pokróc rám eső felét terítette át rajtam, majd valószínűleg ő is lefeküdt.