Isle of Wolves •VKook•

🤍Sope🤍

Hoseok nagy sóhajokat hallatva menetelt szerelme után, akivel eltervezték, hogy egy pár napot sátrazással fognak tölteni a hegyek egyik kicsit eldugottabb és kevésbé havas területén. Ez az ötlet természetesen a kisebbtől származott, amibe kedvese nem igen akart eleinte belemenni, majd a sok könyörgés után végre rábólintott a dologra, de mióta elindultak egy szó se szólt szegény omega fiúhoz.

A már húsz éves, ámde még mindig apró teremtés, meghúzva magát bandukolt a morcos alfa után, még levegőt is alig mert venni. Ő nem így képzelte el az egészet, hogy Yoongi végig rossz kedvű lesz vele. Régen voltak csak kettesben és lassan közeledett az az alkalom, hogy megtörténjen kettejük között az első együttlét. Mégis, Hoseok úgy látta mintha Yoongi már unná őt és nem lenne kedve semmihez amit vele kellene csinálnia. Mindig az járt a kisebb fejében, hogy talán már nem is szereti őt. Pedig nem így volt...

Hoseok az út további részében sem mert megszólalni, mert fogalma sem volt hogyan is kérdezhetné meg mi a másik baja. Félt hogy csak magára haragítja alfáját, amire eddig még nem volt példa és nem most tervezte hogy megtörténjen. Azt szerette volna, hogyha ezt a kis, csöppnyi időt kellemesen tölthetnék el és Yoongi is felszabadulna mellette, ahogy eddig mindig is tette.

Ahogy odaértek a kisebb sík területre, az idősebb megengedett egy-két szót az omega felé, hogy segítse munkáját a sátor felállításában. Hoseok eddig talán ha egyszer volt ilyen programon és akkor is barátaival. Kicsi volt még, így nemigen maradt meg benne az élmény, de most csakis ez az egy lehetőség maradt számukra a kettesben eltöltött időre. Yoongi mégsem tűnt valami boldognak, ami egyre inkább kétségbe ejtette a kisebbet.

- Hyung. - lépett oda Hoseok Yoongihoz, mikor befejezték ideiglenes lakhelyük felállítását és berendezését. Az idősebb szikrázó tekintetét szerelmére emelte, majd mikor meglátta annak szomorú ábrázatát azonnal megváltozott mimikája. Egy törékeny apróság állt előtte, aki remegett a cudar időtől, arcocskája teljesen ki volt pirulva, ahogy ajkai is jóval sötétebb színben pompáztak mint a megszokott. Hiába telt el már lassan hét év mióta itt volt Taehyung és Jimin, ő még mindig ugyanannak a pici fiúnak látta kedvesét akibe annyira beleszeretett. Ártatlan íriszei soha nem fognak változni az omega fiúnak, ahogy gyermeteg vonásai sem.

Yoongi szemei megteltek könnyel, hiszen elszomorította párját az ahogy bánt vele. Nem ezt érdemelte. Ő volt az egyedüli akivel soha nem volt eddig elutasító vagy mogorva. Hoseoknak furcsa is volt az idősebb viselkedése, de teljesen elfogadta, mert tudta hogy ez nem neki szól, mégis ahogy egyre több napja telt el ilyen hangulatban Yoonginak, a kisebb kezdte azt hinni hogy mégis csak vele van a baj, pedig a másik csak fáradt volt a sok virrasztástól és attól is, hogy már a harmadik szülés levezetésének a terhe szakadt a nyakába. Ő nem volt orvos... de segítenie kellett Jiminnek is, ahogy eddig Taehyungnak és Jinnek is tette.

Az alfa lágyan simított a kipirult arcra, majd a másik kezével finoman magához vonta, a már vele egy magas fiút, aki azonnal hozzásimulva élvezte a rég nem kapott érintést. Yoongi szemeivel újra felmérte szerelmét, majd halványan elmosolyodva cirógatta meg a makulátlan arcbőrét.

- Ne haragudj rám. Feszült voltam a napokban és nem rajtad kellett volna levezetnem. - simított fel az omega sötét fürjei közé, aki szemeit lehunyva már el is felejtette minden gondját, ami eddig lelkét nyomta. Ajkait résnyíre elnyitva húzta őket mosolyra, még testét ellepte a libabőr és melegség járta át a szeretettől amire úgy vágyott már.

Az alfa alig tudott betelni a látvánnyal amit párja nyújtott számára, és egyre csak erősödő kellemes illata kezdte elvenni az eszét. Hoseoknak nem volt eddig még láza amit furcsálltak is, de megállapították, hogy mindig is későn érő típus volt és talán ebben is picit lemaradt mint a többiek.