❊𝐻𝑜𝑛𝑒𝑦 - 𝐽𝑒𝑜𝑛𝑔𝑐ℎ𝑎𝑛❊

6

A fiatalabb szégyenlősen lehajtotta a fejét, ahogy a szőke mellé ért. Meglepte őt az, hogy Chan itt tanít, ráadásul ő is. Eközben Chan is csöndben sétált. Ki gondolta volna hogy oly sok iskola közül pont Jeongjnéban fog dolgozni. De így legalább többet lehet a fiúval - gondolta. Egy zebránál álltak, ahol piros volt így kezdett kínossá válni a csönd.

- Öhmm - szólalt meg a fiatalabb egy kisbidő után - nem tudtam hogy itt fogsz tanítani.

- Én meg nem tudtam hogy ide jársz - sóhajtott Chan egy kissé gondterhelten - De iskolán kívül lehetünk... Barátok - mondta és Jeonginnak e szó hallatára szúró érzés támadt mellkasában. Nem tudta miért, még sosem érzett ilyen. Jeongin még sosem találkozott a szerelemmel, tehát a jeleit sem annyira ismerheti fel. Csak azt tudta hogy szeret az idősebbel lenni. És ez számára épp elég volt.

Benyitottak a kávéházba, ahol Felix, aki Changbin révén ismerte Chant, meglepetten nézte, ahogy együtt lépik át az ajtó küszöbét.

- Ó! Chan! Jeongin! Ti ismeritek egymást? - kérdezte Felix, a hülyét tettetve, ugyanis szinte jobban tudta mint maga Jeongin, hogy tetszik a fiatalabbnak a fiú.

- Csak elhoztam egy tanítványomat egyet kávézni - mondta Chan, a szeplősnek pedig leesett az álla. Tanár, és diák? Ez így nem lesz jó. Jeongin még kiskorú. Most hogy végre van Channek munkája, ne rugják már ki ezért. Pedig még nem is volt együtt Jeongin és Chan. Felix pedig már előre látta a bimbódzó kapcsolat leendő problémáit.

- Végül megkaptad az állást? Nem is mondtad. - motyogta Lix. Chan bólogatott, majd leültek egy asztalhoz.

- Amúgy... Köszönöm hogy kimentettél. Yeonjunnál - köszönte meg hyungjának Jeongin.

- Ugyan. Köztünk marad - mosolyodott el Chan Jeongin pedig kissé elnevette magát - Gondolom nagyon "szeretsz" tanulni, de ha megkérhetlek... Eljönnél arra a magyar szakkörre, amit mondtam? Tudod, ha valaki jönne, szerintem többen is jönnének.

- Öhm... Persze - motyogta Jeongin. Legalább több időt tölthet Channel. Többször hallhatja a megnyugtató hangját. Többször láthatja aranyos, mégis szívdöglesztő mosolyát, ami miatt ő is kész van.

- Nagyon köszönöm - sóhajtott fel Chan - a padtársad...

- Ó! Beomgyu gyerek korom óta a legjobb barátom - mosolyodott el, az idősebbnek pedig nagy kő esett le a szívéről. Tehát nem a barátja - De néha nagyon tud idegesíteni. Nagyon sokat beszél. És nagyon energikus. Mintha sose fárdna ki - rázta meg hitetelenkedve fejét Inie, majd a hajába túrt - De nagyon jó barátom. Mindig is ő volt a legjobb barátom. Ezért semmiért sem tudnám utálni - motyogta Jeongin, a szőke hajút pedig egy kis féltékenység fogta el, hogy a fiatalabbat ilyen erős érzelnek kötik valakihez.

- És ki az a Yeonjun? - kérdezte Chan mire a barna fiú tekintete elsötétült.

- O-osztálytársam. De valamiért nem bír. A gimi eleje óta piszkál - konyultak le ajkai - De Beomgyu már évek óta szerelmes belé. De nem értem miért. Yeonjun nagyon gonosz - rakta keresztbe karjait maga előtt és mérgesen felfújta az arcát.

- Hogy lehet ilyen édes - motyogta.

- Mi? - kérdezett vissza Jeongin.

- Ja semmi. Csak hogy meghozták a rendelésünket - mondta Chan. Hangosan kimondtam volna? - gondolta. De közben megint megkönnyebbült. Ez a Yeonjun gyerek se fog bezavarni. És azzal sincs baja Innie nek hogyha valaki a saját neméhez vonzódik. Hisz a legjobb barátja is így érez. Jeongin két kezével megfogta a bögrét, majd szorosan a szájához emelte. Szinte hallatszott ahogy szűrcsöli a kávét, majd amikor mindketten végeztek az itallal, elemelték arcuktól a csészét. Chan látta hogy Jeongin szája tiszta tejszínhab. Ezen ő nevetni kezdett, Jeongin pedig furvsán nézett rá.

- M-min nevetsz? - kérdezte, de az idősebb alig bírt válaszolni a fiatalabb látvány miatt. Csak annyit bírt tenni, hogy felé nyúlt, és ujjaival letörölte a fiatalabb szájáról a maszatot. Majd szájához emelte ujját, és lenyalta róla, a talán a fiatalabb ajkaitól, talán a cukor miatt édes tejszínhabot.

- Csak maszatos voltál - mosolyodott el, majd amikor meglátták, hogy Seungmin közeledik asztaluk felé, mindketten a pénztárcájukért nyúltak.

- Végeztetek? - kérdezte Seungmin.

- Igen - mondta Jeongin, és kinyitotta volna tárcáját, de az idősebb megakadályozta ebben.

- Hagyd! Majd én fizetek - mondta, és elég gyors volt ahhoz hogy Jeongin előtt Seungmin kezébe nyomja a pénzt.

- Kifizettem volna - motyogta, miután Seungmin visszament a pulthoz.

- Milyen hyung lennék, ha hagytam volna? - kérdezte Chan egy ellenállhatatlan mosollyal, amit a fiatalabbnak muszály volt viszonoznia - Így hasonlítasz egy rókára. Egy kis kölyök rókára - csipkedte meg arcát, amit Jeongin pirosló fejjel fogadott.

- Ne csináld ezt hyung. A több hyungom is mindig ezt csinálja - mondta, majd megtapogatta az előbb az idősebb által terrorizált pofikáját. Chan a kezére fogott, majd megsimította a fiatalabb arcát. A két fiú összefonta tekintetét, és ezt addig meg sem szakították, még Jeongin a növekvő zavara miatt észbe kapott - Mennem kell - mondta, majd kiszállt a székből - köszönöm a kávét Channie hyung. Holnap találkozunk - szaladt ki gyorsan a helyiségből maga mögött hagyva a még mindig elveszett Chant, aki még maga előtt látta a fiatalabb tekintetét.