❊𝐻𝑜𝑛𝑒𝑦 - 𝐽𝑒𝑜𝑛𝑔𝑐ℎ𝑎𝑛❊

1

~Ebben a könyvben Jeongin alacsonyabb mint Chan egy pár cm vel~

Jeongin unottan ült az iskola padban.
Éppen nem volt órán tanár, ugyanis az angol tanáruk úgy döntött, hogy Jeonginék utolsó évének felénél felmond. Ezért most tanárhiányban "szenved" az osztály, ahol a káosz tökéletesen jelen van. Repülő fóliagalacsinok, kiabáló gyerekek, van akik egymást dobálják krétával, és vam aki a táblára firkál értelmetlen dolgokat. De Jeongin csak ül, és a szövegkiemelőit rendezgeti színek szerint, miközben lábát lóbálja. Ugyanis nem ért le a lába. Már alig várta hogy vége legyen a napnak, mert a legjobb iskolai barátja ma nem jött, így teljesen egyedül tengette idejét. Egy nagy rózsaszín pulcsit viselt, és kicsit hosszabb barna haját egy fejpánttal fogta hátra. Úgy érezte, mintha megállt volna az idő. Egyszerűen nem akartak múlni a percek. Már a szövegkiemelőit is elpakolta, most pedig a füzetébe kezdett rajzolgatni. Valójában ő nagyon is jól rajzolt. Csak vannak akik ezt nem tudják értékelni. Mint például az épp a fiú felé tartó banda.

- Mit csinálszi Inie baba? - kérdezte gúnyos hangon Yeonjun, és felemelve Jeongin füzetét nevetett társára - Soobin, nem értem mit csinál ez. Csak idióta firkák. Nem megy vele sokra - mondta majd összetépte  a rajzot, amivel Inie oly sokat dolgozott, s egy vihogó Soobinnal ült vissza helyére.

Jeongin csak megsemmisülten ült. Nem ez volt az első alkalom, hogy megalázták, de egész jól viselte. Mindig csöndben tűrte, ahogy csúnya szavakkal illették, sose szólt közbe. Sokan nem értették miért teszi ezt, de ők sem szóltak bele. Lassan vége lett az órának, amin tanár se volt, s a diákok hazfelé kezdtek szállingózni.
Jeongin viszont nem haza ment. Minden délután be szokott ülni egy kis kávézóba, s ott rajzolgatott. Ott nem zavarta senki, hisz nem ismerték őt. Bár a kiszolgálókkal elég jóba van. Ők tavaly végeztek Jeongin iskolájában. Akkor is kedvesek voltak egymással, de így hogy nap mint nap látják Jeongint jól összebarátkoztak.
Benyitott a kávézóba, ahol  szokásosan kevés ember volt, s a fiatal fiú pont ezért szeretett annyira ide jönni.

- Szia Seungmin - köszönt az egyik felszolgálónak, aki mosolyogva vissza integetett, és megbökte társai vállát, hogy értesítse őket vendégük érkezéséről.

- Szia Jeongin - köszönt neki Felix, elszakadva telefonjától amin barátjával beszélgetett - A szokásosat? - kérdezte - Nem Binnie nem tőled kérdeztem! Vendégem van. Szia! - nyomta rá barátjára a telefont, amit Inie megmosolygott.

- Igen.

- Tudod hogy nem nézem jó szemmel hogy kávézol. Még kiskorú vagy - aggodalmaskodott Lix, de Jeongin csak legyintett egyet.

- Bocsánat hyung. De ennyitől csak nem lesz bajom - motyogta, majd jól megszokott kis sarkába ment, ahol már hónapok óta ül.

Felix és Changbin tipikus álom pár voltak. Changbin mindent megtett Felixért, ahogy Lix is az idősebbért. Személyiségük is teljesen passzolt, és tökéletesen kiegészítették egymást. Míg Changbin sötét ruhákban járt, mindig komor volt, addig Felixnek mindig üde és boldog megjelenése volt. Gondolataiból az szakította ki ahogy Felix lerakta elé a kávéját, és összeborzolta haját. Jeongin összeszedte gondolatait, és elkezdte amiért eleve idejött. Rajzolni.

Teltek múltak a percek. Egy perc, öt perc és Jeonginnak még mindig semmi ötlete nem volt. Csak firkálgatott füzetébe, de semmi nem lett belőle. Egészen addig amíg be nem jött valaki. Egy huszonéves fiú lehetett, szőke haja kesze kuszán állt. Jeonginnak azonnal rátapadt a tekintete az idegen srácra, aki a pontosan vele szemben lévő asztalhoz ült le. Jeonginnal szemben. A fiatal fiúnak ekkor őrült ötlete támadt. Lerajzolja a fiút.

In félve végigmérte az ülő telefonját bújó fiút. Még szerencse hogy nem rá figyelt. Így gondtalanul figyelhette meg vonásait, hogy aztán papírra vethesse őket.
Ceruzája mintha csak arra született volna, hogy a szőke fiút rajzolják. Álla, arcának csintja, mintha folyt volna a ceruzából, olyan tökéletesen sikerült. Most jött a nehézség. A szeme. Mivel a fiú lehajolt, így nem tudta elkészíteni a másolatát lélektülreinek, de mikor kihozták az idősebb italát, s ő felnézett, gondolatban lefényképezte a szőke fiú látó szerveit. Így már azt is boldogan lerajzolhatta. Elkészült ajkaival is, aminek rajzolásába is belepirult. Ugyanis Jeongin nem tagadta hogy tetszett neki a látvány. Mikor úgy gondolta elkészült, lelkesen emelte fel művét, hogy azt a vele szemben ülő arcával összehasonlítsa. Bár valamivel nem számolt. A rajzán szereplő fiú felnézett, és észrevette Jeongin morfondírozását. Mikor a szöszi belenézett Jeongin szemeibe a fiatal fiú megijedt. Kezéből kiesett a lap, pont úgy hogy jól látszon minden jelen lévő számára a rajta lévő kép. Az idősebb fiú elnosolyodott, Jeongin pedig gyorsan felkapva alkotását kezdett gyorsan összepakolni, hogy minél hamarabb eltűnhessen innen.

- Várj! - szólt hozzá a fiú - Engem rajzoltál? - kérdezte, mire a barna hajú bólintott - Ez aranyos. És nagyon jól sikerült. Nem kell emiatt elmenned.

- Öhm köszi! Most megyek - válaszolt remegő hangon, majd rohanva hagyta el a kávézót, de még pont hallotta ahogy az idősebb utána kiáltott.

- Holnap is itt leszek. Ilyenkor