❊𝐻𝑜𝑛𝑒𝑦 - 𝐽𝑒𝑜𝑛𝑔𝑐ℎ𝑎𝑛❊

16

Jeongin Channel az oldalán haladt a kávézó felé. Most boldog volt, egyfolytában mosolygott. Ha tehette volna még ugrándozott is volna. És ennek oka csakis az idősebb volt. Nagyon boldog volt amiatt hogy minden rendben most velük. Lassan már egy hónapja ismerik egymást, de minden nap mosolygásra késztette, amit vele tölthetett el. Csütörtök volt, de Chan vÉlEtLEn otthon hagyta a könyveit, így nem tudta megtartani a külön órát. De legalább több időt lehetnek a kávézóban. Beléptek az ajtón, és leültek a helyükre egymással szemben. Jeongin kipakolta a füzetét, és a ceruzáit, éa firkálgatásba kezdett. Chan addig pedig kikérte a rendelést.

- Kérhetek valamit? - kérdezte Chan.

- Persze - vörösödött el kicsit Inie, hisz fogalma sem volt hogy mit szeretne a másik.

- Lerajzolsz engem? - kérdezte, mire Jeongin félre nyelte a nyálát, és hangos köhögésbe kezdett.

- I-igen.. Ö-össze készülök - mondta majd színek szerind rendezte a szeruzáit.

- Hogy álljak be? - sóhajtott mosolyogva - Mosolyogjak? Esetleg forduljak oldalra?

- Nem kell. Csak legyél természetes. Beszélhetsz is közben. Mintha nem is rajzolnék - mosolygott, Chan pedig bólintott, mint akinek feladatot adtak.

- Rendben - motyogta - És mi a helyzet veled mostanába?

- Hát... Tanulok, rajzolok, zenét hallgatok... Ilyenek. Hyung! Azt mindtad egyszer megmutatod az egyik zenét amit csináltatok.

- Ja! Tényleg. Egy pillanat - mondta majd elővette a telefonját, és zenét kezdett keresni - Tessék - nyújtott egy fél fülhallgatót, aminek a másik fele a saját fülében volt.

- Köszi - fogadta el Inie. Chan elindította a számot, Jeongin pedig csodálattal hallgatta az idősebb hangját. (író: Hellevator mert mért ne) pont úgy ültek mint egy pár. Egy fülhallgatóval hallgattak zenét, válluk össze ért amibe a kisebb kicsit bele is pirult, de inkább a zenére figyelt. Így ültek 3 percig, amíg tartott a dal.

- Na? - kérdezte.

- E-ez csodálatos volt - mondta Jeongin még mindig sokkoltan.

- Köszönöm. Na de rajzoollj. Kíváncsi vagyok én is - kezdett el vigyorogni mint egy kisgyerek.

- Rendben - mondta Inie és rajzolni kezdett - Amúgy... Mégis csak van valami - mondta.

- Oh. Tényleg? - kérdezte Chan.

- Igen. Hétfőn lesz a szülinapom - felelte.

- Boldog szülinapot előre is! De majd akkor is meg köszöntelek - ügyelt, hogy ne áruljon el semmit a buliról.

- Köszönöm.

- Na hogy haladsz? - nézett Chan a papírra.

- A szemed és környéke már megvan - mutatta fel.

- Oh! Inie, Chant rajzolod? - jött hirtelen Felix.

- Igen.

- Chan, Inie szépít rajtad. Nem nézel ki ilyen jól - nevetett.

- Haha köszi - forgatta szemeit. Lix elment.

- Szerintem ez nem igaz - motyogta.

- Mármint mi? - kérdezte Chan, pedig pontosan tudta mire gondol a fiatalabb. Mégis akarta hallani a szájából.

- Öhm... Hát... Felix rosszul m-mondta. Sz-szerintem helyes vagy - dadogta vörös fejjel, Chan pedig vigyorogva nézte a jelenetet. Jeongin gyorsan lehajtotta a fejét, és folytatta a rajzolást.

- Köszönöm Inie. Szerintem te pedig gyönyörű vagy! - mondta mire a másik hitetlenkedve felkapta a fejét.

- Hyung! - sikított szinte - Ne mondj ilyeneket!

- De mondok. Mert igaz - nézett komolyan a fiatalabb szemébe, aki még mindig meghökkenve bámult. Ajkai elnyíltak, a levegő így szabadon áramolhatott tüdejében, hogy ne ájuljon el az idősebb átható tekintetétől.

- Chanie - dadogott de Chan azonnal elcsitította.

- Shhh.... Szeretem amikor így hívsz - mondta majd ujját, amit a fiatalabb szája elé rakott óvatosan lesimította a barna fiú ajkán. Chan közelebb hajolt Jeonginhoz, és még mélyebben a szemébe nézett. Már csak pár centi választotta el arcukat, amikor Chan feltett egy kérdést - Mindig is azt mondták, hogy jó a nyelvérzékem. Szeretnéd kipróbálni? - dobta be ezt az iszonyat béna, mégis ötletes felszedős dumát. Jeongin elvörösödött, hajtotta volna le a fejét, de az asztalon áthajolt Chan orrába ütközött. Az idősebb gyorsan felemelte fejét, hogy ajkaik egy helyen legyenek, és összetapasztotta őket. Chan úgy gondolta Inie ajkainak íze igazán illik a személyiségéhez. Édes, visszafogott és puha. Leginkább a pillecukorhoz tudta hasonlítani. Az idősebb mozgatni kezdte ajkait Jeonginén, de a fiatalabb nem válaszolt. Csak ült mint egy darab fa. Egy idő után viszont őis bekapcsolódott, így szinkronban mozogtak párnácskáik. Chan Jeongin nyakát fogva húzta magához közelebb, Inie pedig tanára kezére simított. De sajnos el kellett válniuk egymástól, mert Channek nem éppen volt kellemes ez a pozíció így hogy az asztalon hajol át. Kezét Jeongin nyakáról arcára vezette, csillogó szemeibe nézve arcára simított.

- É-én - hebegett - Nekem mennem kell - hadarta majd gyorsan felállt, össze szedte cuccait, és elrohant. De a rajzát ott hagyta. Chan a kezébe vette, és újból megcsodálta a róla készült alkotást. Felállt, és ő is elhagyta a kávézót.

Jeongin, szinte megszokásból hazáig meg sem állt. Gyorsan bezárta az ajtót, neki dőlt, és a földig csúszott.

- Inie! - szólt ki anyukája.

- Itthon vagyok - válaszolt.

- Hogy hogy ilyen hamar? Nem ma van a külön órád azzal a helyes tanároddal? - kacsintott.

- Anya! - pirult el - De... De otthin hagyta a könyveit. Ezért elmentünk a kávézóba.

- És? Nem volt jó?

- Öhm... Megcsókolt.

- Úristen! A fiamnak meg volt az első csókja - kezdett el visítozni, akár egy tini - És milyen volt? Ugye vissza csókoltál?

- Persze... És nagyon jó volt. Csak meglepett. Nem számítottam rá. Ugye te nem haragszol?

- Kisfiam - lépett közelebb hozzá a nő majd átölelte - hétfőn 18 éves leszel. Azt csinálsz amit szeretnél

- Köszönöm anya - mondta, majd anyja ölelésébe bújt, és a Channel való csókjukra gondolt.