❊𝐻𝑜𝑛𝑒𝑦 - 𝐽𝑒𝑜𝑛𝑔𝑐ℎ𝑎𝑛❊

24

Reggel Jeongin karikás szemekkel, egy jól megpakolt bőrönddel sétált a reptér felé. Remélte, hogy így fél hatkor járnak buszok, mert elég messze volr tőlük a reptér. Oda ért a buszmegállóba, amikor is megszólalt a telefonja. A járókelők fájdalmasan néztek Jeonginra hogy ilyen hajnali órában üvölt a telefonjából a zene. Jeongin pedig gyorsan felvette.

- Szia Inie. Remélem már úton vagy - szólt bele álmosan a telefonba Chan.

- Igen - ásított - Pont most jött meg a busz - mondta majd a bőröndjét húzva felszállt a buszra. Elő kapta bérletét, felmutatta, és leült egy tetszőleges helyre.

- Lehetőleg ne maradj fent a buszon - nevetett Chan.

- Ha továbbra is beszélgetünk biztos nem alszom el - sóhajtott a fiatalabb.

- Oo - lepődött meg - én már ott vagyok tehát... Ébren tudlak tartani.

- Rendben. De miért vagy már ott? Aludnod is kellett volna - dorgálta meg kicsit.

- Kell itt lennie valakinek ha megérkeztek - mondta.

- Ez igaz - elmélkedett Inie - De ha jön valaki akkor tedd le. Nehogy kíváncsiskodjanak - mondta Inie.

- Rendben - sóhajtott - Mikor érsz ide? Hiányzol - vallotta be a szőke.

- H-hát - dadogott Inie a kijelentés aranyossága miatt - Már csak egy megálló. Most nyomtam meg a gombot a leszálláshoz - mondta, és a telefont válla és füle közé szorítva jelzett a STOP jelzésű gombbal.

- Rendben. Várlak baba - mosolyodott el Chan - Leteszem, hogy le tudj szállni.

- Rendben - szomorodott el Inie.

- Ha ideérsz úgy megölelnélek... De lesznek itt mások is - sóhajtott - Na mindegy. Jött valaki. Szeretlek, szia! - köszönt el. Szerencsére Inie osztálytársa, csak pár másodperccel később ért a tanárúr hallótávolságába, így nem hallotta hogy valakinek azt mondja: szeretlek. Így Chan is megúszott magának egy jó kis magyarázkodást.

- Én is téged - motyogta Jeongin maga elé, és lassan elemelte fülétől a telefont. A busz ajtaja kinyílt, Jeongin pedig a bőröndjével együtt a járdára lépett. Elsétált a reptérig. Még mindig félhomály volt, de valamennyire látta, hogy melyik ajtón ke bemenni az épületbe.

Chan egy oszlop előtti padon ült, Jongho társaságában. Valamilyen témában nagyon elmerülhettek, hisz mindketten a földet pásztázva beszéltek valamiről. Chan néha néha bólintott egyet Jongho pedig idegesen a hajába túrt.

- Jó reggelt - köszönt Jeongin ahogy megérkezett. Chan a hang hallatára csillogó szemekkel felnézett, amit Jongho is észre vett. Felvonta a szemöldökét, majd Inie félénk zavart vissza köszönése hallatás hihetetlenül elvigyorodott, és lehajtotta a fejét.
Jeongin leült, kicsit messzebb Chantől és Jonghotól.

- Együtt vagytok? - kérdezte Jongho suttogva.

- Mi?! Kivel? Nem dehogy is! - tagadta le csípőből, túl nagy vehemenciával.

- Aha persze. Azért csillogott úgy a szemed amikor megérkezett - nevetett.

- Csak... A nap miatt! Rásütött a szemere - talált ki valamit.

- Még fel se jött a nap - röhögött Jongho - Nyugi. Nem fogom senkinek sem elmondani. Átérzem, velem is hasonló volt a helyzet - sóhajtott, mire az idősebb érdeklődve felkapta a fejét.

- Na, szerintem úgy fair ha elmeséled.

- Rendben. De utána te is - nevetett - Na kezdem. A szüleim nem igazán fogadják el hogy barátom van - sóhajtott a fiatalabb - Pedig ő a világ legrendesebb, legszeretnivalóbb személye. Sose csinált semmi rosszat. Mindig csak én bántottam meg - nevetett - Na mindegy. A szüleim egyszer rajta kaptak minket. Iszonyú dühösek lettek, és mivel már Yeosang (író: kis vanília bottom🥰 _minali_ajaebi_) nagykorú volt, én meg még tizenhét voltam, a szüleim pedig megfenyegettek, hogy ha nwm szakítunk akkor feljelentik. És mivel még heteim voltak a nagykorúságig, nem tehettem mást. Titokban találkozgattunk tovább, majd amikor betöltöttem a 18 at, elköltöztem anyáéktól, és Sangieval összeköltöztünk. Kb ennyi. Anyáékkal megbeszéltük hogy senki se keresi a másikat. Így lesz a legjobb mindenkinek - fejezte be, az idősebb pedig elképedve lélegzett fel.