Furcsa érzésem volt. Mintha figyelnének. Nem akartam kinyitni szemem. Olyan jó volt végre semmiről se álmodni. Végre semmit se látni a sötétségen kívül. Végre nem újraélni a múltat.
Egy hideg bizsergés futott végig rajtam. Szemöldökömet ráncoltam és összehúztam magam.
- Kérlek... - motyogtam halkan. - Csak most ne...
- Ezt hogy érted? - nem ismertem a hang gazdáját.
Kinyitottam szememet és felpillantottam. Egy sötétbarna hajú fiú bámult kíváncsian. Hosszú haja hátra volt kontyolva. Eddig eltorzult arca visszaváltozott és ragyogó kék szeme is felvette saját szürkését.
Felismertem. Kezem ökölbe szorult, de semmit se tettem. Szétnéztem a szobában. Anna az asztalnál ült. Fejét ráhajtotta és úgy szunyókált.
- Jöttél belém rúgni? - morogtam és kifordultam a nagyjából velem egyidős alól.
Kiszállva az ágyból indultam meg Anna felé.
Nem volt rajtam felső és sebeim le lettek fertőtlenítve. Valószínűleg a lánynak köszönhetem.
Mikor viszont az asztalhoz értem egy cetlit pillantottam meg.
"Ne ébreszd fel, szinte halálra aggódta magát. ~Mester"
Beugrott, hogy miképp kerültem az ágyba.
Szóval ez lenne az a bénító méreg, amiről régebben beszélt?
Nyakamhoz nyúltam. Gézzel volt betekerve. Tehát egyszerre két anyagra nem futja.
Vajon most hol lehet?
- Várjunk... Te itt... Nem cukrász, vagy vendég vagy... Igaz? - kérdezte mögülem egy hang.
Elvettem az asztalra készített ételt és már ültem volna le, amikor sejtettem, hogy a fiú éppen hátam után nyúl.
Dühösen megpördültem és csuklójára szorítottam. Pár centivel volt magasabb nálam. Szemeit néztem és mérgesen fújtattam.
- Ne merészelj hozzám érni! - morogtam.
Ő azonban perverz mosolyra húzta szája szélét. Szeme kéken ragyogott fel és arca sima bőre sötét ráncokká torzult.
- Különben? - búgta fenyegetően.
- Különben tönkreteszem a tökéletes selyem sáladat. - meg se rezzentem.
Ő pedig meghökkenve nézett. Arca visszaváltozott. Csuklóját elengedtem és leültem az asztalhoz.
- Te... - kezdte meglepetten. - Te nem félsz tőlem...
- Gratulálok, Sherlock. - forgattam szememet és beleharaptam a cannelloniba.
- És nem is tekintesz rám szörnyként - állapította meg. - Mégis miért?
Nevetve néztem rá. De komoly arcát látva elnémultam.
- Ezt most komolyan kérdezted? - vontam fel szemöldököm.
Ő bólintott.
- Mégis miért tekintsek rád úgy? Miért tekintsek bárkire is úgy? - kérdeztem egyértelműen.
- Nem tudom...
- Én viszont pontosan tudom, milyen érzés. - tettem le a tányért. - Ha szörnyetegnek neveznek. Ha nekem fáj, mással miért tegyem meg? Nem az a "ha megdobnak kővel" típus vagyok. Senkire se tekintek szörnyként... Persze... - kuncogtam visszavéve a tányért. - Magamon kívül.
أنت تقرأ
Vampire Authority +18
مصاص دماءÁlmodtál már igazán rémeset? Amiben úgy szenvedsz, mintha a Purgatóriumban lennél? Ahol, ha megcsípted magad olyan volt, akár a való életben? A szörnyekkel körülvett világról? Amiben minden perc egy örökén át tartó fájdalmas haldoklás? Nem? Szerencs...
