Vampire Authority +18

4.fejezet

Mozdulni se mertem. Az a valami, ami rám támadott ismét megteheti. Akár meg is ölhet, ha kedvére tartja. Ez a gondolat pedig mindig rám hozta a rosszullétet.

Oldalamon feküdtem az ágyban. Magamat összehúztam és közeli falat bámultam. Halk ajtónyikorgás zavarta meg a halálos csendet. Majd lépések következtek. Testem minden porcikája remegett, de meg se mozdultam.

Egy hideg kéz érintette meg sebes nyakamat. Összerezzentem és szememet összeszorítottam félelmemben.

- Tudod... - suttogta halkan a mesternek "nevezett". - Megtehettem volna úgy is, hogy elfelejtetem veled. De így már tudod, hogy mi okból tartalak itt. Vagy legalábbis az egyik részével tisztába vagy.

Táplálkozik belőlem... Mégis, hogy létezhet ilyen alak? Fogva tart, hogy ne haljon éhen... 

Olyan rejtélyesen beszélt. Mindig ügyelt arra, hogy ne árulja el magát. És ez csak jobban megrémisztett. Egy pszichopata elrabol és nem tudatja velem, hogy mire készül. Az is lehet, hogy megöl... Vagy kínozni fog. Ez teljesen más, mint a vámpíros filmekben.

Egy nagy takarót terített az engem fedő vékonyra. Majd szemem előtt a táskámat láttam meg az ágyon heverni. Szemeim kipattantak és azon nyomban felültem. Fejem megfájdult, de figyelmen kívül hagytam. Nem voltam túl jól, azonban a táskámban volt minden reményem. 

Kinyitottam a táskát és pakolni kezdtem belőle. Előkerült pár póló, nadrág, alsó és zokni. A macim és...

- Ne... - a laptopom középen betört, ezzel teljesen tönkrement. - Elég lett volna, ha nem adod ide! Miért törted el?!

Az ágy mellett álló huszonévesre pillantottam fel, kezemben a laptopommal. 

- Tudod, hogy mennyi információ volt ezen?! Több éves munkám és...! - ezúttal nem érdekelt, hogy kivel kiabálok. A laptopom volt számomra a második legfontosabb eszköz.

- Nem én törtem el. - vágott közbe nyugodt hangján. Szívem kihagyott egy ütemet, mire tudatosult bennem, hogy kivel ülök szemben.

- Mi? - ráncoltam szemöldökömet. - Ha nem te, akkor mégis...

- Mikor beestél a gödörbe, a táskád fogott fel. Valószínűleg a laptopodra eshettél. A telefonod képernyője is berepedt. Azt viszont elkoboztam. Felesleges keresned.

Ez persze nem lepett meg. Már feltűnt, hogy nincs nálam a telefon, ezáltal gondoltam, hogy elvette.

- Most viszont pihenned kell. - vette el a táskát, de én utána kaptam. Visszapillantott ugyanazzal a kifejezéstelen arccal.

- Meg akarom javítani. - morogtam. Igazából fikarcnyit se értettem a szereléshez, de biztos lesz időm tanulni egyet, s mást amíg itt vagyok. Nem hiszem, hogy keresnének. Én vagyok a város szégyene, ha eltűnök, csak örülnek. 

Elengedte a táskát és nézte, ahogy meglepetten pillantok felé.

- Holnap hozhatok útmutató könyveket, ha szeretnéd. - mondta, mire csak jobban tágra nyílt a szemem.

Nem hittem volna, hogy ilyen beleegyező lesz. Letettem a táskát a földre, de tekintetemet ugyanúgy a pasason tartottam.

- Vissza kell termelned az elvesztett vért, különben a szíved nem fogja bírni. Szóval segíts magadon és aludj! - fordult el. De nem hagyhattam ennyibe. Rengeteg kérdésem volt.

- Miért?! - szóltam utána. Már az ajtóban állt. - Miért pont én?

Pislantott egyet, majd se szó se beszéd becsukta maga után az ajtót. Ezúttal kulcsra. Csüggedten döntöttem a hátamat a hideg falnak. Mellettem a ruháim és a macim hevert.