Vampire Authority +18

25.fejezet

Ismét az a reszelős, hátborzongató hang. 

- Tili Tili Bom... Hallod, hogy ideér? A sarokban bujkál, téged vizsgál... - énekelte. 

Fáradtan húztam fejemre takarómat. 

- Tili Tili Bom...

Hát ezt nem hiszem el!

- Az éj csendje mindent elfed. Ő pedig mögéd kúszik és elkap. Ó, itt jár... Ó, itt jön... Elkap!

A takaró alól egy fejet láttam meg. Üvöltve rúgtam el magamat, így a földre estem. Levegőért zihálva próbáltam észhez térni. 

Aaron nevetve ült fel az ágyban. Köhögő görcs fogott el, elfordultam tőle és megállás nélkül köhögtem. 

- Képzeld, este kutakodtam a raktárban és pár óra múlva sikerült megtalálnom az emlegetett szamarakat. - mutatott mögém. Félve néztem hátra. 

Szerencsémre, vagy nem, egy doboz volt ott, nem pedig levágott fej. A doboz nagy, fából készült és lakattal volt lezárva. Igencsak régi volt, a vas néhol megrozsdásodott és elgyengült. Por lepte az egészet. 

- M-mester? - pillantottam vissza az immáron előttem álló Aaronra. Kérdőn viszonozta a szemkontaktust. - Ez mi csoda? 

- A mai napod. - mosolygott perverzen. 

Vissza néztem a nagy dobozra és szívem kihagyott egy ütemet, amint belegondoltam, hogy mi lehet a ládában. 

- Tetszik, hogy már félsz. - simogatta meg fejemet. 

- É-én nem félek. - nyeltem egyet, továbbra is a rémisztő tárolót bámulva. 

- Ó, igen? - guggolt le mellém. Rápillantottam. - Akkor mégis miért dadogsz?

Bökte meg orromat. 

- Mindegy... Ha most nem is félsz, majd fogsz. - állt fel és a ládához lépett. 

A sarkig nyitva lévő egyetlen egy kijáratot bámultam. Nem volt biztató, amit mondott. 

- Ugye tudod, hogy csak tovább tartana a büntetésed, amint egy lépéssel is közelebb mennél az ajtóhoz? - szólt hátra, kinyitva a ládát.

- L-lehet egy kérdésem? - néztem hátát és tarkóját. 

- Hm? - emelte kicsit meg fejét, míg a dobozban kutakodott.

- Meddig tervezi ezt a... Büntetést? - tettem fel kis gondolkodás után. 

- Legszívesebben egész évre tervezném, de sajna a szervezeted és lelked meg úgy minden egyéb dolgod, nem bírná ki. Az biztos, hogy hetekben gondolkodj és persze ez nem egyről a kettőre fog változni. Szépen fokozatosan, ahogyan elkezdtük. Óráról órára csökkentjük. De nem kell izgulni... Miután mindennel végeztem, olyan leszel, mint egy hűséges kutyus. 

- Nem vagyok kutya. - morogtam. Ez az egyik gyengém volt. Mindig gyűlöltem, ha tárgy, vagy állatként tekintenek rám. Bár szinte sose vettek emberszámba...

- Igaz. Szolga vagy. - emelt ki valami furcsa nyakörvszerűt és letette a földre. - Biztosan tudod, hogy mi a különbség a házi- és a hagyományos rabszolgák közt. Töriből nem tanultátok?

- Nem vagyok rabszolga. Vannak jogaim. - szorult kezem ökölbe. 

- Csak senkit se érdekel, hiszen már olyan sok ember megfordult itt, de egyik se gondolt arra, hogy megmentene. - horkantott fel és pár kötelet a nyakörvszerűség mellé tett. - A házi raboknak viszonylag emberibb volt a rabszolgasorsa. Rendelkezhettek valamilyen szinten jogokkal, és akár az uruk asztalánál is ülhettek. Tanítottak és nem csak kétkezi munkát végeztek. Míg a hagyományosokat nem vették emberszámba. Nem volt bűn, ha megöltek egy ilyen szolgát, hiszen az se bűn, ha eltaposol egy hangyát. Egyetlen egy szobában aludtak, általában messze a hálóktól és a legkisebb, leghidegebb részeken. Épp annyi ételt kaptak, hogy ne haljanak éhen. Ha betegek lettek nem meggyógyították őket, hanem élve felgyújtották, hogy a betegséget ne kapja el a család többi tagja.