Vampire Authority +18

9.fejezet

Leápoltam nyakamon a kis sebet. Sóhajtva dőltem a pultnak. Kérdéseim csak úgy egymás után merültek fel bennem. Alig értettem valamit. Már kitisztult fejem az altatótól, amit elrablásomkor kaptam és a lázam is lentebb ment. Nem értettem, hogyan létezhetnek vámpírok. Nem tudtam, hogy Anna, a volt legjobb barátom, mikor és miért változott át. Nem tudtam, hogy hol vagyok. Nem tudtam, hogy miért vagyok itt. Ki ez a fickó? És mégis miért nem árulja el a nevét? Miért rabolt el, és miért pont engem? Pontosan kitervelte, ugyanis tudta, hogy hol van a kedvenc helyem. Mindent tud rólam, de én semmit se róla. És ez rémisztő.

Anna miért változott át és támadt volna rám, míg a pasas meg se rezdült? Mióta él a világon? Milyen képességei vannak? Meddig akar itt tartani? És mégis mit tervez vel...?

Egy hűvös kezet éreztem mellkasomon. Majd hátamhoz hozzásimult és arcát vállamba túrta. Egy fejjel volt magasabb nálam. Térdem remegni kezdett. 

Észbe kaptam és ellöktem magamtól megfordulva. A srác semmit nem tett. Csak két lépésre állt tőlem és érdeklődéssel figyelt. 

- Szükségem van ruhára. - engedtem le kezemet. Épp, hogy pillantottam egyet máris előttem állt kezében egy pólóval és nadrággal. 

Szuper-gyorsaság pipa. Szóval erős, gyors, megigéző és éhes. Vajon, ha a napra megy csillog a teste? 

- És, ha nem szeretnéd, hogy szendvics mérgezésbe haljak meg, akkor be kell vásárolnod. - vettem el a ruhákat és öltözni kezdtem. 

- És mit kapok cserébe? - fonta össze karját. 

- Mondjuk azt, hogy nem halok meg? - horkantottam fel. 

- Éhes vagyok. - válaszolta. 

- Lopj a kórházból. - vontam meg vállamat. - Bocs, de te választottál rabot. 

- Nem a rabom vagy. Hanem a szolgám. - közelebb lépett egyet. 

Kezem ökölbe szorult, de nem válaszoltam. Csak kiléptem a konyhából. 

- Azt mondtam, éhes vagyok. - emelte meg hangját. 

- Engem meg nem érdekel. - szóltam hátra vállam felett.

- Ha nem eszek eleget, nyűgös leszek. - morogta. 

- Nekem meg, ha kiszívják a nyakamat nem kapok levegőt. Ha akarod egy pohárba összegyűjtöm majd neked a felköhögött vért. 

- Az nem táplál. Az romlott vér. Ezért nem változott át N, amikor előtte köhögted fel. 

- Akkor marad a kórház és az állatok. 

- Nem lehet. A kórház túl kicsi. Állatok pedig már nem élnek a közelben, amiből nem lenne feltűnő, ha elpusztulna pár. 

- Rabolj el még egy embert. - léptem ki az étkezőből, tudtam, hogy követ. - Abban úgy is olyan jó vagy. 

- Már senki se maradt a városban, akit el lehetne rabolni. 

- Szóval én vagyok az a tipikus "senkinek se kell, szóval raboljuk el" eset?

- Állj meg! - mordult fel a fickó. 

Lábam nem mozdult, hiába akartam újra lépni. A pasas elém lépett. Lesújtóan néztem rá. 

- Csalsz? Komolyan? - morogtam.

Ő viszont nem válaszolt. Közelebb lépett és kezét végighúzta vállamon. Én viszont ellöktem magamtól. 

- Ennyire nem akarsz mozogni? - villantott szemével. 

- Ennyit ér számodra egy akarat? Fogalmam sincs, hogy mikor halok meg. Bármelyik másodpercben megfulladhatok a saját véremben. És te mégis kockára teszed? - nyeltem vissza köhögésemet. De nem tudtam úgy tartani. Oldalra fordultam és karommal eltakartam számat. A kis vért felköhögtem, ami egy foltban jelent meg a hófehér ruhán.