Vampire Authority +18

3.fejezet

Engem bámult. Csak nem tudott róla. Vagy legalábbis arról, hogy pontosan kit szeretne meglátni. Engem viszont nem a kíváncsi tekintete érdekelt. Kamera nézetett változtattam és sebes lábára nagyítottam. Már nem vérzett. 

Felálltam a székből, mely asztalom elé volt gurítva. Lelépcsőztem és a hallon keresztül áthaladva, az étkező majd a konyhába léptem. Modern felépítésű volt. A hűtőből kivettem egy, már előre készített, szendvicset. Majd visszamentem a hallba. A kijárattal szemközti átjáró egy nappaliba vezetett. Fal és ajtó választotta el a lépcsőháztól. Becsuktam magam után a sötét tölgy ajtót, és a lefelé vezető lépcsőn lépkedtem le. 

A pince kőből készült. Végigsétáltam a keskeny, rövid folyosón és egy nagyobb térbe értem. Csak egy régi kisebb kiadású orgona porosodott ott, ezentúl egy nagyobb szekrény, melyben vésztartalékom várakozott a felbontásra. Balról a kőfal más volt, mint a többi. Látszott rajta, hogy nem a pince építésekkor tervezték oda. Megfogtam a kerek arany kilincset, mely már kopott az idő alatt. Elfordítottam és lassan betoltam az ajtót. Beléptem a kisebb helyiségbe. A fiú velem szemben ült. Idegesen pásztázta kifejezéstelen, nyugodt tekintetemet. Már előre tudtam a kérdéseit. 

- Ki vagy te? - ráncolta szemöldökét. De gyorsan kijavította magát. - Azon kívül, hogy az elrablóm. Úgy értem, hogy mi a neved. Vagyis nem, mert többet szeretnék tudni, de...

- A mestered vagyok. - vágtam közbe. 

Kicsit meglepett a sok felesleges szövegelése. Inkább agresszióval szoktak ilyenkor hozzám szólni. De ő... Nevet. Miért nevet? 

- Ennyire tetszik? - kérdeztem továbbra is nyugodt, kifejezéstelen hanggal és arccal. Nem szerettem a mimikát használni. Csupán egy szemöldök ráncolással az ember mindent elárul magáról. 

- Valami olyanra számítottam, hogy "a legrosszabb rémálmod", vagy "az, aki mély depresszióba visz, majd arra kényszerít, hogy ölj meg valakit". Tudod, mint Hannibal Lecter és Will Graham kapcsolata. - nevetett megállás nélkül. - Vagy nem is tudom. 

- Szóval, mondhatni pozitívan ért. - próbáltam kiismerni ezt a fiút. Élőben teljesen más volt, mint ahogy elképzeltem, vagy aminek távolról láttam.

- Nem egészen. - rázta meg fejét még mindig kuncogva. - És... Mégis minek vagy a mestere? 

- A szolgámnak. - válaszoltam könnyedén. 

- Öm... Aha, értem. Nagyon... - kereste a megfelelő szavakat. - Felpezsdítő ez a kis játék, de ha nem gond kimaradnék belőle. Akkor kezdjük előröl. Szóval, én Sam vagyok. Örvendtem a találkozásnak, és te? 

- A mestered. - ismételtem meg magamat. 

- Valami hülye robot vagy, hogy csak ezt tudod válaszolni? - vonta fel szemöldökét. 

- Ha muszáj, hívhatsz uramnak, vagy gazdámnak is. 

- Oké, öm... - pillantott kezemben lévő szendvicsre, majd újra szemembe. - Mondd csak, hány éves is vagy? Nem tűnsz többnek 21-nél. Mégis miért magáználak? 

- Több van a test mögött. - mondtam, mire értetlenül bámult. Még nem kell tudnia, hogy hogyan értettem. Még ki szeretném élvezni, hogy embernek hisz és nem egy szörnyetegnek. 

- Remek... Egy pszichopatával van dolgom. - sóhajtott.

- Ezt miből gondolod? - bár közel járt a megfejtéshez, érdekelt, hogy honnan vette. 

- Alap műveltség pszichológiából. És horror filmekből. - válaszolt egyszerűen. - Elég nagy az én központú gondolkodásod. Ráadásul elraboltál.