Vampire Authority +18

26.fejezet

Pár csipeszt tettem mellkasára és a körtét bejárata elé, ügyelve arra, hogy ne lássa és ne is érezze.

Törökülésben ültem az ágyra és élvezve, hogy a szolgám tehetetlenül, remény vesztve lehunyt szemmel próbál uralkodni pulzusán.

Mikor oldalához értem összerezzent és rám nézett. Mellkasánál összecsíptem ujjammal a bőrt, mire megfeszült, de egy hangot se adott ki. Majd rátettem egy csipeszt. Ezt másik oldalával is megismételtem.

Ügyelve arra, hogy sebes részeit simítsam kezdtem el "cirógatni". Először ujjamat a már gyógyuló vállába mélyesztettem, melyet a golyó hagyott. Fájdalmában megfeszült és felkiáltott. Majd minden lila és zöld folton durván simítva tértem át bordájára. Oldalát még tegnap felsértette a kő így ujjamat végighúztam a hosszú seben. 

- Mm... - nyögött halkan. 

Egy újabb csipeszt vettem el mellkasáról és az előző mellé tettem. Mind a kettőbe belerándult. 

- Ott tartottam, hogy jöttek a vadászok... - emlékeztettem magamat. Tovább nyomkodva a sebes, zúzódásokkal teli részeket, míg ő megpróbálta elhallgattatni csendes nyögéseit. - Az a korszak igen durva volt. Az öcsémet elfogták, így nekem egy egész hadsereget kellett toboroznom. Minden nap átváltoztattam minimum öt embert. Kimerült voltam akkoriban, óráként kellett innom, ezért több szolgám is volt a kastélynál, de tudtam, hogy másképp nem menthetem meg Olit. És sajnos igazam lett. 

Felemeltem a körtét és ráköptem egy párszor. Majd a fiú bejáratához dörgöltem. És lassan belehelyeztem a hideg tenyérnyi tárgyat. 

- Ghh... - feszült meg. 

- Több száz vámpíromat elvesztettem, de végül megmentettem őt és még pár vérszívót. Aztán többször is összevesztünk, hiszen egyértelműen nekem volt nagyobb hatalmam, mivel több vámpír birtokában álltam, mint ő. És útjaink külön váltak, bár ettől függetlenül kénytelenek vagyunk tartani egymással a kapcsolatot, hiszen mi vagyunk a legidősebb élők a Földön. És muszáj, hogy tudjunk egymás baromságairól... 

Újra rátettem egy sor csipeszt és lassan tekertem egyet a körtén. A fiú üvöltve rángatózott fájdalmában. 

- Én vagyok a gazdag híresség. Bár nem olyan egyszerű meghúzódnom a vadászok elől, igen könnyen jutok átváltoztatni való emberhez. És ételből is akad elég. Az öcsém viszont... Ő éhezik. Mikor beindul képtelen visszatartani magát. Amint elkezd inni szinte lehetetlen megállítani, mintha az agya eltompulna. Ezért is hagy maga után rengeteg hullát. Bár ő egy hajléktalan szintén van, így könnyen rejtőzködik. 

Tágítottam jobban a körtét. Sam felkiáltott, majd csak lihegve csavarta kezét, hátha kiszabadul a kötél szorításából. Úgy tettem, mintha észre se vettem volna. 

- Na, de... Miért is választhatták a szolgáim mindig a halált? 

- Idősek voltak... - nyögött, amint sebéhez értem. 

- Hm... Jogos, de ők akkoriban olyan öt, vagy max hat hónapot szolgáltak nálam, utána teljesen használhatatlanakká lettek. Vagy inkább csak beléjük untam... Mindegy. A lényeg, hogy mint már mondtam volt, gyakran váltogattam a szolgáimat. Nem vártam végig az emberöltőt.

Egy újabb csipeszt illesztettem mellkasára, ami már majdnem mellbimbóját érte. Másik oldalán is megismételtem a mozdulatot. Szinte már észrevehetetlenül rándult meg. 

- Van esetleg más tipped? - néztem rá. Igaz, hogy a kérdést, mit feltettem inkább költőinek szántam, de tetszik, hogy válaszolt rá. 

- Nem akartak tovább rabok lenni... - sóhajtott.