Vampire Authority +18

8.fejezet

Mellkasom elviselhetetlenül fájt. Köhögésemre keltem. Kénytelen voltam oldalamra fordulni, hogy rendesen kapjak levegőt. Tenyerembe egy kis mennyiségű vért köhögtem fel. Majd sóhajtva fordultam vissza hátamra. Ekkor viszont valami hideget éreztem meg mellkasomon. Kinyitottam a szememet és egy poharat pillantottam meg. Szemöldökömet ráncolva néztem abba az irányba, ahova az imént dőltem.

- Ó, Istenem add, hogy ez csak valami rémálom legyen... - motyogtam a mellettem álló lányt bámulva. 

Annak rövid haja kitakarta egyik szemét, fekete tincsei ombre stílussal mentek át tengerkékbe. Szemöldöke végét egy piercing fogta át. Erős szemsminket hordott, azonban illett stílusához. Ajkára csak egy balzsamot vitt fel. Fekete, elegáns ruhát hordott. 

- Hidd el, én is jobban örülnék neki. - vetette oda.

Visszahajtottam fejemet a párnára és lehunytam szememet.

- Mit keresel itt? - kérdeztem halkan.

- Nem önszántamból ápollak. Csak, hogy tudd, már nem vagyunk olyan kapcsolatban, hogy megtenném. Inkább hagynám, hogy egy gödörben a saját vizeleted és...

- Értettem. - állítottam le. - De ne várd, hogy bocsánatot kérjek.

- Mégis miért? - horkantott fel. - Mert hazudtál?! Vagy, mert a legjobb haveromnak hittelek? Esetleg, mert cserben hagytál?! Akkor húztál el, amikor a legnagyobb szükségem volt rád.

- Nem! - mordultam fel idegesen. - Én nem mentem sehova! Megtudtad, hogy meleg vagyok és már nem álltál velem szóba többé. Nem én voltam az, aki cserbe hagyta a másikat.

- Igazán? Várhattál még volna úgy egy hónapot a nagy felfedéseddel! Anyáék akkor váltak és a legnagyobb szükségem lett volna egy támogató barátra!

- Na, itt álljon meg a menet! - emelkedtem fel és a lány barna szemébe néztem. - Az nem az én hibám, hogy a szüleid szétmentek! És én ott voltam! Támogattalak volna, de te még arra se voltál hajlandó, hogy megnézd azt a csomó SMS-t, amit hagytam! Suliban is elkerültél! És én kérek elnézést, hogy nem volt a naptáraddal megegyező az én szégyenem! Igazad van, teljes mértékbe az én hibám!

- Rohadtul nem érdekel, hogy...!

- Mint az óvodások... - lépett be a vámpír. Mind a ketten odakaptuk fejünket. - Abbahagynátok végre a civakodást?

- Ha már itt tartunk! - álltam fel és a fickó irányába indultam, lábam fájt és remegett, de nem érdekelt. - Mégis mi a francot képzelsz magadról?! Először is, ha már elrabolsz valakit, akkor ne másokra hagyd a munkát! Másodszor is jobban előtérbe kéne helyezned az emberi szükségletet, mint a hülye szabályaidat! Szóval...!

A mondatomat viszont a köhögő rohamom fejezte be. Elfordultam és a falnak támaszkodtam. Tüdőm sípolt és mellkasomra szorítottam egyik kezemet. Valami vállamnak nyomódott.

- Itt van. - hallottam a srác hangját. Kinyitottam szememet és az asztma sprayt pillantottam meg. Fejemet a falnak nyomtam és kezembe vettem a kék eszközt.

Felráztam majd számba helyezve lenyomtam a gombot. Kis ideig bent tartottam majd hátamat a falnak nyomva csúsztam le a földre.

- Éhes vagyok. - szólaltam meg én először a halálos csöndet megtörve. - És fázok. Vagy elengedsz, vagy végre utána keresel, hogy mi szükséges egy embernek. - pillantottam fel a mellettem álló huszonévesre.

- Készítettem makarónit. - biccentett az ajtó felé. Oda pillantottam. Kezemet bal felhúzott térdemen pihentettem.

Sóhajtottam, majd felálltam. Megindultam az ajtó irányába.