Vampire Authority +18

34.fejezet

Kint ült az erkélyen. A zongorának támaszkodtam és ropit fogyasztva bámultam. Aaron halkan játszotta Beethoven egyik darabját.

- Beszélni kéne vele. - ropogtattam az ételt.

Sammy a verandán ült, mozdulatlanul bámult maga elé.

- Beszélj. - vonta meg vállát a férfi.

Tudtam, hogy ő csak egy szolgaként tekint rá, de tiszteletben tarthatná ezt az egy dolgot. Hisz' meghaltak a nevelőszülei, akik kimentették az árvaházból.

Egyikünk se mozdult. Kint abszolút nulla fok volt ő pedig még pólót se hordott. Biztosan éhes is lehetett.

Megelégeltem magamat és a konyha felé vettem utamat.

***

A hintaágyon ültem. Kezemben egy bögrét szorongattam. A meleg gőze arcomat cirógatta. Nem kívántam, ezért csak tartottam. 

- Szia...! - ült le mellém Anna. Valamit magához szorított. 

Egy szót se szóltam. Nem akartam, hogy itt legyen. Hogy bárki is lásson. Sírni akartam, de képtelen voltam rá. Üvölteni, tombolni, valamit a falhoz vágni, azonban... Semmi. Csak ültem és meredten bámultam a fát. 

- Gondoltam, éhes vagy... - pillantott rám, majd gyorsan kezére. - Találtam mangót, de aztán rájöttem, hogy dísz és műanyag... - dobta el az említett tárgyat. - Mindegy... Rendeltem pizzát. 

- Nem vagyok éhes. - válaszoltam monotonon. 

Anna rám nézett. 

- Dideregsz. Azt nem mondhatod, hogy nem fázol. - terített be takarójával, amit eddig magához szorított. 

Nem válaszoltam. Előttem megállás nélkül pörögtek a képek, amint Oliver Emily torkát elvágja. Ahogy a bácsikám megerőszakol. Amikor a suliban folyton megvertek. Ismeretlen emberek gáncsoltak ki. Néha még erőm se volt felkelni. Néha a pokolba kívántam volna magamat. Néha azt kívántam, bár ne éreznék semmit. Néha... Csak meg akartam ölelni valakit.

Egy kép villant be elém. Pár napja... Aaron az ágyhoz kötözött és úgy kínzott. Egy vasrudat forrósított fel, majd végighúzta testemen. Néhol hosszabb ideig tartotta. A hegek már sose fognak teljesen begyógyulni. A testem már sose lesz olyan, mint volt. 

Megtehetném, hogy átmászok a kerítésen. Hogy segítségért kiabálok. Hogy rátámadok Aaronra, mikor elég erőm lesz. Hogy elfogadom Anna segítségét. De már nem akartam. Nem érdekelt, hogy Aaron ismét bánthat, vagy megkóstol. 

Most már semmi értelme se volt megszökni. Nem tudnék hova menni, ha kijutnék. Nem akarok visszakerülni a suliba. Nem akarok ismét az idegenekkel találkozni, akik bántanak. És az árvaházból is elegem van. Rendes nevelőszülőket nehéz találni... 

Nem érdekelt a jövőm. Nem érdekelt, hogy hova jutok. Már semmi sem számított, csak egy dolgot akartam. Érezni, hogy valaki őszintén szeret. Valaki, aki él és ismer. Csak tudni akartam, hogy nem veszett el teljesen az élet értelme.

- Sammy, csak tu... - kezdte a lány hosszas csend után, azonban nem hagytam, hogy befejezze.

- Kérlek ne mondd ki! - ugrottam Anna nyakába és minden erőmmel magamhoz szorítottam. - Csak... Ne beszéljünk róla...

- Rendben... - ölelt át gyengéden a lány is.

Arcomat meleg vállába nyomtam. Karamellizált alma illata volt, mint mindig. Szememet lehunytam és csak élveztem közelségét. Ahogy szíve dobog, teljesen nyugtató volt. Légzése feltűnésmentes. Nem akartam mást, csak hogy így maradjon. Hogy soha ne menjen el mellőlem. Anna az egyetlen és legjobb barátom.