Vampire Authority +18

2.fejezet

A temetőt köd lepte. Ez nem volt sem hátborzongató, sem meglepő. Kis városomban mindig rossz idő volt és az éjjelt köd fedte el. Kedvenc családi koporsóm felé közeledtem. Nem morbid, a maga részéről. Ugyanis mindig azt mondtam, hogy családtagok. Senki nem nézte a mohával elfedett évszámot. Az első világháborúban haltak meg. De a sír mégis olyan szép volt. Biztosan éltek még az itt eltemetetteknek rokonai, hiszen akkor már rég lerombolták volna. Egyszerűen a család távol utazhatott a várostól. Meg is értem. Ez egy mocskos kis város volt. Tele mogorva emberekkel. Senki se szeretett itt lakni. Csak azok tették, akiknek nem volt elegendő pénze elköltözni, vagy már feleslegesnek látta.

Mikor közelebb értem a temető végében lévő családi koporsóhoz valami szemembe világított. Az erős fénytől átmenetileg megvakultam. Kezemmel eltakartam szememet és hunyorítva fordítottam el fejemet. Mire a fény végre elhalt már teljesen hozzászoktam. Így semmit se láttam a sötétben.

Valaki vállamhoz ért. Ijedtemben felsikoltottam és megfordulva ellöktem az illetőt. Végre tisztult a látásom. Egy fekete pamut ballonkabátot viselt.

- B... Bocsánat. - motyogtam és segítőkészen hajoltam volna le az alakért. De az elcsapta kezemet.

Mire észbe kaptam már felállt. Arcát nem láttam tisztán. Mindazonáltal fenyegetően közelített felém. Rémülten kezdtem hátrálni. Mit ne mondjak? Egy ködös, sötét temető végén találkozni egy ilyen alakkal, nem igazán felüdítő élmény. Szívem majdhogynem kiugrott helyéről izgalmamban, köhögésem megpróbáltam visszafogni. Elbotlottam egy kiálló gyökérben és egy sírgödörbe estem. Fogalmam se volt, ki tette alám. És azt se tudtam, hogyan fogok kijutni onnan.

Az alak arca megjelent a gödör pereménél. Felpillantottam rá és megpróbáltam lábamra tápászkodni. De egy éles fájdalom megállított. Odakaptam kezemet. Meleg vérem lepte el azt.

- Héj! - szóltam fel ingerülten. - Nem segítene?

Mire felnéztem az alak már nem volt ott.

- Hé! - kiáltottam el magamat. - Hova tűnt?! Segítsen!

Zörgést hallottam a közelből. Majd egy tenyér méretű henger szerkezet az ölembe pottyant. Kíváncsian emeltem fel megnézni azt. Mire egy halk pukkanással valami füst kezdett belőle szivárogni.

- A franc... - dobtam ki a gödörből, de pechemre visszagurult.

Orromat és számat könyökhajlatomba temettem, hogy a gáz nehezebben jusson be. Bicegve álltam fel és próbáltam kimászni a gödörből, de a föld túl gyenge volt, hogy megtartson. Köhögve estem a földre minden erőmet elvesztve. Utolsó dolog, mit láttam, hogy a ballonkabátos beugrott a gödörbe és mellém térdepelt. Láttam férfias állkapcsát és hófehér dús haját. Piros ajkait és... Vörösen ragyogó szemét.

***

Két hónapja árulta el magát. Én vagyok az egyik rendszeres olvasója. Persze sose írok és fedem fel magamat. Félek attól, hogyan tekintene rám. De... Mióta tudom, hogy pont az én kis városkámban van... Azóta megállás nélkül figyelem. Követem minden mozdulatát és figyelem minden szavát. Többet tudok róla, mint akármelyik ismerőse. Olyan titkokra jöttem rá, amely rengeteg kérdésemet megválaszolták. Pár napig azt hittem, hogy az iskolai bántalmazás miatt csinálja az egészet. De aztán... Megtudtam, hogy a nevelői is sokszor alkalmazzák hátán a szíjat. És más emberekkel se jön ki jól. Nincs senkije se. Semmi, amihez kötődne. Aki miatt maradna ebben a világban.

- Uram? - szólalt meg a sofőröm. Ritkán alkalmaztam segítséget. Nem voltak szövetségeseim csak azok, akik még tartoztak nekem. De abból egy városra elegendő.