Vampire Authority +18

35.fejezet

Bent meleg volt. A kályhában pattogott a tűz. Anna a kanapén heverészett, amíg Aaron az asztalt bámulva gondolkodott. Elkészítettem a kért kávét és letettem Anna elé. Már épp távoztam volna, hogy elkezdjek takarítani, amikor Aaron felmordult.

Már sejtettem, hogy mit akar. Térdem reszketni kezdett és a kezemben lévő aranytálcát csak jobban magamhoz szorítottam. Aaron csettintett kettőt. Leszegett tekintettel fordultam meg és indultam el irányába. Szemem sarkából láttam, ahogy Anna kérdőn figyel minket, miközben a kávéját szürcsöli.

Megálltam Aaron mellett és már kezdtem kigombolni fekete ingemet.

- Mit művelsz?! - állt fel Anna hirtelen.

- Éhes vagyok. - válaszolt egyértelműen Aaron.

- Mi?! - hökkent meg a lány és ingerülten indult meg felénk.

- Anna... - mordultam fel, ezzel megállítva. Felpillantottam rá. - Arról volt szó, hogy ez megmarad. Ne szegd meg a szavad. Ez semmiség...

Persze nem így volt, de jobb, mintha lezárna a pincébe és mindennap nyolc órát kínozna. Még néztük egymást a lánnyal, amikor Aaron belemélyesztette tűhegyes fogát nyakamba. Megfeszültem és összeszorítottam szememet. Hajamba markolt, kicsit megdöntötte fejemet, hogy rendesen eremhez férjen.

Éreztem ahogy vérem távozik, de semmit se tettem ellene. Hagytam, hogy Aaron annyit szívjon, amennyit csak akar. Tudtam, ha ellenkezek, csak jobban fog fájni. Most se fogta annyira vissza magát, mint pár hete. Még mindig dühös lehet rám, amiért kinyitottam az ajtót.

Pár perc múlva visszahúzta fogait és az utolsó cseppet nyalta le nyakamról. Elengedte hajamat és megtörölte száját. Szemei ismét barnára váltottak.

- Nyomás dolgozni. - morogta.

Én pedig megkönnyebbülten siettem ki nagy léptekkel a nappaliból. Gyengébb voltam, de semmi más nem változott. Úgy tűnik ügyelt arra, hogy ne vegyen el tőlem sok vért. Szüksége van az energiámra és nem pusztán a takarításhoz. Már előre rettegek, hogy mit tervez...

***

Anna fújtatva ült vissza a kanapéra és lehúzta kávéját.

- Mi a terv? - kérdezte keresztbe téve lábait.

- Nem akarom, hogy Oliver több embert küldjön ide. Valami nagyra készül, ráadásul mérges is rám. Fogadni merek, hogy a Korcsok is hozzátartoztak.

Anna meglepődve vonta fel szemöldökét.

- Korcsok?

- Igen... - sóhajtottam a térképet nézve. - Úgy két hete voltak itt. Tini fiúk, párbajt akartak.

- Értem... - bólintott gondolkozva.

Piros filccel egy nagy X-el jelöltem be a temetőt. Majd a házamat bekarikáztam.

- Ha az öcsém tervez valamit, azt szereti meglepetés szerűen véghezvinni. - motyogtam inkább magamnak, mint a lánynak. - A Korcsokat rám küldte, feltérképezte a terepet és erőmet. Házhoz fog jönni. Mi pedig majd itt várjuk. Viszont ahhoz össze kell hívni a vámpírjaimat.

- Nem gondolod, hogy ismét küldeni fog egy támadó csapatot az érkezése előtt? Ha azok meglátják a rengeteg vámpírt, akkor...

- Meggondolatlan, de nem hülye. Nem buktatja le magát. És szeret mindent gyorsan elintézni. - ráztam meg fejemet.

Anna tovább gondolkodott míg én összekötöttem a házamat a temetővel.

- És, ha idehívod azt a rengeteg vámpírt is... Minimum a negyede ki lesz éhezve. Mi lesz Sammyvel? - kérdezte aggódva.

- Lezárom a pincébe. - vontam meg vállamat és jegyzetelni kezdtem a neveket egy füzetbe.

Anna felállt és a térképre pillantott.

- Szükségünk lesz egy furgonra, amivel a temetőbe tudjuk szállítani Olit. És egy ezüst dobozra, amibe tehetjük. A rendőrség a kezünkben. Az itt lakókat megidéztem egy hete. Mindegyik hosszas kiránduláson van. Fontos, hogy a vámpírokat majd ne öljük meg, csak üssük ki és fogjuk el. Majd a csata után mindegyikről feloldom az igézetet.

- Sok erőre lesz szükséged. - füttyentett elismerően a lány.

Csendben bólintottam. Tudtam, hogy ezt Samuel nem fogja kibírni, így fel kell használnom majd a tartalék tasakjaimat is.

- Mit gondolsz? - nézett rám Anna. - Mikorra számítható a támadása?

Elgondolkoztam, majd letettem a tollamat. Összesen húsz név volt a listán. Ennyi nem lesz elég...

Sóhajtva néztem a vámpírlányra.

- Ezen a héten már biztos, hogy támadni fog.

***

Éppen a fürdőszoba takarításával végeztem, amikor Anna karon ragadott. Megilletődve fordultam meg és kérdőn néztem a lányt.

- Van egy... - kezdte elengedve kezemet és idegesen vakarta meg tarkóját. - Egy kérésem...

- Igen? - vontam fel érdeklődve szemöldököm.

- Sz-szóval jönni fog ide néhány vámpír.

Ijedve léptem hátrébb. Szívem ugrott egyet és gyorsan vert. Eszembe jutott az összes alkalom, amikor más vámpírok tartózkodtak a házban, Annán és a tulajdonoson kívül. Nem akartam ismét átélni azokat a fájdalmakat.

- Nyugi! - szólt, mikor észrevette rémültségem. - Ők nem fognak bántani. Először azokat hívjuk meg, akik... Gazdagabbak vérben. Nincsenek kiéhezve, nem fognak veled foglalkozni. Oké?

Ez nem nyugtatott meg. De bólintottam.

- Tudsz csinálni sütiket? - kérdezte megkönnyebbülten.

- Az attól függ... - gondolkodtam. - Van-e hozzájuk alapanyag. Az étrendemet tekintve nem nagy a hűtő készlete.

- Írj egy listát, elmegyek bevásárolok. - csillant fel izgatottan szeme.

***

Miután Anna elment a hosszú és drága listámmal, folytattam a takarítást.

Aaron rám se akart nézni. Bár próbáltam kerülni, a ház nem volt akkora, hogy órák alatt egyszer se találkozzunk. Hiába vágtam magam vigyázzba és hajoltam meg illedelmesen, ahogy belém verte, ő még egy pillantásra se méltatott.

A felső szintet teljesen kitakarítottam. Nem voltam alapos, inkább csak látszólagosan. Mert tudtam, hogy ha belemerülök, akkor már nem lesz kedvem sütit készíteni. Éppen a kandallót töröltem, amikor a csengő megszólalt.

Már indultam volna az irányba, amikor eszembe jutott, hogy az előzőért mit kaptam. Sejtettem, hogy Anna várakozik kint, de nem akartam ismét a pincébe kikötni. Így inkább a konyhába vettem utamat. Menet közben Aaron morogva indult el az ajtó irányába.

- Miért van az, hogy a kulcsot elhagyja, de feje még megvan a nyakán?

Kezem ökölbe szorult. Rosszul esett, hogy a barátomat sértegeti. Még rosszabbul, mintha velem tenné, de nem szóltam.

Beléptem a konyhába és előkészítettem a tálakat, keverőeszközöket és bögrét. Mindent, ami szükséges a sütéshez.

Anna berohant a konyhába és letette az asztalra a két telepakolt hatalmas szatyrot.

- Segítheteeeek?! - ugrált körülöttem izgatottan.

- Amikor nálatok sütöttünk, mindig felgyújtottál valamit. - válaszoltam elkezdve a kipakolást.

- Azóta gyakoroltam. - vette ki a tojást, de kikaptam kezéből, mielőtt még összetörte volna.

- Oké... De ígérd meg, hogy nem nyúlsz a sütőhöz. - szögeztem le.

Ő pedig hatalmas mosollyal arcán bólogatott.