Vampire Authority +18

10.fejezet

Az egész csak egy gondolat volt.

- Ááá!

Csak csendesebb életre vágytam. Távol az emberektől és a zűrzavartól.

- Ne!

Csak élvezni akartam a nyugodtságot. Nem akartam senkinek se szólni róla. Nem akartam, hogy az emberek tudják, hol vagyok.

- Kérlek... Ah!

Egyszerűen... Magányos akartam lenni. Egyedül akartam maradni a gondolataimmal. Ki gondolta volna, hogy ez ide fog kisülni? Ez a beteg perverz... Vámpír, aki azt hiszi, hogy irányíthat.

- Ááh!

Aki gyengévé tesz és megbetegít. Egyszer a sírba visz, vagy talán még rosszabb... De... Ott vajon csend van? Ott vajon egyedül maradhatok? Ott talán...

- Áárgh! Ne!

Hülyeség! És talán mire eljutnék odáig, már nem is akarnék csendet. Ő mit akarhat? Miért pont engem választott? Miért én vagyok az a nyomorék, aki megérdemli ezt? Miért nem lehet nekem is normális életem? Miért kell kikötözve tűrnöm, ahogy ez a Drakula hasonmás megkorbácsol? Annyi szenvedés után, miért kell eltűrnöm ezt is? Miért nem szenvedhet egyszer végre valaki más? Valaki, aki eddig másokat bántott...

- Ááállj! - feszült meg karom. Az ostor ismét hátamba hagyott egy mély sebet. Éreztem ahogy a vérem végigcsordul oldalamon és tovább marja az eddigi felszaggatott bőrt. Homlokomat a hideg kőnek támasztottam.

- Halljam. - a fickó halál nyugodt volt, velem ellentétbe. Míg én kifeszítve álltam fallal szemben, addig ő ostorral kezében korbácsolta hátamat.

- Dögölj meg. - mordultam fel lihegve. Büntetésképp az ostor újra csattant lapockámon. - Argh!!

- Halljam. - ismételte meg már ezredjére magát.

Már semmi erőm nem volt. Hátam teljesen elvörösödött és több helyen is felszakadt. Vér lepte el, ami teljesen nadrágomig folyt, ahol végül felszívódott a fekete anyagba.

- Nem... - nyögtem. - Nem leszek a szolgád!

- Ne haladj még olyan előre. - csapott egy újabbat hátamra, megfeszültem és felkiáltottam. - Egyelőre egy szót akarok tőled.

- Kurva...

- Nem talált. - lendítette meg ostorát. Ismét megfeszültek a láncok, melyekbe markoltam és ajkamba haraptam. Szememet összeszorítottam, hogy zokogásom visszatartsam.

Fájdalom küszöböm igen nagy volt, de ilyesfajta kínt még nem tapasztaltam. Persze csattant egyszer-kétszer a hátamon az öv, de órákig folyamatosan tartó korbácsolásban még nem volt részem. Megpróbáltam lentebb vinni pulzusomat fújtatva vájtam körmömet tenyerembe. Csuklómon lévő szíj a plafonhoz volt erősítve. Lábamat terpeszbe kényszerítette a lánc, mely bokámra tekeredett.

Hallottam, hogy halkan közeledik. Hajamba markolt és egy határozott mozdulattal hátra rántotta fejemet.

- Mm... - nyögtem, megpróbálva kifacsarni magamat szorításából.

Szemeibe néztem. Legszívesebben agyon vertem volna, attól a nyugodt kisugárzástól.

- Halljam. - mondta halkan.

- Engedj el. - morogtam. Válaszul sajgó hátamra csapott és durván kezdte dörzsölni. - Mhh!

- Halljam. - erősödött hangereje.

- Nem.

- Be kell valljam, tényleg nem vagy könnyű eset. - csapott egy kisebbet az ostorral, ami pontosan az előző sebembe vájódott és mélyítette azt.