Vampire Authority +18

32.fejezet

Boldog kariiit! Ez a szám akkor indult be, amikor ellenőriztem a könyvet és a stílusa pont illik a részhez sz'tem. 

Kezem elzsibbadt. Mozgatni próbáltam, de csak zörgést hallottam. Kinyitottam szememet.

A földön ültem, pont ott, ahol elájultam. Kezem a fejem fölé volt láncolva. Felnéztem, és elemeztem a szíjra erősített láncokat. Mind a kettő vége egy karikába végződött, amit a falba erősítettek. A karikát lehetett fel és le mozgatni, de ennél nem többet.

Megrántottam kezemet hátha sikerül kiszabadulnom. Mindhiába.

- An... Anna? - néztem a széken ülő lányra. Hangom elhalt, halk volt. Nagyon fájt torkom. 

A vámpír egy pillantásra se méltatott. Csak tovább böngészett telefonján.

- Anna, ez mégis... Mi a franc van? - rángattam egyre jobban kezemet. De egy köhögő görcs elfogott.

Oldalra fordultam és a kis mennyiségű vért a padlóra köhögtem.

- Anna... - döntöttem fejemet a falnak. - Hallasz?

***

Órákig szenvedtem a bilinccsel. Képtelen voltam lefejni csuklómról. Annat percenként szólongattam, amíg végül ki nem száradt a szám. Fájt és elzsibbadt a kezem. Hegekkel teli hátamat nyomta a kő és egy-két sebet fel is szakított. Nagyon szomjas voltam.

- Anna... Ezt azért csinálod, amiért elüldöztem a barátodat? - kérdeztem újabb óra eltelte múlva.

A lány pislantott egyet.

- E-ez egy igen? - csillant fel szemem a kommunikáció minimális lehetőségére.

Csak tovább olvasott. Meg se mozdult. Csalódottan hunytam le szememet és nekidőltem a falnak.

***

- Ha azt várod, hogy bocsánatot kérjek... - motyogtam alig hallhatóan.

Hangom elment az egy órán át kitartó folyamatos kiabálással.

- Nem fogok... - rekedt voltam. És kimerült. - Ő nem volt hozzád való...

***

Ordítozásra nyitottam ki szememet. Végül pedig egy ajtó csapódásra csuktam vissza. Még hallottam valami mérges mormogást, de végül újra visszaaludtam.

***

Már egy nap telt el. Anna egyszer se nézett rám Aaront pedig még nem is láttam. Vízhez és táplálékhoz nem jutottam. A hangom szinte teljesen elment és kiszáradtam. Kimerült voltam.

Alvás közben újabb rémálmok gyötörtek. A nyakam teljesen megmerevedett és a kezemet is alig éreztem már.

Többször is megpróbáltam felállni, hogy újra vérhez jusson a kezem, de egyszer se jártam teljes sikerrel.

Anna még mindig figyelmen kívül hagy. Nem elég, hogy nem szól hozzám még csak rám se néz. Helyette viszont folyton itt van. Eddig még egyszer se ment fel egy másodpercre se, vagy legalábbis amikor ébren voltam.

Kicsit feszültnek tűnik, de lehet, hogy még csak most hat ki rá a szakítás.

***

Nem tudom, hogy mi történt. Már több, mint két és fél napja vagyok ide zárva. Semmit se ettem, vagy ittam. Mosdóba se tudtam menni. A zuhanyzásról pedig szó se esett. Fenekem is fájt a sok üléstől. Kezdett elhalni bennem az a kis remény, miszerint ennek valaha is vége lesz. A kommunikációt Annával már teljesen elvesztettem. 

Tegnap este óta én se szólok hozzá. Zavar, hogy nem válaszol és rám se néz. Csak ül ott, mint egy robot és telefonozik. Én pedig az unalomtól eret tudnék vágni. Ennél még Aaron 24 órán tartó korbácsolását is egy álomnak tartanám. Most mindent megadnék azért, ha valami ismeretlen elgáncsolna és azt üvöltené, hogy "büdös buzi". Legalább nem hagynának figyelmen kívül. 

 A rémálmok egyre intenzívebbek, és többet is alszok, hogy valamivel elnyomjam az unalmat és kínt a vízhiányosság miatt. 

Most viszont... A külvilágra is kihatott. Eddig csak maximum halkan nyöszörögtem, míg aludtam, ezt is Aarontól tudtam meg. Azonban ez úttal...

Ordítottam és vergődtem, míg álmodtam. Anna azonnal hozzám sietett. Eloldozta kezemet és a földre szorított. Ébredezve próbáltam észhez térni.

- M... Mi történt? - nyöszörögtem. Teljesen kiszáradtam és eszméletlen éhes voltam.

Anna viszont komoran elengedett és visszabilincselte csuklómat, majd már állt volna fel.

-  Meddig csinálod még? - motyogtam. - Amíg meg nem döglök? Mert akkor már nincs sok hátra... Vagy... Esetleg a halálom percében méltóztatsz végre egy szóval?

Csak állt nekem háttal. Nem moccant.

- Már mondtam... Nem kérek bocsánatot... Most még nem érted... De majd hálás leszel... Ez a srác nem... Nem neked való... Ő nem elég jó hozzád... Talán erre majd csak akkor ébredsz rá, amikor... Én már rég halott leszek...

Megvakarta fülét.

- Ne mondj ilyet... - szólt csendesen. Nyugodt volt és talán aggódó.

Meglepetten pillantottam rá.

- Nem akarlak megölni. Sammy te... Nem érted... Nem szólhatsz bele mások életébe, csak mert te úgy látod jónak.

- Ezért... Erre az a megoldás, hogy sz... Szomjaztatsz és rám se nézel? Legalább azt mondd meg, hogy mit akarsz... - hunytam le szememet fáradtan. Ismét a maszkos férfit láttam ott a sötétségben. 

- Csak azt teszem, amit te. - mondta, majd leült a székbe. - Remek hallgatótárs leszek. És semmit nem mondok. 

- É... Én mikor tettem... Ilyet? - nyöszörögtem kiszáradva. 

- Miért nem mondtad el? - nézett végre a szemembe. - Miért nem mondtad, hogy meghaltak a szüleid? Hogy az alkoholista bácsikád megerőszakolt és testileg bántalmazott? Hogy valójában nevelőszülőknél élsz? Hogy meleg vagy? Hogy a kedvenc blog oldalam, a te műved? A legjobb barátom voltál, Sammy. Már ovis korunk óta ismerlek... Vagyis... Azt hittem... De te sose mondtál magadról egy szót se. A múltadról, vagy... 

- Mert a mában élek. - nyeltem fájdalmasan. - Gyűlölöm a múltam összes pillanatát... Ezért inkább eltemettem magamban mélyen és lezártam, hogy sose emlékezzek vissza rá... Nem akartam, hogy más is tudja... Féltem, hogy ellenem fordítják... 

- De most mégis előtörtek, igaz? - indult meg felém. 

Csendesen néztem. 

- A rémálmod... A bácsikád erőszakolt meg, jól mondom? 

- Nem akarok róla beszélni... - fordítottam el fejemet. 

Anna nem erőltette csak állt előttem és bámult. 

- L-lehet egy kérdésem? - hajtottam le fejemet. - Miért változtál át? 

Anna sóhajtott majd egy pillanatra eltűnt. 

Mikor ismét megjelent egy palack víz volt kezében. Vágyakozva néztem a színtelen italt. Ő letette mellém, majd leguggolt.

Gyengéden eloldozta kezemet a karikából. Majd kinyitotta a palackot és egy pohárba öntött belőle. Ezután átnyújtotta nekem.

Úgy nyomtam le torkomon a hideg frissítő italt, mintha minden ezen múlna. Visszaadtam Annának, és már nyúltam volna a palackért de ő elcsapta kezemet.

- Ha sokat iszol vízmérgezésben meg is halhatsz. Főleg, ha így iszod. - magyarázta el.

Csalódottan támasztottam fejemet a falnak és halkan vettem a levegőt. Ő elvette a poharat és egy újabb adagot öntött.