A szakadék szélén- Daniel Ricciardo fanfic- [BEFEJEZETT]

14. A valódi győztes

- Még nem is gratuláltam az öt éves hosszabbításhoz – nézett rám Alex reggeli közben – pedig elvileg csapattársak vagyunk, vagy mi...

- Bevallom nem is volt eszemben, hogy elmondjam – ráztam meg a fejem lassan – kicsit el vagyok havazva!

Alex és én közösen ebédeltünk a reggeli megbeszélés után. Szombat volt, pár óra és kezdődik az időmérő. A tegnap szabadedzések után ma reggel akadt jó pár információ és kérdés amit meg kellett vitatnunk a csapattal.

- Nem gond – mosolyodott el miközben elégedetten hátradőlt a székében – csak szeretném ha tudnád, hogy nem vagy egyedül. Mindenki tudja milyen nehéz az első év főleg úgy, hogy a közepén csöppentél bele! Nem akarom, hogy magadban tartsd ha van valami ami aggaszt, sőt tudnod kell, hogy bármikor szívesen meghallgatlak!

- Tudom – kezdtem el tördelni ujjaimat – igazából mindenki ezt mondogatja! De nem a sporttal vagy a csapattal kapcsolatosak a problémáim. Családi dolgok és nem szívesen beszélek róluk...nem akarok gyengének látszani.

Valójában ezt eddig magamnak sem mertem bevallani. Valahol mélyen éreztem persze, hogy erről van szó de ha kimondtam volna hangosan minden megváltozna.

- Az hat ki igazán a hangulatodra, a teljesítményedre és igazából mindenre – bólintott Alex – szóval ha nem is nekem, de úgy gondolom valakinek el kellene mondanod! Azt pedig verd ki a fejedből, hogy gyengének látszol!

Na igen. Mintha az olyan egyszerű lenne.

Hálás voltam neki, hogy nem firtatta a dolgot tovább. Megvárta amíg befejezem én is az ebédem majd megbeszéltük, hogy együtt megyünk ki a pályára. Mindketten felszaladtunk a cuccainkért és utána úton is voltunk. Alig húsz perc alatt értünk ki autóval. Odakint már nagy volt a sürgés-forgás.

- Késtél! – Nézett rám Mona, válaszul azonban csak szemforgatást kapott. Mindössze öt perc késésben voltunk. Nem tehetek róla, hogy elhúzódott a megbeszélés.

Minden bosszúság és nehézség ellenére imádtam az egészet. Az adrenalint, a sebességet, a munkát ami az egész mögött van legyen szó a mérnökök, szerelők, szervezők vagy az én munkámról. Hálás voltam, hogy itt lehettem, arról nem is beszélve, hogy mennyire jól esett a csapat támogatása.

Az időmérőn azonban nem voltam ott fejben. Talán igaza van a csapattársamnak és beszélnem kéne valakivel. Mindössze a hetedik helyet sikerült összehoznom, így amikor kiszálltam az autóból csalódott voltam, mérges és szomorú.

Tudom, hogy szép eredmény. De csak az dobolt a fejemben, hogy lehetett volna sokkal jobb is. Az autó és a körülmények is adottak voltak.

Hibát hibára halmoztam, nem koncentráltam eléggé.

Alex az első helyről indul a holnapi futamon Szocsiban.

Így legalább egyikünk jól alszik ma este.

*

Tegnap este nem akartam senkivel sem beszélni. Futás után felmentem a szobámba, lezuhanyoztam és gyorsa ágyba kerültem. Nem válaszoltam Alex, Mona és Daniel hívásaira sem. Sőt. A kopogásra sem. Hamar elnyomott az álom, reggel pedig kipihenten ébredtem.

A szokásos futam előtti kötelező körök után ezúttal egyedül mentem ki a futam helyszínére. Fagyosnak és feszültnek éreztem a hangulatot a garázsban. De nem a csapat miatt. Sokkal inkább miattam. Nem kérdeztem többet, mint amennyit tudnom kellett. Nem beszéltem csak azokkal akikkel szükséges volt. Ki akartam zárni a külvilágot és úgy döntöttem ma csak a pálya, az autó és én számítok. Ott kell lennem fejben.