A szakadék szélén- Daniel Ricciardo fanfic- [BEFEJEZETT]

II. évad 3. rész - Mi történt?

Annak ellenére, hogy holnap a második helyről indulhatok, nem volt túl jó kedvem. Ezt valószínűleg többen is látták rajtam, mert nem igazán keresték a társaságomat és ha mégis, akkor túl finomkodva szólítottak meg. Nem volt kedvem lemenni velük vacsorázni, szóval inkább kiültem szobám teraszára. Elnyúltam az egyik széken, lehunytam szemeimet és csak hallgattam a város hangját.

- Anna – kiáltott fel örömittasan, tőlem alig pár méterre a mellettem lévő szoba teraszáról Carlos – nem is tudtam, hogy ilyen közel vagy! Vacsoráztál már?

Annyira váratlanul ért a hangja, hogy egy kisebb szívrohamot kaptam, amikor pedig végre sikerült megnyugodnom csak nagy nehezen nyitottam ki a szememet és néztem rá. A srác szája a füléig ért. Úgy tűnt valaki nagyon jó kedvű.

- Még nem – ráztam meg a fejemet – és nem is igazán vagyok éhes, talán majd máskor Carlos!

- Szó sem lehet róla – rázta meg a fejét – holnap versenyzünk, emlékszel? Nem azért akarlak otthagyni a pályán, mert nem ettél ma és rosszul vagy!

Végre elmosolyodtam és felálltam a székből, hogy felkapjam a táskámat, majd az ajtón kilépve átkopogjak Carlos szobájába. A srác továbbra is hatalmas vigyorral arcán köszöntött. Egy gyors ölelésbe húzott majd egy apró puszit nyomott a fejemre, hogy aztán végre elindulhassunk vacsorázni.

A liftben felvontam a szemöldökömet amikor dudorászni kezdett mellettem.

- Na jó – fordultam felé – elmondod, hogy minek örülsz ennyire? A Ferrari titkos erőforrást talált és holnap még kört is adsz majd nekünk?

- Nem – nevette el magát – ennél sokkal jobb fog történni!

Továbbra is értetlenül néztem rá.

- Fel fogom tenni a nagy kérdést – fújta ki a levegőt és jelentőségteljesen nézett rám, mintha ebből ki kellett volna találnom, hogy miről is van szó. Arckifejezésemet látva fájdalmasan nagyot sóhajtott majd kinyögte végre, pontosan mire is készül – meg fogom kérni, Isa kezét!

Ajkaim elnyíltak egymástól, úgy meglepődtem. Az egész csak egy pillanatig tartott, majd örömittasan ugrottam a nyakába.

- Ennél jobb hírt nem is mondhattál volna – léptem el mellőle, pont amikor megérkeztünk a földszintre.

- Szóval akkor szerinted igent fog mondani? – Pillantott rám futólag. Bár nagyon jól titkolta, úgy tűnt komolyan aggódik, hogy esetleg kosarat kap. Erre azonban egyáltalán nem láttam esélyt. Nagyon jól tudtam, hogy imádják egymást.

- Naná- bólintottam és leültem az egyik asztalhoz – nagyon örülök nektek, Carlos!

- Azért még ne kiabáld el – ingatta fejét – nem szeretném bevonzani a rossz szerencsét!

- Lakat a számon – mosolyogtam rá.

Csendesen vártunk, amíg kihozták a kaját. Az étterem elég üres volt, egy-két ember volt már csak lent. Nem mintha bántam volna. Utáltam a tömeget. Tekintetemet végül visszavezettem az előttem ülő férfira. Úgy tűnt nagyon fúrta valami az oldalát, mert összepréselt ajkakkal nézett rám, mint aki azon gondolkozik, hogy megtegye-e a következő lépését a mélybe vagy inkább maradjon még egy kicsit a biztonságot nyújtó talajon.

- Ki vele – sóhajtottam fel megadóan – mit szeretnél tudni?

- Miért szakítottál vele?

Puff neki. Bele a közepébe.

Szeretem az őszinteséget és magamat is elég egyenes embernek tartom, így a kérdésre adott válaszommal sem akartam meghazudtolni önmagamat, de a büdös nagy helyzet az, hogy kénytelen leszek rá, ugyanis nem tudom miért tettem, pontosabban nem merem bevallani magamnak, hogy miért tettem.