A szakadék szélén- Daniel Ricciardo fanfic- [BEFEJEZETT]

22. Tervek

Igyekeztem a lehető leghalkabban kiosonni a hálószobából. Daniel még békésen aludt és nem igazán volt szívem felkelteni. Amikor becsuktam magam után a szobának az ajtaját, egy kicsit megszaporáztam lépteimet, ugyanis rettentően hideg volt a padló. Egyébként is egy igazi fagyosszent voltam annak ellenére, hogy az elmúlt pár napban a lehető legcsodálatosabb idő volt itt. Los Angeles egy igazi nyüzsgő nagyvárosnak bizonyult, rengeteg felfedezésre váró lehetőséggel. Minden napra jutott valami amit megnéztük, legyen az csak egy kora esti tengerparti séta.

Elmosolyodtam ahogy a tegnap esti kis medencés kalandunkra gondoltam, szinte még mindig bőrömön éreztem Daniel érintéseit, csókjait. Elindítottam az egyik lejátszási listámat a telefonomon, hogy aztán a hűtőt kinyitva valami reggeli után nézzek. Ha már ennyi romantikus klisét halmoztunk fel, itt volt az ideje egy klisés reggelinek is.

Egy – Daniel által valószínűleg még sosem használt,- robotgép segítségével előkészítettem a reggelire szánt palacsinta tésztáját. Sütögetés közben halkan dúdolgatni kezdtem a következő Ed Sheeran számot. Már egy egész szép adag palacsinta tornyozódott a tányéron, amikor megéreztem Daniel kezét derekamon. Félretolta a serpenyőt, hogy aztán maga felé fordítson és egy apró csókot helyezzen ajkaimra. Énekelni kezdte a dalszöveget miközben lassan táncolni kezdtünk. Bár sokkal inkább mondanám idétlen dülöngélésnek.

Hangosan kuncogtam amikor megpörgetett, egyre hangosabban énekelt, hangja pedig éktelenül hamis volt. Ami pedig még ennél is csodálatosabb volt, hogy ez egyáltalán nem zavart. Sőt. Imádtam hallgatni. Közelebb húzott magához, fejemet vállára hajtottam, így lépkedtünk tovább, a dalszöveget a fülembe suttogta.

- Ennél nyálasabban nem is indíthattuk volna a napot – mondtam halkan amikor véget ért a szám. Öblös nevetése hallatán jóleső melegség futott végig rajtam.

- Azért a zenei ízléseden még javítanunk kell – csókolt meg újra majd tekintete a hatalmas adag palacsintára csúszott – de, talán a reggeli miatt, ma még megbocsájtok!

- Hálás köszönet érte – kaptam fel a tányért, hogy aztán lepakolhassak az asztalhoz.

Egy halom gyümölccsel megspékelve fogyasztottuk el a nem túl diétabarát reggelinket, hogy aztán a teraszra kiülve kávézzunk egyet.

- Azt kívánom, bár már vége lenne ennek az egésznek és csak mi lennénk ketten – nézett rám őszintén, amin még én is meglepődtem.

- Ne érts félre – nevette el magát – továbbra is imádom a versenyzést, de egyre hosszabbak lesznek a szezonok és nem tudom hol a vége.

- Megértem – bólintottam – de mi fiatalok, még azért elég jól bírjuk a kiképzést!

Erre színpadias sértődöttséggel mellkasához kapott.

- Még soha senki nem fejezte ki magát ilyen szépen azzal kapcsolatban, hogy mennyire irigy a tapasztalatomra!

Elmosolyodtam.

- Szép védés, Ricciardo!

- Az évek és a rutin! – Mosolygott tovább rám nézve – arra gondoltam, hogy talán tölthetnék együtt az ünnepeket!

Erre egy kicsit elkomorodtam. Alig pár hónapja ismerjük egymást és annak ellenére, hogy ezekben a hónapokban alig volt valami átlagos, neki van családja. Biztos, hogy hiányzik nekik és alig várják, hogy végre velük is legyen egy kicsit.

- Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e...

- Karácsonyoztál már Ausztráliában? Hó valóban nincs, de...