A szakadék szélén- Daniel Ricciardo fanfic- [BEFEJEZETT]

II. évad 9. rész - Szurkolás

Daniel mellkasán nyomott el az álom. Utoljára még szilveszter előtt érezem magam, ekkora biztonságban és ilyen nyugodtnak. Mivel a versenyemnek annyi, így csak későbbre állítottam ébresztőt magamnak. Amikor pedig felkeltem a telefonom idegesítő hangjára, az ausztrál pilóta már nem volt mellettem. Persze neki még ott volt a futam, szóval nincs is nagyon min meglepődni. Egy nagy sóhaj kíséretében tornásztam le magamról a takarómat, az ágy szélére ültem, egy-két ásítás és nyújtózkodás után pedig ismét a telefonom után nyúltam. Mona nevét kikeresve, a fülemhez emeltem a kis készüléket. A lány nagyon fel volt pörögve. Jó hírekkel szolgált. Callum autója indulhat a mai versenyen. Ezen fellelkesülve pedig én is elhalasztottam még az indulást, helyette inkább megkértem, hogy vigyen ki a pályára magával. Ott akartam lenni a többiekkel, legalább a garázsból erősíteni a csapatszellemet.

Egy fél óra múlva, már a szálloda parkolójában bicegtem Mona autója felé. Újabb húsz perc múlva pedig már bent is voltunk a helyszínen.

- Anna – lépett elém Stephen és egy gyors csontropogtató ölelésbe zárt, amikor beléptünk a Volvo Racing garázsának Callum felöli oldalára. A férfi eltolt magától, majd alaposan végig mért, lehajolt a gipszemhez és megkocogtatta azt – minden rendben?

- Persze – mosolyodtam rá majd elhúztam előle a lábamat- titokban megcsináltad az orvosit és azért vizsgálódsz?

- A humorod még mindig ugyanolyan rossz -forgatta meg a szemeit – csak kíváncsi voltam, még soha nem volt eltörve a lábam...

- Nekem sincs – vágtam közbe – nehogy azt hidd, hogy a következő futamra nélkülem mégy!

Erre hangosan elnevette magát.

- Nem is gondoltam semmi ilyesmire – nézett rám komolyan – de csak az orvos engedélyével! Nem akarom, hogy csak a bajt tetőzzük azzal, hogy nem vettük elég komolyan a sérülésedet! Meg akarod nézni az autód?

Annyira nem voltam elragadtatva az ötlettől. Utáltam visszanézni a baleseteket és utáltam azokat is, akik szinte várták azokat, mert úgy gondolták, hogy attól lesz izgalmas egy-egy futam. Ez egyáltalán nem így volt. Bármi megtörténhet és ezt mi, pilóták is nagyon jól tudjuk. Azért mert nem aggodalmaskodunk folyton miatta, vagy nem mondogatjuk, még ott van a fejünkben. Mégis ki ne gondolna rá, aki rendszeresen ekkora sebességű versenyautókba ül? Stephen türelmesen megvárta, amíg átbicegek a másik oldalra. Köszöntem a srácoknak, majd türelmesen vártam, amíg kitakargatják a „kis" játékszeremet.

- Ebből alig maradt valami – csodálkoztam rá a látványra, valahogy nem így emlékeztem. Stephen egy aprót bólintott, jelezve, hogy egyetért velem.

- Szinte semmi – ingatta még mindig a fejét – tudom, hogy mindannyian azon igyekszünk, hogy még biztonságosabbá tegyük nektek ezt a sportot, és a sérüléseidből ítélve sikerült is, de bevallom őszintén, egy pillanatra azt hittem, hogy...

Nem fejezte be a mondatot. Nem kellett befejeznie. Tudtam, hogy mire gondol. De attól, még nagyon távol álltam.

- Örülök, hogy mégis kijöttél -tette kezét a vállamra – bár, azt is megértettem volna, ha inkább pihennél.

- Csak szeretnéd – erőltettem magamra egy mosolyt – lefogadom, hogy még elképzelni sem tudod, hogy milyen jól tudok szurkolni!

- Az lehet, de nagyon kíváncsi vagyok rá!

Mindketten mosolyogva indultunk vissza Callum oldalába. Nem ismerném el őszintén, hogy teljes lélekkel tudtam szurkolni. Bármennyire is próbálkoztam, csak arra vágytam, hogy egy pár óra múlva én is kigördüljek a pályára. A lábamon éktelenkedő gipsz azonban ezt nem igazán teszi lehetővé. Szóval maradt a mellékszál.

Nem akartam láb alatt lenni, így inkább sétáltam egyet, annak ellenére is, hogy tudtam, nem egy újságíróval és riporterrel fogok találkozni. Nem bántam. Andreas még tegnap este átküldte a nyilatkozatot, amit el kell mondanom, plusz egész jól elboldogultam már ebben a világban is. Szóval örömmel válaszoltam mindenki kérdésre.

- Anna – kiáltotta nevemet, egy mélyebb hang, mire lassan felé fordultam. Lance futott utánam, amikor pedig végre mellém ért, egy halvány, de annál bűnbánóbb mosolyt varázsolt az arcára.

- Ne haragudj a tegnap történekért...figyelmetlen voltam és...

- Lance, semmi baj – ingattam a fejemet – mindannyian hibázunk. Igen, itt néha elég látványosak ezek a hibák, de emberek vagyunk. Lehet két hét vagy két hónap múlva, már én leszek az aki majd utánad rohangálok, és a bocsánatodért esedezem!

- Azért, remélem ezt nem kell fenyegetésnek vennem!- Villantott rám egy harminckettes vigyort. Mosolyogva ráztam meg a fejemet.

- Te se haragudj, amiért olyan durván kifakadtam az ütközés után...

- Viccelsz? – Vonta fel szemöldökét- ha a helyedben lettem volna, lehet még ki is rángatom magam az autóból!

Nem válaszoltam. Tekintetemet Daniel kötötte le, aki alig pár méterre tőlünk beszélgetett, ugyanazzal a gyönyörű nővel, akivel nem olyan rég láttam együtt. Mindketten nagyon jókedvűnek tűntek. Figyeltem, ahogy a nő, felágaskodik, majd egy apró puszit nyom Daniel arcára, aki erre közelebb vonta magához és viszonozta a kis gesztust. Lance figyelmét sem kerülte el, hogy nem rá figyelek, ugyanis Ő is, a kis szerelmespár felé fordult.

- Ha engem kérdezel, Ricciardo egy barom volt, amiért hagyott futni – nézett rám komolyan, szavai elérték, hogy újra rá figyeljek.

- Én voltam az, aki szakított – magyaráztam, bár nem voltam benne biztos, hogy Őt is érdeklik a részletek – szóval megérdemli, hogy boldog legyen!

- Aha – hümmögte – gondolom, ezt te sem hiszed el! De, ha még áll a közös kávé, akkor örülnék, ha inkább egy közös vacsora lenne belőle...mondjuk például egy randin. Egek...ez az eddigi legbénább dumám. És még mielőtt megkérdezed, nem, nincs barátnőm. Még.

- Ez aztán a magabiztosság – nevettem el magam hangosan – majd még átgondolom!

- Rendben – mosolygott rám – akkor én most megyek! Lenne itt egy futam, amit meg kellene nyernem...

- Sok sikert hozzá!

Rám kacsintott, majd tovább is állt. Mosolyogva néztem utána, majd abba az irányba ahol az előbb még Daniel és a barátnője álltak. Most csak az ausztrál férfi állt ott, akinek arca ezúttal, nagyon dühösnek tűnt.

Nem akartam foglalkozni vele. Le kell ezt zárnunk.

Méghozzá sürgősen.

 Sziasztok! :) Remélem tetszett a rész! Ha esetleg szeretnének Max Verstappen főszereplésével olvasni tőlem, egy történetet, akkor „Szeretnék még..." címmel vagy a nevem alatt megtaláljátok. Ugyanis megszegve minden magamnak tett ígéretemet, belekezdtem egy új sztoriba. A prológus fent is van, az első rész hétvégén érkezik! 😊