A szakadék szélén- Daniel Ricciardo fanfic- [BEFEJEZETT]

12. Egyensúly

- Oké, még egy kör! – Hallottam Adrian hangját, miközben minden egyes idegszálammal arra koncentráltam, hogy minden a helyén legyen ezen a futamon.

A verseny elejétől Max autózott az élen, utána következett Alex és Daniel. Egy pár körrel ezelőtt azonban egy eseménydús macska-egér harc után sikerült az ausztrált megelőzni, Alex pedig fékhiba miatt nem tudta befejezni a versenyt. Így, ahogy az előbb a rádióban is elhangzott, nem sokkal a vége előtt a második helyen autózom. Nagyon szeretném megcsípni az első helyet.

Úgy éreztem az autó és a saját határaimat feszegetem. Teljes erővel nyomultam az előttem autózóra, fülemben nagyapám hangja csengett „ nyerned kell, meg kell mutatnod". Azonban bármennyire is próbáltam vagy akartam, ezen a hétvégén a dobogó legfelső fokán nem én fogok állni. Max elképesztő teljesítményt nyújtott.

Persze ez nem jelenti azt, hogy egy második helynek nem örülök. Sőt.

A futam leintéséig el sem akartam hinni, hiába hallottam Adrian örömittas hangját, kellett egy pár pillanat amíg realizáltam az előbb történteket.

- Azt hittem a végén játszunk egy kicsit – lépett oda mellém Max majd magához ölelt- gratulálok!

- Esélyem sem volt – nevettem el magam és viszonoztam a gratulációt majd a csapathoz rohantam.

Semmihez sem fogható érzés volt. Annyira sok és mégis olyan rövid ideig tartó. A csapat után Daniel is gratulált, majd következett a szokásos díjátadó ceremónia.

Minden percét imádtam.

A kötelező körök, interjúk, fotózások, gratulációk után csak egy dologra vágytam igazán. Ez pedig egy zuhany volt. Amit hamar meg is kaptam. A szállodába vezető úton végre elővettem a telefonomat is. Hat nem fogadott hívásom volt nagyapám orvosától.

Ennyit a levakarhatatlan vigyorokról.

Hálát adtam az égnek, hogy rajtam és a sofőrön kívül senki nem volt az autóban.

- Egy percre megállhatnánk, kérem? – Kérdeztem a férfit aki egy aprót bólintott majd a legközelebbi lehetőségnél félre is húzódott.

Kipattantam az autóból és remegő kezekkel hívtam vissza a számot és csak azon imádkoztam, hogy valami jó hírt kapjak.

*

A minket körülölelő természet egyik legjobb tulajdonsága a következetesség. Ebből a szempontból pedig az ember a legrosszabb tulajdonsága, mert az életünkkel próbára tesszük ezt a következetességet. Sőt. Sokkal inkább elpusztítjuk azt, ezzel káoszt és felfordulást okozva.

Nevezhetjük persze harmóniának, vagy egyensúlynak is. Mindannyian erre vágyunk. Szilárd talajra, amin képesek vagyunk alaposan megvetni lábainkat. Olyan világra ahol nem függünk semmitől és senkitől. Minden egységben van, mert az örökös harcok, az egyszer „fent máskor lent" érzelmek szétszakítanak.

Pont így éreztem én is magamat. Órákkal ezelőtt a Föld egyik legboldogabb embere voltam, megállíthatatlan győztes. Majd egyetlen kérdés, egyetlen mondat után a Föld legszomorúbb embere lettem, az összetört és legyőzött vesztes.

„ Nagyon rosszul van. Nem vagyunk benne biztosak, hogy innen van visszaút. Feltételezem, nem újraélesztendő?"

Éltem legfájdalmasabb és egyben legkönnyebb „nem" válaszát adtam meg. Legalább tíz perc kellett, hogy rendezzem gondolataimat. Úgy döntöttem tartom magam a tervhez és nem szólok senkinek. Elővettem életem legjobb pókerarcát és visszaerőltettem a mosolyt az arcomra.