A szakadék szélén- Daniel Ricciardo fanfic- [BEFEJEZETT]

II. évad 10. rész- Megbántad?

Az ígérete ellenére, Lance nem nyerte meg a futamot. Helyette egy ausztrál harminckettes vigyor állt a dobogó legfelső fokára. A tömeg imádta. Ahogy én is. Annak ellenére is, hogy rendkívül agresszív volt végig, remekül teljesített, mesés volt amit művelt ma a futamon. Daniel után George és Callum állt. A csapat örömet ismét leírhatatlan volt. Ahogy az enyém is. Örültem, hogy viszonylag jól indult az évünk, még ha egy ideig kényszerpihenőre is vagyok küldve. A következő futamot még biztosan ki kell hagynom, de ha a madarak is helyesen csicseregnek, akkor Alex fog beugrani a helyemre. Én pedig otthonról a nappalim kényelméből követem a dolgokat. Legalábbis ez szerepelt a terveim között.

Gyors gratuláció után le is léptem. A szállodában pedig gyorsan összecsomagoltam, a gépem indulásáig még volt időm, így nem mentem ki egyből a repülőtérre. Helyette inkább elnyúltan az ágyon. Szinte azonnal elálmosodtam, pilláim egyre nehezebbek lettek. A telefonom után nyúltam, hogy állítsak egy ébresztőt, de már nem értem el. Győzött a kimerültség. Pillanatok alatt aludtam el, hogy aztán arra ébredjek, hogy valaki az ajtómon dörömböl. Olyan hirtelen ültem fel, hogy egy pillanatra meg is szédültem. Megfeledkezve arról, hogy gipsz van a lábamon, ugrottam ki az ágyból, hogy aztán közelebbről is megnézhessem a padlószőnyeg mintázatát.

Jobban eset volna ez a hasas, egy medencében.

Nagy nehezen feltápászkodtam, igyekeztem jobban magamhoz térni. Az ajtóban Daniel állt.

- A recepción mondták, hogy nem jelentkeztél még ki – mutatott a háta mögé – csak meg akartam nézni, hogy minden rendben van-e.

Még mielőtt megkérdezhettem volna, hogy miért érdekelte, hogy ki vagyok-e jelentkezve vagy sem, az órámra pillantottam.

- Bassza meg- szitkozódtam, amikor realizáltam, hogy bizony átaludtam a gépem indulását. A legjobb az egészben, hogy a következő járat csak holnap indul. Nekem pedig már rég el kellett volna hagynom a szobámat. Hogy lehetek ilyen szerencsétlen?

-Anna? – Szólított meg Daniel, én pedig nagy nehezen összeszedtem magam és egy halvány mosolyt erőltettem az arcomra.

- Igen, minden rendben – préseltem ki ajkaimon – csak elaludtam és lekéstem a gépemet...

- Ha gondolod jöhetsz velem – mutatott a mellette álldogáló bőröndre – Max felajánlotta, hogy elvisz a magángépén, szerintem van még plusz egy hely!

Bár Monaco nem igazán esett útba, mérlegelnem kellett a lehetőségeimet. Vagy várok holnapig a repülőtéren, vagy kihasználom a lehetőséget és magángéppel utazok. De ott volt Daniel, plusz Max sem tud semmit az egészről. Úgy terveztem Svédországba megyek vissza, de talán Svájccal jobban járnék. Egyrészt azért mert „közelebb" is volt, másrészt pedig tényleg nem akartam annyit várni. Így belementem a dologba. Daniel nem mosolyodott el, csak bólintott egyet, közölte, hogy pakoljak össze, Ő pedig addig telefonál drága holland barátjának.

Öt perccel később már mellette ültem az anyósülésen, az utóba halkan szólt a zene, Daniel pedig feszült figyelemmel vezetett.

- Gratulálok a mai naphoz, zseniális voltál!

Erre már elmosolyodott, futólag rám pillantott, de nem szólt semmit. Felsóhajtottam és inkább próbáltam a mellettünk elsuhanó város képére koncentrálni. Imádtam ezeket az éjszakai fényeket. Azt, hogy egyre lassul a kinti világ, miközben a lámpák narancssárgára festenek mindent. A reptéren már egy kicsit jobb volt a helyzet, Max és a barátnője is örömmel fogadtak. A beszállás gyorsan megvolt, egy óra múlva már a levegőben voltunk. Daniel és én a repülőgép két végében ültünk, mindketten egyedül. A férfi zenét hallgatott, míg én az ujjaimat tördeltem. Nem tudtam eldönteni, hogy mit csináljak. Max és Kelly már aludt, így igazán összeszedhettem volna magam ahhoz, hogy odalépjek és megbeszéljek vele egy pár dolgot.

Mégsem mertem.

Ő azonban bátrabb volt, mert mellém ült.

- Szóval, Te és Lance? – Vonta fel szemöldökét, nekem pedig komoly önuralmamba tellett, hogy ne nevessem ki. Komolyan ez a legfontosabb, amiről beszélni szeretne?

- Nagyon jó megfigyelő vagy – fordultam felé – de most tévedtél. Semmi nincs közöttünk és nem is lesz.

- Miért?

- Daniel- sóhajtottam fel – kérlek ne csináljuk ezt. Inkább örüljünk annak, hogy ma nyertél! Nem kellenek a balhék!

Nem válaszolt. Úgy tűnt, hogy jegeli a témát, azonban nem sikerült szótlanul maradni, túl hosszú ideig.

- Megbántad?

Értetlenül néztem rá.

- A szakítást, megbántad? – Pontosított a kérdésén halkan. Szeretném azt mondani, hogy nem sejtettem mire gondol, amikor először kérdezte, de nem így volt. Egyszerűen csak nem akartam róla beszélni. Kellett volna. De nem tudtam, hogyan is kezdhetnék bele.

- Nem voltam jól – törtem meg végül a pár perces csendet, szinte suttogtam – pszichológushoz jártam, kórházban is voltam. Nem lett volna igazságos, ha elvonom a figyelmedet a felkészülésről, Daniel... tudod milyen fontos a két szezon közötti időszak...nem lett volna fair, ha...

- Ez megint csak mellébeszélés – vágott közbe, hangja ezúttal sokkal idegesebben csengett – folyamatosan ezt csinálod velem, Anna! Kérdezek valamit, majd úgy állítod be, mintha minden miattam történne és te jössz ki jól belőle! Kész voltam az egész karrieremet feláldozni érted, ne gyere nekem azzal, hogy az én érdekemben döntöttél így!

- Oh igen, az sokkal jobb lett volna. Otthagyod azt amit a világon a legjobban szeretsz, hogy aztán majd rajtam töltsd ki a haragod, amiért meghoztad ezt az áldozatot!

- Téged szeretlek a világon a legjobban!

Olyan hirtelen mondta ki, hogy talán még Ő sem gondolta át igazán. Az a büdös nagy igazság, hogy azt kívántam bár soha ne is gondolná át, hogy mit mondott. Valószínűleg ezzel Ő is így volt, mert a következő pillanatban magához húzott, ajkaink szenvedélyes csókban forrtak össze. Testem szinte azonnal reagált az érintésére, úgy éreztem, mintha millió és egy apró kis áramütés táncolt volna végig a testemen, finom illata azonnal sz orromba szökött. Hosszú perceken keresztül kényeztettük egymás ajkait, áthúzott az ölébe, kezemet hajába vezettem, finoman meghúztam azt, mire csókunkba nyögött.

Hálát adtam az égnek, hogy a többiek mélyen aludtak, így nem láthatták azt, amikor Daniel könnyen az ölébe kap, majd megindul velem az aprócska mosdóba. Egyetlen pillanatra sem hagyta magára ajkaimat, finom, nedves csókokat hagyott végig nyakamon. Nem igazán finomkodtunk. A gipsz miatt egy ruhát viseltem, így miután megszabadult a farmerjától, egy hanyag mozdulattal félre tolta a tangámat, és határozottan hatolt belém. Ha azt mondtam, hogy a csókját örömmel üdvözölte a testem, akkor ezt a mozdulatát teljes örömmámor követte.

Ujjaimat vállába fúrtam, csókjai szinte égették bőrömet. Ha lehet még közelebb húzott magához, ajkaimat nyakára tapasztottam, szívni, harapdálni kezdtem puha bőrét. Jólesően nyögött fel az érzésre. Mozdulatai egyre hevesebbek és követelőzőbbek lettek. Egyikünknek sem volt most szüksége a finomságra. Mindketten ugyanarra vágytunk. Pár percen belül pedig meg is kaptuk ezt. Próbáltam magam visszafogni, nem akartam, hogy lebukjunk, de Daniel az őrültbe kergetett. Nevét ismételgetve hullottam darabokra előtte, akárcsak Ő. Ujjait durván a derekamra szorította, fejét vállamba fúrta, forró lehelete nyakamat csiklandozta.

Igyekeztem rendezni légvételemet. Hátrébb lépett egy lépést, hüvelykujjával ajkamat cirógatta, hogy aztán egy apró puszit nyomjon homlokomra. Hosszú perceken keresztül csak egymás tekintetét figyeltük, vagy édes csókokat váltottunk. Azt hiszem egyikünk sem akarta elengedni a pillanatot. Most minden annyira tökéletes volt.

Azt kívántam, bár így is maradna.

Örökké. 

Sziasztok! Először is elnézést a „hosszabb" kihagyás miatt, csak az elmúlt két és fél hetem enyhén szólva is kaotikus volt. Megvettem életem első autóját és az államvizsgán is túl vagyok, szóval megszereztem a diplomámat is. De kezdenek lenyugodni a dolgok, szóval újra rendszeresen szállítom majd a részeket nektek! Most ide, de érkezik a folytatás a jövő héten a másik két történetemhez is! Remélem tetszett rész!  :)