stress ~ jikook ✔️

𝙛𝙤𝙪𝙧𝙩𝙝

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

Kezeim remegtek, gyomrom görcsölt az idegességtől és félelemtől. Nem akartam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik velem. 

Reszkető kezeim miatt nehezen tudtam elzárni a csapot, de mikor sikerült egy gondterhelt sóhaj kíséretében támaszkodtam meg a mosdókagyló két oldalának peremét szorongatva. Arcomról vízcseppek hullottak, és hevesen vettem a levegőt.

Hiába mostam meg hideg vízzel az arcom, nem tudtam megnyugodni. De, hogyan is tudnék az előbb történtek után?

Korea leghíresebb vállalatának tulajdonosa szó szerint megfenyegetett engem, hogy alkalomadtán feküdjek le vele és tűrjem el a kegyetlenségeit, amiktől előre rettegek.

Nem értettem ezt az egészet, minden olyan zavaros volt és értelmetlen. Miért pont én?

Annyi ember van aki bizonyára szívesen találná magát a férfi ágyában, de ő mégis engem szemelt ki. Már eleve azt sem értem, honnan tudja egyáltalán, hogy létezem.

Egy senki vagyok, egy jelentéktelen alkalmazott a sok közül, akkor miért én?

Az egész napot kétségbeesett gondolataim között töltöttem és a kollégám közül is sokan rákérdeztek, hogy jól vagyok-e. Természetesen mindenkinek hazudtam és igennel feleltem.

Mikor hazaértem a kanapén kuporogva remegtem és ekkor éreztem igazán a félelmet.

Az időm vészesen fogyott és semmit sem tehettem ellene. Csak Chanyeolra gondoltam és arra; nem lehetek olyan önző, hogy véglegesen tönkretegyem az életét azért mert én nem akarok eleget tenni Mr. Jeon akaratának.

Miközben rendbe szedtem magam próbáltam Chan szabadulására gondolni, arra hogy nemsokára már mellettem lehet a bátyám és többé nem leszek ilyen szánalmasan magányos.

Gyomorideggel és félelemmel telve léptem a szekrényem felé amiben a ruháimat tároltam. Nem volt sok cuccom, de igyekeztem viszonylag normális ruhadarabokban járni, legfőképpen az új munkahelyem miatt.

Egy sima fekete nadrágot vettem fel és egy világoskék selyeminget. Nem akartam nagyon kiöltözni, de mégsem szerettem volna illetlenül megjelenni.

Miután mindennel kész lettem a konyhába mentem, hogy igyak egy pohár vizet, hátha kicsit jobban leszek tőle.

Apró kortyokban fogyasztottam a pohárból a hideg vizet a konyhapultnak dőlve. Torkom összeszorult mikor az órára pillantottam. Már csak öt percem volt hátra.

Magamban fohászkodtam, hogy senki se jöjjön értem és már azon is gondolkodtam, hogy bebújok az ágyam alá és ki sem jövök onnan többé, viszont gyerekes ötleteim áradatát a csengő éles hangja szakította meg amely átszelte az engem körülölelő csendet.

Szívem hevesebben verdesett mellkasomban és nyelni sem bírtam a torkomban lévő gombóctól.

Letettem a poharam a konyhapultra és lassú léptekkel indultam meg az ajtó felé. Hiába is igyekeztem késleltetni a dolgokat, a lakásom apró volt így hamar az ajtó elé értem.

Kezemet kinyújtottam a kilincs felé, de csak tartottam tétován a levegőben. Nem akartam ezt, féltem.

A csengő hangja újra fülsüketítően csendült fel engem sürgetve, de én majdhogynem elsírtam magam.

Lehunytam szemeimet és a légzésemre figyeltem mindent kizárva. Próbáltam egyenletesen venni a levegőt, több-kevesebb sikerrel. Újra végigpörgettem agyamban a lehetőségeket és megint csak arra jutottam, hogy nincs jobb megoldás, csak ha meghajlok Mr. Jeon akarata előtt.