stress ~ jikook ✔️

𝙨𝙚𝙫𝙚𝙣𝙩𝙚𝙚𝙣𝙩𝙝

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

Nem volt beleszólásom semmibe. Meg kellett hajolnom minden akarata előtt és úgy cselekedi, ahogyan azt tőlem elvárja.
Ezt pedig mi sem bizonyította jobban annál, hogy miután közölte velem a tényt, miszerint elköltözöm jelenlegi lakhelyemről, azt követelte tőlem, hogy elégítsem ki.

Sírni akartam, hiszen ezalatt a pár nap alatt, mióta mondhatni a játékszerévé tett, számtalan alkalommal kényszerített már ilyen dolgokra és úgy éreztem kezdek ebbe beleőrülni, mert valami határozottan nem volt rendben velem...

Megalázott, bántott és tengernyi könnyem pazaroltam el miatta, de mégis belül mintha én magam is akartam volna, hogy ezeket tegye velem, ami határozottan nem épelméjű dolog.

El akartam menekülni, el akartam felejteni Mr. Jeont és mindent, amit velem művelt, viszont ez lehetetlennek bizonyult, így tettem, amit tennem kellett. Engedelmeskedtem neki, mert ez volt az egyetlen, amivel segíthettem magamon és a bátyámon.

A munkaidőm lejártával sietve távoztam az irodából és hazaérve nehéz szívvel, de rávettem magam, hogy összepakoljak. Nem volt valami sok cuccom, így viszonylag hamar megvoltam. A lakás ezek után még üresebbnek hatott, ami nyomasztó érzés volt számomra. Az éjjel pedig alig aludtam valamit.

Ez az egész helyzet olyan volt, mintha bezártak volna egy kalitkába, és az egyre csak szűkülne míg én mindössze tehetetlenül vergődök, kilátástalanul....

Mintha már sosem lehetnék újra szabad...

Másnap a lakásom kulcsaiért Mr. Jeon sofőrje jött el, aki a céghez is bevitt.
A főnököm nap közben alig láttam szerencsére, mert megbeszélései voltak és hasonlóan  fontos elintézendő ügyei, amik lefoglalták. Persze, nem maradtak el a mocskos szavai és pillantásai, amelyekkel engem illetett, emellett pedig minden egyes apró hibámba belekötött. Nem volt könnyű vele egy helységben lennem, ilyen közel hozzá. Olyan érzés volt ez, mintha tudnád, hogy veszélyben vagy és reszketve várnád, minden pillanatban, hogy vajon az mikor csap le rád. Sajnos az asztalom, egyáltalán nem volt messze az övétől, így még annyinak sem örülhettem, hogy legalább a szoba másik végében vagyok, tőle tisztes távolságban. Az egész irodát körbelengte felsőbbrendűsége, amely belőle sugárzott és akaratom ellenére késztetett arra, hogy az összes porcikában érezzem az alávetettséget irányába.

Mindezeket leszámítva viszonylag normálisnak bizonyult a nap, az viszont már kevésbé, hogy munka után már egy másik lakásba kellett "hazamennem".
Egy lakásba, ami nem az enyém és még csak nem is fizetem a bérleti díját.

Késő délután Hyunwoo -a sofőr-  vitt el arra a helyre, ahol mostantól lakni fogok.
A környék egészen más volt, mint ott ahol eddig éltem az albérletben.
Takaros és rendes belvárosi rész volt, kicsit pedig örültem is, amiért nem olyan hivalkodó és puccos. De még mindig nem rajongtam azért, hogy ide kellett költöznöm. 

—Itt van a kulcsa. A dolgait pedig az előtérben pakoltuk le, úgyhogy mindent megtalál remélhetőleg. -közölte velem Hyunwoo, amikor a társasház első emeleti folyosóján álltunk egy hófehér ajtó előtt, ahol lakni fogok.

—Köszönöm. -szólaltam meg kissé halkan és átvettem tőle a kulcsokat.

—Akkor én most távoznék, ha megengedi. -mondta, mire bólintottam. —Szép estét! -köszönt el és miután viszonoztam ezen gesztusát, magamra hagyott a lakás előtt.

Feszülten sóhajtottam, majd a zárba illesztettem a kulcsot és elfordítottam azt. Beletelt egy pár percbe, hogy végre lenyomjam a kilincset és belépjek az ajtón, majd amikor azt végül megtettem ajkaim elnyíltak megdöbbentségemben.