stress ~ jikook ✔️

𝙛𝙤𝙧𝙩𝙮-𝙣𝙞𝙣𝙩𝙝

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

Már pirkadt, a hajnal csendes volt, bennem mégsem némult a fájdalom és a bűntudat.

Egy szemhunyásnyit sem aludtam, csak néztem őt, mintha attól félnék, ha egy pillanatra is elfordítom a fejem, örökre eltűnik.

Taemin és Dr. Choi segítettek Jungkookot áthozni az én lakásomba, ahol a hálószobában fektettük le s én vele maradtam.

Tudtam, hogy muszáj beszélnem vele, ha magához tér. A doktor szerint ez csak reggel fog bekövetkezni.

Semmi mást nem akartam, csak hogy végre megértsük egymást, hogy megbeszéljük a problémáink és minden olyan legyen, mint volt.

Mint akkor amikor egy kis mennyországot adott nekem.

Elém tárta egy olyan élet lehetőségét, amellyel a legboldogabb emberré tehetne, egy élet lehetőségét, mellette, akiért megőrülök annyira szeretem. Vele egész lehetne az életem...

Viszont csak lehetne. S ez volt mindennek a nyitja, amit képtelen voltam elfogadni...

Pirkadatra elfogytak a könnyeim, csak az arcomra száradt nyomuk maradt.

A férfi éjfekete tincsei közé simítottam, majd ujjaimat végigvezettem arcélén. Lélegzetvisszafojtva csodáltam őt. Olyan vonzó volt, s én annyira szerelmes voltam belé.

Örökre a közelében akartam maradni...

Órák teltek el s már éppen hívni akartam a doktort, amiért még mindig nem tért magához, amikor is megrezzentek pillái és ébredezni kezdett.

Nehezen nyitotta ki a szemeit s először értetlenül pillantott körbe, aztán tekintete megállapodott rajtam.

S mivel nehezen jutottak eszébe a tegnapi események elmeséltem neki az egészet, de hozzáfűztem a saját mondandómat is.

Mert szerettem volna, hogy tudja, sosem akartam, hogy ez történjen és megbántam, hogy eljöttem.

Nem tudom, hogy a nyugtató utóhatása miatt hallgatott-e végig vagy ezúttal tényleg esélyt akart adni arra, hogy mindent megmagyarázzak, viszont akkor úgy éreztem itt az idő, hogy mindent kimondjak, ami eddig csak némán létezett; igazságként.

– Sosem akartam, hogy ez történjen – ingattam a fejemet miközben felpillantottam sötét szemeibe. Az ágytámlának dőlve hallgatott végig, míg én törökülésben gubbasztottam előtte az ágyon. – Tudom, hogy hibáztam. Nem szabadott volna az engedélyed nélkül eljönnöm, de te is értsd meg, hogy fájt... – gyűltek könnyek a szemembe. – Fájt, amit tettél, fájtak a szavaid és fájt a feltételezésed és minden, az is akinek tartasz engem – mondtam ki őszintén. – Tudod, egy hazugságban hittél, s nem bennem. Tényleg azt hiszed, képes lettem volna ilyesmire? – szegeztem neki a kérdést miközben könnyek fojtogattak.

– A saját szememmel láttam. Az embereim készítettek fényképeket, amelyeken te, az idióta barátod és Kim Taehyung is szerepelt. Egy étteremben voltatok... – felelte, mire egy keserű mosollyal ráztam meg a fejem.

– Akkor az embereid nem voltak túl alaposak – jegyeztem meg, mire a fekete hajú felvonta a szemöldökét. – Ez csak egy fotó volt, amin ő és én is szereplünk, méghozzá nem is kettesben. Te erre azzal jössz, hogy kavarok vele – mondtam hitetlenül. – Az igazságot akarod? Akkor most elmondom. Igen, találkoztam aznap vele, véletlenül, és igen, egy italt is küldött nekem, amit nem fogadtam el. Taemin itta meg, ha érdekel – közöltem vele. – Tudod, valójában már számtalanszor elutasítottam Kim Taehyung közeledését, mert nem olyan vagyok, mint amilyennek te látsz. Soha nem voltam és nem is leszek olyan. De még ha nagyon akarnám se tenném, mert rajtad kívül senki másra nincs szükségem – vettem egy mély lélegzetet a folytatáshoz.