stress ~ jikook ✔️

𝙛𝙞𝙛𝙩𝙮-𝙛𝙤𝙪𝙧𝙩𝙝

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

Egyedül voltam. Taemin dolgozni ment, míg a bátyám állásinterjúra. Már két napja, hogy hazaengedtek a kórházból. Itthon lábadoztam. Jungkook mindössze egy sms-t írt, hogy nem kell bemennem dolgozni, azóta pedig nem is hallottam felőle.

Igazából tényleg szükségem volt egy kis időre, hogy összeszedjem magam.

Mert nem múlt a megmagyarázhatatlan keserű érzés.

Velem volt, bármit is csináltam.

Álltam a konyha hideg kövén, mezítláb, egy pohár vizet szorongatva, összeszorult a torkom, lehunytam a szemem; majd minden jobb lesz.

Nem tudtam mi a helyes.

De biztos voltam benne, hogy bármi történjék, vele leszek.

Csak mert beteg mindenkinek magára kéne hagynia őt? Már így is elhagyták, a világ is ellene volt. Igazságtalanság az igazságtalan életben.

Ő nem ezt érdemelte, nem ezt érdemli.

S én nem akartam meghasonlani önmagammal.

Nem is tudtam.

Baleset volt, s ez az, amit senki sem értett meg, sem Dr. Choi, sem a bátyám és Taemin.

Hogy túltegyem magam mindenen egy sorozatot kezdtem el nézni, ami kikapcsolt. Nagy szükségem volt a csendre. Nem akartam feleslegesen gondolkodni.

Viszont alighogy elkezdtem nézni az első epizódot csenettek, így kénytelen voltam kimászni az ágyból és a plédet magam köré csavarva kivánszorogni az ajtóhoz.

Nem számítottam rá, de mégis ő állt előttem személyesen.

– Nem állt szándékomban... – mondott ennyit kissé fojtott hangon, mire könnybe lábadt szemekkel bújtam mellkasába, derekát átölelve.

– Tudom – feleltem alig hallgatóan, s karjait körém fonta, ez pedig mindennél többet jelentett.

Ő volt az egyetlen, aki be tudta gyógyítani a sebeimet. Ő volt az...

Jeon Jeongguk, akit vigasztalhatatlanul szeretek.

A szobámban a karjai között pihentem, így leltem megnyugvást.

Olyan szótlan volt, de nem is volt most szükség szavakra; így hallottam őt tisztán. S a szemei helyette is mindent elmondtak; azt is amit sosem ejtene ki a száján.

Ő sem akarta, hogy így legyen.

Olyan gyöngéd volt, olyan amilyennek igazán szerettem.

Cirógatta tincseim, az arcom; szelíd tetteiben minden lecsendesült; jobban voltam.

Együtt túlélünk mindent; ebben hittem.

Minden fájdalmat megér; minden szenvedés semmiség.

Amíg ő van s én; a reménytelenség is egészen elviselhető.

Csak tartana így örökké; semmi mást nem kívánnék.

Jó volt hozzám; cukor és méz a keserű ízekre.

Végül az általam elkezdett, kissé bugyuta sorozatot néztük, így összebújva, de igazából csak afféle háttérzajként szolgált.

Csak rá figyeltem és az emlékeimbe véstem mindent.

Hogy milyen édes volt így lenni vele, s milyenek voltak a színek, a fények, az érzések, az illata...