stress ~ jikook ✔️

𝙩𝙝𝙞𝙧𝙩𝙮-𝙚𝙞𝙜𝙝𝙩𝙝

𝙅𝙞𝙢𝙞𝙣

– Akkor ma már az enyém vagy? – vonta fel szemöldökét Taemin.

– Estig – emeltem fel a mutatóujjam.

– Aish, a franc essen bele abba az emberbe – mérgelődött. – Teljesen elvesz téged tőlem! Utálom őt! – nyafogott.

– De most miénk egy egész délután – huppantam le mellé.

Ma Jungkooknak valami családi összejövetelen kell részt vennie, amitől kicsit tartottam, mivel amit eddig a családjáról és a hozzájuk fűződő viszonyáról tudtam az nem volt túl fényes, ugyanakkor tisztában voltam azzal, hogy a férfi milyen erős és képes helyt állni, ráadásul az utóbbi egy-két hétben egészen kiegyensúlyozottnak tűnt.

– Mindjárt megköszönöm neki, hogy egy évben egyszer láthatom a legjobb barátomat – forgatta meg a szemét.

– Ne túlozz már – böktem oldalba. – Ezen a héten már többször is megengedte, hogy találkozzunk. Ez haladás – közöltem vele, mire felhorkant.

– Igen, szerintem is teljesen normális dolog, hogy így bekorlátoz téged az az ember – forgatta meg a szemét és folytatta a müzlijét. – Mindegy, nem akarok most is vele foglalkozni – jegyezte meg két kanál között. – Mi lenne, ha szusit ennénk ebédre? – csillantak fel a szemei. – Képzeld, Japánban olyan rohadt jól csinálják a szusit, hogy olyan jót sosem ettél még az fix – áradozott.

– De hát most is eszel – állapítottam meg homlokráncolva.

– Ez a reggelim! Most keltem nemrég – vont vállat.

– Ja, jó – kuncogtam. – Egyébként mi újság Dr. Choival? – kérdeztem, ugyanis mint kiderült Taemin is ismeri az orvost, aki Jungkooknak dolgozik.

Történetesen ők ketten Taemin őrültségének révén találkoztak, ugyanis barátom azokat a részegen megrendelt nejonpapucsokat Dr. Choi magánkórházának akarta adományozni, csakhogy a biztonságiak először azt hitték őrült, viszont Dr. Choi kimentette a helyzetből. Mindazonáltal az én bolondos barátom vérig sértve érezte magát és az orvos humoros megjegyzéseinek köszönhetően eléggé megorrolt rá s többé látni sem akarta, azonban az élet újra összehozta őket általam, mivel, amikor Jungkook bezárva tartott, Taeminnel Dr. Choi telefonján tartottam a kapcsolatot, és természetesen a legjobb barátom előszeretettel hívogatta ezt a telefonszámot, s az orvost addig nem hagyta békén amíg az bele nem ment egy személyes találkozóba, ahol rendes kihallgatás várt volna rá, csakhogy amikor Taemin meglátta őt rá kellett jönnie, hogy Dr. Choi valójában ugyanaz a személy, akit ő a legkevésbé sem akart látni újfent.

Ezek után a barátom még természetesen kifaggatta az orvost, de többször nem állt szándékában találkozni vele, viszont Dr. Choi mostanra rendszeres vendége lett a kávézónak, ahol Taemin dolgozott. Ez persze nem tetszett a fekete hajúnak, de nem tudott ellene mit tenni.

– Ne is emlegesd – sóhajtott fel frusztráltan. – Örülök, hogy ma nem dolgozom – felelte. – Olyan kibaszott idegesítő – jegyezte meg evés közben. – Azt mondja, a kávézó pont útba esik neki reggelente és közel van a kórházhoz, ami történetesen igaz, de van a közelben három másik kávézó is. Tuti csak azért kezdett el ide járni, hogy idegesítsen – panaszkodott.

– Lehet csak jobban ízlik neki az a kávé, amit te készítesz – böktem oldalba, mire csak megforgatta a szemét.
– Na, ne légy már ilyen ellenséges! Dr. Choi nagyon kedves és segítőkész – mondtam, de természetesen ez nem hatotta meg a barátomat.

– Sosem fogom kedvelni, meg amúgy is annak az idegbetegnek dolgozik – közölte, én pedig karon csaptam. – Ja, bocs ő a szerelmed – húzta el a száját.